Nem tudtam kibontakozni a káprázatomból. Botorkáltam a jól megszokott és egyedülinek hitt valóságomban, és képtelen voltam tudomásul venni, hogy ez már nem az enyém. Beletapadtam az életembe, mint a légypapírba. Oly mértékben belevarázsoltam magam életem álmába, olyan valóságosnak véltem, hogy nem tudtam fölébredni belőle. Rettegtem, hogy minden elvész. Nemcsak a világom, de én magam is.

Kapcsolódó idézetek

1. Alig-alig aludtam. Valaminő félöntudatlanságban hevertem, nem akarván elhinni, hogy végre valóban itt tartok, hozzásimulva, vele összegömbölyödve tölthetem az éjből még hátralévő időt. Rettegtem, ha elalszom, reggelre kiderül, mindez csak álom volt. Féléberen őriztem a meseszép valóságot. Vavyan Fable
2. Nincsen arra elképzelhető lehetőség, hogy én valaha még szerelemmel szeretni tudjak. Az én csalódásom több volt, mint csalódás. Az rémület volt és iszony. (...) A valóságos világban csak tengődöm és lézengek, ügyefogyottan, lázadozva, keserûn, egyedül. Nagyon egyedül. Sokkal magányosabban, mintha sohasem lett volna senkim, vagy mintha lett volna valaha igazán valakim. Harsányi Kálmán
3. Úgy érzem, már nem is tudom, ki vagyok. Minden olyan gyorsan változik, hogy nincs egy biztonságos pont, ahol megvethetném a lábam... Kétségbeesetten próbálok a szálakba kapaszkodni, amelyek összetartják az életem, de állandóan kicsúsznak a kezemből. Érzem, hogy őrülten csüngök rajtuk, de minden szétesik körülöttem, és én nem tudom egybefogni. Egyszerûen nem ismerek magamra, és nem értem, hogy jutottam idáig.
4. Egyszerûen képtelen voltam józanul gondolkodni. Reményt akartam. Nem akartam elengedni, mert olyan jó érzés volt kapaszkodni belé. Harlan Coben
5. Álmok, álmok. Bennük járok; bennük élek. Velük csapom be magam. Csoda, hogy egyáltalán képes vagyok még érzékelni a valóságot. Richelle Mead
6. Önmagamról megfeledkezve féltem őt, tudván, hogy elvesztése egyben az én vesztem is. Ha elvennéd tőlem, megvakítanál. Megvakítanád szívemet, lelkemet; arra kényszerülnék, hogy ne lássam többé az élet, a Világ szépségét. Vavyan Fable
7. Nem bírtam, nem mertem és nem akartam A két karomba zárni. Féltettem összhangját a szíveinknek, Féltettem őt az élet vad kezétől, S féltettem kényes, önző magamat. Elengedtem hát, hogy megőrizhessem, Mint pók a fonalat -: Helyette - róla szőtt álmaimat! Reményik Sándor
8. És leplezetlenül sírni kezdett... de nem a boldogságtól, amit valószínûleg mindenki feltételezett róla. Hanem az ürességtől, amely belülről emésztette. Mert bármennyire is csodálatos volt az, ami vele történt, üresnek tûnt a számára. A párja nélkül, akivel megoszthatná életét, úgy érezte magát, mint egy mozivászon, amelyen csak megjelennek az események és a történések, aztán eltûnnek. Még csak üres sem volt, hiszen a levegőt sem tudta megtartani magában. Lélegzett, belül azonban halott volt. J. R. Ward
9. Talán csak azért vagyok képtelen megnyugodni, mert annyi szörnyûség történt velünk. Mert egyszerûen nem merem elhinni, hogy mindaz, amit itt látok, tényleg az enyém. Egy pillanatra sem tudok felengedni, mert úgy érzem, bármikor elvehetik tőlem. Szurovecz Kitti
10. Néha, pillanatokra, úgy érzem, mintha minden, ami életemben történt és nem történt velem, minden, amit szerettem volna, amihez gyáva vagy kényelmes, vagy erőtlen voltam, most tető alatt lenne. Ilyen pillanatokban úgy látom magamat és az életem folyását, mint egy nagy rendszert. (...) Úgy érzem magam, mint aki mély, beteg álomból felébred s ocsúdik, és látja, hogy fejbe verték régen és kirabolták és ájultan hevert; és a rablók a kinccsel messze futnak. Márai Sándor