Nyomában emlék és remény kelt: mivel ő sem állt a szív mindennapi és primitív éhei, kis búk, örömök, csók, könny, mosoly, vágy, gáncs fölött.

Kapcsolódó idézetek

1. De nem fájt. Vagy fogalmazzunk úgy, nem fájt eléggé. Inkább csak kiszikkasztotta a vigasztalást. Komor és kietlen volt, hiányzott belőle az, amiért élni érdemes: a tüzek, a cirógatások, a csókok, a viták, a szerelem, a vágy és a vér forró lángja. Anne Rice
2. Volt egy mosoly is még, voltak lopott csókok, lopott volt minden pillanat, az örömök, a kínok, már tudom, semmi sem volt igaz, már tudom, illúzió volt minden, nem volt igaz az ölelés, de nem fáj már a nincsen. Most már szinte mindegy, mit írtam akkor, mit éreztem éppen, már nem karcol több csíkot a bánat az éjszakai égen. Koltay Gergely
3. Valami szent, lélegzetelállítóan édes, csodálatos érzés élt a szívében, amely csak nőtt, nőtt a magára kényszerített némaság hosszú napjai alatt és emlékekből meg reménységből táplálkozott. Margaret Mitchell
4. A szomorúság már nem kapcsolódott személyhez, ennél sokkal általánosabb volt; (...) dolgok kiáltottak megoldásért, tettek igazolásért, elhallgatott szavak kimondásért, és ez olyan erő volt, ami felülírta a valós és vélt veszteségeket.
5. Akadt néhány újabb szerelme. De az első emléke valamennyit elrontotta; s hol volt már a vágy heve, az élmény friss zamata? Szellemi becsvágya is csökkent. Évek múltak egyformán; és élt tovább renyhe szívvel és munkátlan elmével. Gustave Flaubert
6. Fájós szomorúság szorongatta szíve fölött a bordáit. Sírás környékezte, könnyülést, oldódást ígérő sírás. Ez az ember megérdemel engem - súgta magának hangtalanul. (...) Csak amikor megérezte, hogy könnyek szivárognak a szeme sarkából, könnyebbült meg a torkában keseredő boldogságtól. Szilvási Lajos
7. Tőlem képmutató gyöngédséget ne várj, szívem bús hidegét immár nem rejtem én el. Igaz. A szerelem ifjonti lángja már nem lobog benne szenvedéllyel. Jevgenyij Abramovics Baratinszkij
8. A vérem forrt, s a szívem sajgott - olyan édes és nevetséges búval: mindig vártam valamit, s féltem valamitől, mindenen csodálkoztam, s mindenre készen álltam, képzeletem játéka eleven volt, mindig ugyanazon képek körül csapongott, mint a partifecskék hajnalban a templomtorony körül; tûnődő lettem, szomorkodtam, sőt sírtam is; de a könnyeken és a szomorúságon át, melyet hol egy dallamos verssor, hol egy szépséges este lopott a szívembe, a fiatal pezsgő élet örömérzése úgy ütközött ki, mint a tavaszi fû. Ivan Szergejevics Turgenyev
9. Nem kísértet ő, hanem ember. (...) Érző hús és ideg. Agya van és gondolkozik, szíve van és szeret; lelke van és remél. Hisz egész bûne az volt, hogy túl sokat remélt. Victor Hugo
10. Emlékek, félelmek, remények meglepnek, mint a fuvalom; ábrándjain hogy száll a lélek, szavakban el sem mondhatom. Ivan Kozlov