Nézd: ez a fátyolos szem csak sírni tanult S most halálos boldogságában is csak könnyel van tele. Elemészt engem imádott ajkad részeg illata, De mást nem akarok már: hadd pusztítson el a rám zuhanó gyönyör.

Kapcsolódó idézetek

1. Miért haragszol, vagy miért untad el szerelmünk? Ablakod sötét függönye mögött hallgasd csak mosolyodtól részegen énekelek most is s a te szemeiddel néznek le rám a csillagok. Kassák Lajos
2. A bánatom sírnám el - csak tenéked, hogy te szeress, hogy te is sírj miattam egy fülemülefüttyös alkonyatban tőrrel, csókokkal - csak hogy veled éljek. Federico García Lorca
3. Fáradt szemünkön összefogódzva guggol a szorongás. El ne menekülj, most kezdjük csak látni egymást. A mámor - rikító selyem volt csak - elszakadt - téged szeretlek immár, nemcsak magamat.
4. Sírok én is, siratgatom Boldogságom; hiába, Nem fog az már újra nyílni, Mint a jázmin virága. Ha látnátok, mikor könnyem Az arcomon lepereg, Tudom, hogy megsajnálnátok, Gonosz nyelvû emberek. Ady Endre
5. A fájdalom s öröm betölti szívemet, amíg kezemben érzem átfagyott kezed; némán szemedbe nézek, látod, könnyezem, szeretlek, ennyit mond a perc, a csönd, a szemem.
6. Fájós szomorúság szorongatta szíve fölött a bordáit. Sírás környékezte, könnyülést, oldódást ígérő sírás. Ez az ember megérdemel engem - súgta magának hangtalanul. (...) Csak amikor megérezte, hogy könnyek szivárognak a szeme sarkából, könnyebbült meg a torkában keseredő boldogságtól. Szilvási Lajos
7. Olyan súlyosan boldogtalan vagyok, hogy az élet árnyékos oldalára vetett a halálod, hogy minden elmúlt, ami számomra az életet jelentette, hogy eltûntél, hogy nem talállak, szíved szakadhat meg ott, ahol most élsz, mert látnod kell kibuggyanó könnyeimet, érezve ahogy szívemet megcsavarja a gyötrelem. Szabó Magda
8. S könnyek fakadnak szemeimből, Kicsordulnak, patakzanak; Ajkamra jőnek, egyre jőnek, Kitörnek a panaszszavak. S mikorra szívem összeroskad, Mikorra könnyem mind kihull: Többé nem érzek semmit - semmit Az élet fájdalmaibul.
9. Harmat ragyog a virágon. Csak most ne Lopódzék egy gyáva könnycsepp szemembe! Amit érzek, rejtse tőle s amit érez, tőlem el, Áthatatlan fátyolával szemen, arcom minden jel. Vándorbotom nehéz volna, s nekünk nehéz az élet, Hogyha tudná, mint imádom és ha tudnám, hogy szeret. Kemény Zsigmond
10. Búcsú! dadog e szó az ajkon, könnyben ázva, s kegyetlen félbevág szerelmet, örömöt, benne szívig hasít üdvünknek távozása, szó, mit el nem takar, csak ami már örök. Alphonse de Lamartine