Ugrás a tartalomra
Ha vén halottnak a sírgödör szélén még egyszer megnyílhatna az ajka, valamennyi azt mondaná:
- Bolondul éltem!
Mert valamennyi úgy élt ezen a földön, mintha ez volna az örökkévalóság helye, s ő az elején érezte magát a végtelen időnek, úgy robotolt, verejtékezett, gyûjtött, rendezkedett, hogy az elején túl aztán jól élhessen. S egyszer csak, maga se tudja hogyan: ott fekszik a sírnál.
Tehát élt, de mégse élt. S erre nem eszmélkedett előbb.
Ha visszanézhetnénk a temető kapujából, bizony sokan elmondhatnánk: életünk idáig való útja nem volt egyéb, csak nyugtalanság a nyugalomért.
Kapcsolódó idézetek
-
Én csak úgy tébláboltam különböző ajtók és kapuk előtt, amelyek rendszerint nem nyíltak ki. No, ha nem, hát nem. Tovább bandukoltam. Ki vette észre, hogy né, ez itt az idő? Telik! Ellötyögtem az életet, és nem csináltam szinte semmit.
Bölöni Domokos
-
A jövőnek élek. Még akkor is, ha látom, hogy csak egy hosszú, vaksötét alagúton jutok el hozzá. Valahonnan valahová tart az életem. (...) Jövőtlen ember nemigen tudja élvezni a jelenét.
Müller Péter
-
Az ember, jóllehet maga is halandó, nem tudja elképzelni sem a tér, sem az idő végét, de a történelem és a nemzet végét sem, és így folyton a feltételezett végtelenségben él. A haladás gondolatának bûvöletében az emberek nem sejtik, hogy minden út előre egyszersmind út a vég felé, és hogy a csak tovább és az előre örömteli jelszavakban a halál ledér hangja szólal meg, amely sietségre csábít bennünket.
Milan Kundera
-
Az emberi élet - úgy érzem - csak kívülről nézve hat egyenes vonalnak, mely a bölcsőtől a sírig vezet s ott megszakad. Pontosabban: a fizikai halál nem azonos a valódi halállal. Úgy érzem, mindannyiszor meghalunk, amikor valóban élünk: amikor "belehalunk" egy fölismerés, egy igazság, egy öröm vagy akár egy nagy bánat átélésébe. Amikor megfeledkezünk önmagunkról, s mégis végtelenszer megsokszorozva visszakapjuk önmagunkat.
Pilinszky János
-
Mert mi vagyunk
az igazi temető, szívünk a megtelt sírgödör,
fekszik benne az ifjú halott, jár, kél, él,
mosolyog, sorra mondja az emlékeit, verset
ír, Párizsba utazik, fényképeket mutogat,
soha el nem múló nyárban csónakázik,
soha nem öregszik, s míg élünk, meg sem halhat,
s vigasztalásul kigyújt bennünk egy kis örökkévalóságot.
Csukás István
-
Mindig sokkal jobb a saját, rögös utunkat járni, mint a mások által kijelölt, egyenes, de megváltoztathatatlan úton haladni. Az előző nehezebb, mégis sokkal élettelibb. Az utóbbi viszont olyan, mint élő halottként élni.
J. R. Ward
-
A halált még mindenki kibírta. Inkább itt az életben, az ismert való világban vannak a mi nagy, kibírhatatlan bajaink. Hogy mi lesz ott a túlsó parton, nem tudom, arról a világról még senki sem mondott semmi bizonyosat, de hogy mi van itt, s hogy mit kellene az életünk érdekében tenni, erről nekem is vannak némi elképzeléseim. Kedvem is lenne a megvalósításukhoz. De mennyivel nehezebb az élő emberekkel boldogulni, mint a halottakkal.
Kassák Lajos
-
A halottak azt akarják, hogy bátran elviseljük veszteségeinket, és csak éljünk úgy, mint azelőtt, igaz? Csak nehogy szomorúak legyünk! Mindenki ezt mondja, de a magam részéről sohasem tapasztaltam, hogy volna valami alapja ennek az, egyébként valóban vigasztaló elképzelésnek. És természetesen ezt is az élők találták ki, hogy megkönnyítsék a dolgukat. Mert látod, bármiről is legyen szó, az élők nem mindig értenek egyet, tehát nem látom be, hogy miért volna olyan egyöntetû a halottak véleménye. Ha egyáltalán van halál utáni élet, akkor azt hiszem, odaát is éppen annyi önző lélek van, mint itt a földön. Hiszen az lehetetlenség is volna, hogy azok, akik életükben tele voltak mindenféle érzéssel, egyetlen pillanat alatt levetkőzzenek magukról minden rosszat, és felöltsék az önzetlenségnek és a jóságnak a köntösét. Nevetnem kell. Képzelj el egy özvegy férfit, aki a temetés utáni reggelen azzal a felkiáltással ül le reggelizni, hogy "Mary nem akarná, hogy szomorkodjak", és azzal jó étvággyal felfal mindent, amit csak maga előtt lát. Honnan tudja, hogy Mary odaát mit gondol? Lehet, hogy sír, és fogait csikorgatja - az asztrálfogait, természetesen - látván, hogy a férjeura úgy él tovább, mintha ő soha nem is létezett volna. Hiszen a legtöbb nő szereti, ha a férje körülugrálja. Miért változna meg az ember jelleme a halála után?
Agatha Christie
-
Hát nem volt boldogabb az ősi Semmi
az új semminél, mely valaminek
tudja magát?
Miért kellett bágyadt mosolygásainknak
önmagukra ébredniök az élet ágyán?
Miért döngetünk véres ököllel, eszeveszetten
olyan kapút, melynek csak egyik pántja
sok ezer fekete mérföld?
Dsida Jenő
-
Mindennek vége szakad egyszer. Minden egyes másodpercben valahol a világon átutazik valaki az ismeretlenbe. Gyakran tapasztalta, hogy az életet a haláltól elválasztó nagy forgóajtó állandóan mozgásban van. A végtelenség emberi elme által felfoghatatlan egyenletében a halandó élet jön-megy szempillantás alatt. Hogy hogyan és miért, talán jobb is, ha rejtve marad. Az egyetlen ésszerû dolog, amit az ember tehet, hogy megy a maga útján, és megpróbál élni az esélyeivel, amíg nem neki forog az ajtó.