Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

Pontosan értem, hogy a bajok elrejtése hazugság. Nagyon utálom, hogy úgy kell tennem, mintha egy tökéletes család tökéletesen boldog gyereke lennék. Azt gondolom, ha felnőtt leszek, én mindig őszinte leszek. Azt is meg fogom mondani, ha rossz valami, mert a hazudozást mindennél jobban utálom.

Tóth Olga
👰 Menyasszony 🔮 Jövőkép
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. Azt is mondták, amikor gyerek voltam, hogy most jó nekem, és amikor felnövök, majd rossz lesz, állandóan ezt hajtogatták, amikor sírtam, addig örülj, amíg gyerek vagy, és én nem vitatkozhattam velük, mert nem tudtam, milyen felnőttnek lenni. Féltem, hogy igazuk van, hogy felnőttnek lenni még ennél is rosszabb, de ez nem igaz, egyáltalán nem, mert én sokkal szívesebben vagyok felnőtt, mint egy tehetetlen gyerek, akinek a felnőttek arról papolnak, hogy milyen jó neki. Czakó Zsófia
  2. Ahogy idősebb leszek, egyre inkább elegem lesz abból, hogy saját magamat revideáljam, és a mondandómat finomítsam attól félve, hogy a másik ember hogyan fogja ezt értelmezni. Szerintem jobban megéri őszintének lenni.
  3. Szülőként az ember néha azt hiszi, hogy ha ügyesen elrejti a gyerekek előtt a saját gyengeségeit és hibáit, és csak a legjobb oldalát mutatja, azzal jó példát mutat nekik. Csakhogy ez fordítva is elsülhet, ugyanis könnyen odavezethet, hogy a gyerek azt hiszi, őt csak akkor szeretik, ha tökéletes. Ellenben ha őszinték vagyunk a gyerekeinkkel, és nyíltan tudunk beszélni velük azokról a nehézségekről, amelyekkel nap mint nap nekünk is meg kell küzdenünk, azzal tulajdonképpen teret nyitunk számukra, hogy ők is nyíltan beszéljenek a problémáikról. Ez persze azt is jelenti, hogy el kell tudnunk ismerni, ha hibáztunk vagy tévedtünk a velük vagy másokkal folytatott interakcióink során. El kell viselnünk a szégyent, ami ezzel jár, és meg kell tennünk mindent a javulás érdekében. Anna Lembke
  4. Mint ahogy azt sem tudom, hogy azért maradtam-e életben, mert tényleg tudok hazudni. És azt sem tudom, hazudtam-e egyáltalán. Nyilván, hogy hazudtam. Mindenki hazudik. A felnőttek is. Szavakkal, mozdulatokkal, viselkedéssel. Ki, ahogy tud. Mert mindig mindenki túl akar élni. Túlélni valamit. Csak tudnám, minek. Petőcz András
  5. Utáltam hazudni. Szinte mindig tudtam, hogy más mikor hazudik, ezért úgy éreztem, mintha nekem is hatalmas betûkkel fel lett volna írva a homlokomra, hogy "HAZUG". Charlaine Harris
  6. Hazudni rossz, legalábbis ezt tanítják, állandóan, születésünktől: az őszinteség a legjobb út, az igazság felszabadít, a hazug ember és a sánta kutya esete, meg hasonlók. De sajnos néha muszáj hazudni. Azért hazudunk magunknak, mert az igazság nagyon fáj. Mindegy, mennyire próbáljuk tagadni, nem észrevenni, a hazugságok végül szertefoszlanak, akár tetszik, akár nem. De tudják, mitől igaz az igazság? Hogy fáj. Ezért hazudunk.
  7. Az elhallgatás, a hazugság mérgező légkört teremt a családban, és különösen nagy pszichés terhet ró a gyerekekre. Nem jó tehát takargatni a feszültséget, de fontos, hogy a valódi problémáról legyen szó, és akkor, amikor érezzük. Vekerdy Tamás
  8. Ha hazudok, néha ezzel jobban leleplezem magam, mintha ragaszkodnék az igazsághoz. Tehát a magam módján mindig őszinte vagyok, akár akarom, akár nem. Federico Fellini
  9. Ha egyszer bekövetkezne, hogy kiüresedik, elfogy a házasságom, akkor kertelés nélkül kilépek belőle. Mert benne maradni hazugság, felelősség, és senkinek sem jó. A szüleim ugyanis tévedtek. Amit csináltak, az sem nekik, sem nekem nem volt jó. Csak a felszínen, amiről egy kívülálló azt gondolhatta, hogy ez egy család, egy fedél alatt, szép, nyugodt élettel. Miközben apám is, anyám is elfojtásba menekült, elszürkült, engem pedig hagytak ebben a hazug színjátékban felnőni. Hagyták, hogy mindez rám vetüljön. Bûnösnek, érzéketlennek tartottam őket. Velem és az én gyerekeimmel ez nem fog megtörténni, zártam le magamban a szüleim bûnét. Légrádi Gergely
  10. Mindig igazat kell mondani. A hazugság megrontja az embert. Elvész a saját hazug csapdájában. Magának okoz vele olyan lelki konfliktust, ami a testét beteggé teszi. Lelkünk tisztasága boldoggá teszi az embert. Nyertes Zsuzsa
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat