Nyáréjszakákon rőt fénnyel villan a nyugati ég alján egy csodálatos csillag. Isten szeme vigyázza onnan magyariak ivadékait, akik ezer év óta élnek kelet-nyugat kapujában. Ezer sebből vérző testtel, de kitartanak azon a földön, ahova népek és nemzetek ura vezérelte őket napkeleti puszták ködös végtelenségéből.

Kapcsolódó idézetek

1. Sûrûn álltak a csillagok az égen és pislogtak, mintha megannyi szem lett volna, mely a földet nézi. (...) Szemek azok, megholt emberek szemei, kik visszatekintenek arra, ami kedves volt nekik ebben az életben. S valahányszor egy ember meghal idelent, egy csillaggal több gyúl ki odafönt s valahányszor egy ember születik, egy csillag elszalad a földre. Wass Albert
2. Éjszakán, éjszakán iker csillag néz le rám; álmom őrzik hû szemek, álmom őrzi jó anyám.
3. Kelet felé a napfény, nyugat mögött az ár: keletre ûz a vándorkedv s nyugat kapuja vár. Úgy hajt e furcsa őrület, hogy vennék búcsút én, mert tenger hív és csillag hív és ó, mert hív az ég.
4. Vannak csillagok, melyeknek fénye világít a földön, Mikor ők maguk már régen nincsenek helyükön. Vannak emberek, akiknek csillogó emléke világít, Amikor ők maguk már nincsenek köztünk. Ezek a fények csillognak és különösen, Ha sötét az éjjel: mutatják az utat az embernek. Szenes Hanna
5. Azok a hegyek még ma is állnak, Azok a folyók még ma is futnak, Az a csillag még ma is mutatja az utat, Az a nép még ma is él. P. Mobil
6. Szép szemed mélyén a felkelő nap ragyog. Homlokodon vannak fénytûző csillagok, Gyúlatlan gyulladnak, El sosem hervadnak, Áldott a fény: tavaszt vár! Dalriada
7. Rossz időket érünk, Rossz csillagok járnak. Isten ója nagy csapástól Mi magyar hazánkat! Arany János
8. Megállapítottam, hogy a csillagok nem állandóak. Elolvadnak. Saját szememmel láttam, hogy éppen a legszebbek közül egyik-másik elolvadt, és lefutott az égről. (...) Ezért minden éjjel virrasztani szeretnék, hogy nézzem és őrizzem, amíg csak ébren tudok maradni. Így legalább emlékezetembe vésem a ragyogó égi mezőt. Ha majd egyszer eltûnnek, akkor legalább gondolatban vissza tudom képzelni az égre a pompás csillagok miriádjait, újra felragyogtatom és könnyeim káprázatában duplán látom őket. Mark Twain
9. Múló világ felett Örök csillagok élnek, Hiába hullanak Hervadt lombok, remények, Mindig akar, szeret, dalol az élet! Juhász Gyula
10. Csillagot pillantunk meg a végtelen tér mélyén. Bámuljuk a fényét. Oly messze van. Mi félelmet kelthet egy távoli csillag? Egyszer csak egy éjszakán megmozdul. Remegő fény dereng körülötte. Íme, a közömbösnek hitt csillag vándorol. Nem csillag az, hanem üstökös, az ég szörnyû gyújtogatója. A csillag jön, nő, bíborfürtjeit rázza, rettenetessé növekszik, felénk tart. Ó, borzalom, egyenesen feléd tart! Az üstökös ismer téged, az üstökös kíván téged, az üstökös akar téged. Rettenetes mennyei rohanás. Túl sok fény jön feléd, megvakulsz. Túl sok élet, belehalsz. Jöttét, mely fénybe borítja egedet, már nem akarod. Nem kell a mélység szerelmi vágya. Szemed elé tartod kezedet, elvonulsz, elbújsz, azt hiszed, elmenekültél... Felpillantasz. A félelmetes csillag feletted ragyog. De nem csillag már, egész világ. Ismeretlen világ. Izzó lávatömeg. Mélységek falánk csodája. Betölti az eget, nincs ott más, csak ő. Smaragd volt az ég végtelenjén, gyémánt volt távolból, de közelről katlan. A lángja pörköl. Tûzhalálod mennyei forrósággal emészt. Victor Hugo