Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

Nem tudom, mi van velünk, maiakkal. Eszünkbe se jut, hogy lassítsunk, és ott keressük örömeinket, ahol meg is találjuk: emberi mivoltunkban. Lélekszakadva rohanunk el önmagunk mellett, már kölyökkorunkban, hiszen készen kapjuk fantáziánk pótszerét, a színes képek áradatát, holott nem volnánk rászorulva, mert ez a sok silány villódzás a képzeletünk bokájáig sem ér. Hazug, hamis igényeket táplálnak belénk, s ha nem vagyunk elég jó viszonyban önmagunkkal, el is hisszük, hogy önszántunkból és igazából vágyunk a temérdek haszontalanságra. Egyszer csak összeroppanunk e sok fölös teher alatt.

Vavyan Fable
💧 Locsolóversek 👫 Testvér
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. Olyan az életünk, hogy folyton belelóg másokéba. Elszabadulnak rólunk szavak, lélek-alkatrészek, tökéletlen kis pontatlanságok, és ki tudja, hol állnak meg, kit találnak meg, kit találnak el. Darvasi László
  2. Többnyire álruhában érzem magam. (...) Vagy talán olyasvalakinek, aki rengeteg emberből tevődik össze. Talán egyre csak fölhalmozzuk ezeket az új meg új énjeinket. Magunkkal cipeljük őket, ahogy jó és rossz döntéseket hozunk, elcsenünk ezt-azt, elcseszünk ezt-azt, földerülünk, kiborulunk, összezuhanunk, szerelembe zuhanunk, az orrunkat lógatjuk, lógunk a szeren, meglógunk a világ elől, magasba törünk vagy törünk-zúzunk. Jandy Nelson
  3. Az emberek, ha valakiről vagy valamiről azt olvassák, hogy tökéletes, gyanakodni kezdenek. Esetleges korábbi szimpátiájuk is elhalványul, kisebbségi érzésük támad, és bizonytalan előjelû indulatokkal telik meg a szívük. Azt szeretik csak, ami közel áll a tökéleteshez, de még nem az. Lehet érte tenni valamit, harcolni, kiállni mellette, alakítani. S általuk, a többi ember által válik egyre szebbé, jobbá vagy használhatóbbá. Bertha Bulcsu
  4. Mindnyájunkban van valami, ami azt akarja, hogy boldogtalanok legyünk. Képzeletbeli problémáinkból emiatt gyakran valódi probléma lesz. Valódi problémáinkat pedig erősen eltúlozzuk miatta.
  5. Legtöbbször nem tudjuk, valójában mire várunk. Vannak, akik olyan állhatatosan várnak, hogy közben elmúlik az ifjúságuk, elsuhannak mellettük a lehetőségek, elszáll az életük, és nem veszik észre, hogy valami olyasmire vártak, ami mindig is ott volt körülöttük. (...) A fenébe is! Mikor kezdünk már el úgy élni, hogy megértjük az élet sürgető dübörgését? Ez itt most - ez a mi időnk, ez a mi napunk, ez a mi nemzedékünk... nem pedig a múlt valamely aranykora vagy a jövő ködös utópiája... Ez itt az időnk... akár lelkesedünk érte, akár nem. Ez itt a mi időnk még akkor is, ha gyakran kiábrándítónak, fárasztónak, unalmasnak találjuk. Ez az élet, ami nekünk adatott... és múlik, múlik... Mi a csudára várunk hát?
  6. Kamaszként mindennel problémánk van, mert kívül-belül változunk. Kialakulóban van a saját szemléletünk, ehhez viszont túl sokat kell feldolgoznunk, megértenünk viszonylag rövid idő alatt. Sokszor összezavarodunk. A félelmet és a szorongást az válthatja ki, hogy nem tudunk megfelelni az érett, a szülőkről leválni képes kis felnőtt képének. Túlzottan is fontossá válik, hogy mit gondolnak rólunk mások. Racionálisan tudjuk ugyan, hogy nem várják el, hogy előbb felnőjünk, mint ahogy képesek vagyunk rá, de tudat alatt mindig meg akarunk felelni egy mások által kialakított vagy jónak gondolt nagykorú, felnőtt élet normáinak. Kováts Laura Rozália
  7. Sok mindent elrontunk akaratunkon kívül. Sietünk, éljük az életünket, nincs időnk megállni és segíteni, ha az túl sok erőt és kitartást kívánna tőlünk. Azt mondogatjuk magunknak: majd... amíg aztán... egyszer rádöbbenünk, hogy nem maradt több helyrehozni való, túl késő.
  8. Vágyak s kívánságok mozgatnak, siettetnek, nyugtalanítnak szünettelen bennünket, amik ha teljesülnek, éppannyi új vágyat szülnek. Hát ezért éljünk? Gárdonyi Géza
  9. Merthogy évmilliókon át fejlődtünk olyan környezeti viszonyok között, amelyek nem sokban hasonlítottak a mai világra, gyakran hajlunk olyan vágyakra, félelmekre és közönyökre, amelyek se nem illenek, se nem illeszkednek napjaink valóságához. Aránytalan mértékben vonzódunk az azonnali és helyi szükségletekhez - zsírokra és cukrokra vágyunk (ami rossz azoknak, akik ezekhez könnyen hozzáférhető világban élnek), ugrásra készen figyeljük gyermekeinket a mászókán (miközben rá se hederítünk az egészségüket veszélyeztető jóval nagyobb kockázatokra, például hogy túltápláljuk őket zsírokkal és cukrokkal) -, miközben közönyösek maradunk az iránt, ami halálos ugyan, de "odaát" van. Jonathan Safran Foer
  10. Egyszerre minden megváltozik. Magunk mögött hagyjuk a múltat és sebesen száguldunk az ismeretlen felé. A jövő felé. Távoli helyekre utazunk, hogy megpróbáljuk megtalálni az utunkat. Vagy megpróbáljuk elveszíteni önmagunkat és otthon keresünk élvezetet. A bajok akkor kezdődnek, ha nem vagyunk hajlandók változtatni és ragaszkodunk a régi szokásainkhoz. De ha túlságosan ragaszkodunk a múlthoz, a jövő talán sosem jön el.
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat