Nézem az embereket, akik jönnek és mennek, és mindannyian nagyon belemerülnek a saját kis világukba, amely olyan apró, hogy belefér egy mobiltelefon képernyőjébe - nem csoda, hogy nem tudják levenni róla a szemüket és a fülüket.

Kapcsolódó idézetek

1. A többség belevész a létezés lármájába, alvajárásban támolyogják végig az életüket, megfeledkezve a külvilágról, a mobiltelefon révületében. Észre sem veszik a többieket. Az emberek önzők és közönyösek, és nem figyelnek arra, ami a látóterük szélén van. Ha nem keltesz feltûnést, olyan gyorsan kimész a fejükből, mint egy álom.
2. Mindenki mobiltelefonnal járkál és beszélget, mégis egyre távolabb kerül a másiktól. Kaján Tibor
3. Az emberek hozzá vannak tapadva a telefonjaikhoz, mindenhol ezt látni. A világ elszigeteltebb hely lett emiatt: a gyerekek nem játszanak többet az utcán, csak a képernyőt bámulják, ez pedig bizonyos szempontból szomorú. Martin Parr
4. Az emberek jönnek s mennek, besodródnak az életünkbe, aztán eltûnnek belőle, csaknem úgy, mint egy kedvenc könyvnek a szereplői. Mikor a végére érünk és becsukjuk, addigra a szereplők már mind elmondták a történetüket, és mi egy újabb könyvbe kezdünk, melyben újabb szereplők, újabb kalandok várnak. És akkor az ember azon kapja magát, hogy már az újakra figyel, nem a régiekre. Nicholas Sparks
5. Minden a kevésben rejlik. A gyermek kicsiny, és már magába zárja az embert, szûk az agy, mégis abban ütnek tanyát a nagy gondolatok, és mindössze kis pont a szem, mégis mérföldeket ölel át egy pillantással. Alexandre Dumas (ifj.)
6. A világ (...) kicsi, és a hírek gyorsan szállnak. Lia Celi
7. Modern világban élünk, teljesen normálisnak számít, hogy az emberek a szobájuk magányában élnek társas életet egymással. Előkerülnek a gépek, a tabletek, a telefonok, és az apró kamerákon át feltûnik a rengeteg pixeles arc. A legtöbben még ezt sem igénylik, hanem oda-vissza pötyögve képesek megoldani a világ problémáit úgy, hogy ki sem lépnek a lakásukból. Dombóvári István
8. Mindenki a telefonjával van elfoglalva. Az emberek szavakkal igyekeznek kitölteni életük ürességét. Grégoire Delacourt
9. Az emberek nap mint nap elviselik az egyedüllétet. Azt hiszik, képtelenek rá, azt hiszik, bele fognak halni, de valahogy az egyik másodperc átsiklik a másikba, összeáll egy órává, egy nappá, egy hétté, és még mindig élnek. Még mindig magányosak, akár a tömeg kellős közepén is. Akár egy társsal, gyermekkel is.
10. Talán ez az oka annak, hogy az emberek úgy belevesznek a saját gondolataikba (...). Nem látják, milyen is a világ valójában. Ha látnák, akkor el tudnának vonatkoztatni a saját álmaiktól és rögeszméiktől.