Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

Nem tudtam elképzelni, hogy egyszer véget ér a főiskola. Életem legboldogabb négy évét töltöttem itt. Végignéztem az asztalnál ülő nevető és sikítozó társaimon. Õk voltak a családom. Megértettek és úgy ismertek, ahogy senki más a világon.

🐶 Kutya 🎭 Kultúra
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. Minden egyes alkalommal, ha hallom, hogy valaki visszasírja az iskolás éveit, teljesen megdöbbenek. Számomra az egyik legrosszabb periódusa volt az életemnek. Az általános iskola teljes időszaka alatt embertelen harcban álltam az akaratomhoz való hûség - és mindahhoz, amit magamban éreztem; a megvalósítás óhajához, még akkor is, ha úgy képzeltem, hogy nem helyes. Susanna Tamaro
  2. Mit tudtak nékem mondani a világról azok, akik apám házában megfordultak, vagy akikkel az egyetemen nap mint nap találkoztam? Csak azt, amit én is láttam. Semmi újat. Õk is - éppen úgy, mint én - csak a felületet látták a környező életből, de én sejtettem, hogy az élet ennél több, mélyebb, és én szerettem volna ebbe a mélységbe hatolni. Berkesi András
  3. Nem számít, hány év telt el, úgy emlékszem a gimis emlékekre, mintha tegnap lettek volna: azok voltak életem legszebb évei.
  4. Az iskola menedék, biztonság, győzelmi dobogó. Nincs olyan nap, hogy ne érezném: vagyok valaki. Tóth Olga
  5. Amíg gimibe jártam, alig vártam, hogy vége legyen a sulinak. Hamar vége is lett. Azóta nincs olyan hét, hogy ne álmodnék a sulis időszakról, annyira hiányzik. Túl hamar elmennek ezek az évek.
  6. Sok diáktársam érkezett az enyémnél kényelmesebb háttérből. Gyakran egyik vagy mindkét szülőjük orvos volt. Többen magániskolába jártak, ahol önbizalmat pumpáltak beléjük. Elvárták, hogy az emberek hallgassák őket, ha megszólalnak. Nem mentek, hanem vonultak. A vagyonuk elszigetelte őket minden bizonytalanságtól. Minden kisebb csalódást, kudarcot hitetlenkedve fogadtak - mintha az élet tartozott volna nekik valamivel. Nem is sejtették, mások számára milyen kemény próbatétel. Shahed Yousaf
  7. Nagyszerû emberekkel találkoztam, akiket elfogadtam tanáromnak, mentoromnak, társamnak. Tőlük rengeteget tanultam, figyelmeztettek a hibáimra, tőlük nem esett rosszul a kritika. Szerintem jól leírható egy ember élete az ilyen találkozásokon keresztül, vagy azokon a mondatokon keresztül, amiket ezek az emberek mondtak nekem. Geszti Péter
  8. Amíg főiskolás az ember, nincs két hasonló nap. Mindig érheti meglepetés, elmarad az óra, nem megy be rá, teremcsere, tanárhelyettesítés, vagy egy eltévedt, esetleg elkésett csoporttárs. A rengeteg szórakozás, esemény, új ismeretek, utazások, váratlan fordulatok, új ismerősök, ezek azok, amik miatt az ember szeretne örökre diák maradni. Zakály Viktória
  9. Az iskola borzasztó fontos egy gyerek életében, ugyanakkor az élmények, illetve a családdal töltött közös pillanatok pótolhatatlanok.
  10. Nem járok osztálytalálkozókra, de értem, hogy mások miért teszik. Miattuk úgy érezheted magad, mint már nagyon régen. Kényelmes, ismerős, kicsit olyan, mintha hazamennél. Látod, milyenek lettek az emberek, amikor már valóra váltották az álmaikat, vagy amikor elvesztették az álmaikat. Vagy talán meglátod, hogy megtalálják azt, amit mindannyiunknak meg kéne, új reményeket és álmokat.
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat