Sokféle volt és kísértő az Éden. Zengett-zúgott szép fáival köröttem az érthetetlen isten tenyerében.

Kapcsolódó idézetek

1. Emlékszem arra a kopottas padra, az árnyas fák alatt ültél, Mint egy angyal, olyan ártatlannak és szárnyaszegettnek tûntél, Emlékszem szavadra, és amikor megfogtad kezem, Bizsergető érzés járta át testem, tudtam, ez lesz a végzetem. Children of Distance
2. A végzet ott körözött körülöttünk. Éreznem kellett volna, s akkor talán minden másként alakul.
3. Az én Istenem a régi gyermekidőben a Föld felett függő, csillagos kulisszák mögött lakott; hosszú, vattás szakálla volt, és trónuson ült. Unalmas, távoli öregúrnak tûnt előttem, akivel egyszer, ha meghaltam, vétkeim miatt esetleg kínos ügyeim lesznek. Fiatal koromban egyszerre izgatni kezdett valódi kiléte... Körültapogattam, megmértem, arcába néztem. Rájöttem: hozzám hasonlít. Tökéletlen, véges és tehetetlen, mint én vagyok... Valahol bent bolyong testetlenül, körvonalak nélkül, megfoghatatlanul, egészen mélyen. Nincs hangja, csak impulzusai vannak, amelyek a gondolat küszöbéig érnek, mégis több minden gondolatnál és szónál, több a látható formavilágnál, amely körülvesz, a káprázatoknál és fájdalmaknál, a félelemnél és a halálnál. Több mindennél, amit ismerek, és ami megismerhető. Szepes Mária
4. Zöld erdőben jártam, Sok szép leányt láttam, Szedték az egrest, Ide az ezrest!
5. Körülöttem mindenféle színû emberek nyüzsögtek lökdösődős tömegben, reménytelenül hajszolva az életvarázst és tudván is e reménytelenségről; forgatagukat valamiféle kétségbeesett, szomorú haláltáncként érzékeltem. Vavyan Fable
6. Nem is szerelmet éreztem iránta, hanem sötét, gyönyörû szenvedélyt, mert egyszerre volt a büntetés és az engesztelés, a gyûlölet és a rajongás, a megnyugvás és a zaklatottság. Beoltotta magával az utakat, fákat, a hitvány tereket, hogy mindig mellettem legyen, legmesszebb is tőlem.
7. Láttam nevetést szörnyû helyeken, égi jelenést szétlőtt tereken, mennyi zokogást, féltve ölelést, ott voltunk, te meg én. Caramel
8. Ahogyan mások, én is kerestem, Milyen a boldogság, ha végtelen. S jónak hittem, ha behunyt szemmel, Vadulva, csapongva repdestem A színesre hazudott mennyben.
9. Sokáig időztem a három sír körül, a szelíd ég alatt; elnéztem a hanga és a harangvirág körül röpködő éji lepkéket, a füvet felborzoló szellőre figyeltem, és eltûnődtem rajta, miért is hiszik az emberek, hogy nyugtalan az álmuk azoknak, akik odalenn alusznak ebben a békés földben. Emily Bronte
10. Gyönyörû, olyan gyönyörû volt, és mégis olyan szomorú, mint egy hervadó őszi liget, mely csupa szín, és mégis csupa hervadás, csordultig színekkel és mégis színültig halállal tele. Pilinszky János