Ugrás a tartalomra
Sokszor halljuk, hogy olyan, mintha a koronavírus-járvány miatt a világ kifordult volna önmagából. Azt hiszem, a legtöbben mégis tisztában vagyunk azzal, hogy ez már régen megtörtént, én legalábbis pontosan emlékszem arra a pillanatra, amikor ezzel szembesültem. Néhány évvel ezelőtt történt, egy napsütéses, tavaszi délutánon. Nem az őserdő lángolt, nem terrortámadásról érkezett hír - csak kaptam egy csomagot Kínából.
Kapcsolódó idézetek
-
Az elmúlt másfél év történéseinek, ha csak egy-egy részletét nézzük, a világ lezárása, a vírus eredete körüli maszatolás, az online-élet, a távolságtartás, egy-egy részlet is félelmetes, és akkor még ott van, hogy gőzünk sem volt, mekkora a baj, és kit miképpen fog érinteni. Azt gyanítom, hogy mindezek ellenére a világ nem sokat fog változni, ahogyan az ember sem fog visszatalálni az alázathoz. Ha elmúlik a baj, minden a megszokott kerékvágásba csúszik vissza. Persze azért titkon bízom benne, hogy az emberek sok mindent végiggondoltak, és több elevenséggel, érzelemmel és megbecsüléssel élik majd a napjaikat.
Háy János
-
A koronavírus bebizonyította, hogy illúzió volt az a biztonságérzet, amit Délkelet-Ázsia és Afrika távolsága eddig nyújtott. Ami manapság a világ bármelyik pontján előfordul, az máshol is előfordulhat, és ezt mi, emberek csináltuk.
Kemenesi Gábor
-
Azok a tünetek, amelyekkel manapság az emberiség szembenéz, a korábbinál hevesebb viharok, hőhullámok, hatalmas erdőtüzek és maga a Covid-járvány is, az előttünk élő két-három-négy generáció tevékenységének, életmódjának egyenes következménye. Amit már nem tudunk semmissé tenni, visszacsinálni. A feladatokat, amelyek mindebből következnek, a mi nemzedékünknek kell megoldania. Nincs más választásunk, és a jó hír, hogy ez ma még igenis lehetséges. De sajnos badarság lenne azt hinni, hogy ha holnaptól mindenki elektromos autóval jár, és szelektíven gyûjti a hulladékot, akkor minden megoldódik. Nem lesz ilyen könnyû. Már elindult a lavina, és nekünk úgy kell helytállnunk, hogy az körülöttünk zúdul lefelé.
Kemenesi Gábor
-
A járvány a földgolyó utolsó figyelmeztetése a klímakatasztrófa bekövetkezte előtt, mondják mások. Kaptunk egy utolsó esélyt, hogy újragondoljuk magunkat. Hogy megértsük, az anyatermészet kizsákmányolása fenntarthatatlan, a folyamatos fejlődés, ez az örökös nyüzsgés és akarás elidegenít, megbetegít minket, tönkreteszi a környezetünket, megöl mindent. Ha bezárjuk a gyárakat és a repülőtereket, az ég néhány hét alatt újra kitisztul, és lesz egy kis csend. Vannak jelek: a szén-dioxid-kibocsátásunk néhány hét alatt radikálisan csökkent, a Himalája már kétszáz kilométeres távolságból is látszik, Róma kétezer éves kövei közül fûszálak törnek elő. Reset, restart, a természet üzenete.
Kiss Tibor Noé
-
A koronavírus-járvány (...) részben attól válik "kemény dió"-vá, hogy mi magunk tesszük azzá. Állunk körülötte, és nem tudjuk eldönteni, honnan üssük, mennyire üssük, vagy üssük-e egyáltalán. Mindez a rövid távú és a hosszú távú költségek észszerû összevetésének elmaradásából következik. Egy rövid távra fókuszáló szemléletből, amelynek alapja lehet egyes szereplők személyes érdeke - például a választásokat négy (és nem negyven) éven belül újra megnyerni remélő, hatalomban lévő politikusoké vagy a részvényeseiknek az év végén vonzó osztalékot fizetni remélő vállalati menedzsmenteké. Ezek a szükségképpen rövid távra tervező szereplők esetenként meghatározók lehetnek, de az igazi problémát az emberi gondolkodás alapvető zavara jelenti, vagyis az, hogy nem tudjuk elképzelni a hosszabb távon felhalmozódó költségeket, és nem látjuk be, hogy ezek idővel összehasonlíthatatlanul nagyobbak lehetnek az eredményes cselekvés költségeinél.
-
Emlékeznek még gyerekkoruk első hóesésére késő ősszel vagy télen? Egy másik valóság betörése volt. Félénk, ritka valami, amely látogatóba érkezett, amely alászállt, és közremûködésünk nélkül megváltoztatta a világot körülöttünk, akár egy váratlan ajándék. A hóesés egyenesen a kezelhetetlen egyik tiszta megjelenési formája: nem tudjuk előállítani, kikényszeríteni, még biztonsággal előre tervezni sem, legalábbis hosszabb időtávra nem. Mi több: a havat nem vehetjük birtokunkba, nem sajátíthatjuk ki: ha a kezünkbe vesszük, kicsorog az ujjaink közül, ha bevisszük a házba, kifolyik belőle, ha pedig a mélyhûtőbe tesszük, többé már nem lesz hó. Talán éppen ezért vágyik utána olyan sok ember, nem csak a gyerekek, különösen karácsonykor.
Hartmut Rosa
-
Az emberiség a kezdetektől küzdött kórságokkal. Talán visszavetett minket egy időre, de aztán magunkhoz tértünk. A természet gyógyítja magát, helyreállítja az egyensúlyt.
-
Én hittem az embereknek, az újságoknak, a reklámoknak, a politikusoknak és a történelemkönyveknek. De egy nap a világ az arcodba rúg, és akkor meglátod, hogy is mennek valójában a dolgok.
-
A hidegháború korszakának egyik félelmetes híre a neutronbomba felfedezése volt, amely nem rombolja le a településeket, csak az embereket öli meg. A kihalt városokban érintetlenül megmaradnak az épületek, enyészetre várva. A koronavírus járványa ehhez képest puha biológiai fegyvernek tûnik, amennyiben az emberek többségét nem öli meg, de megváltoztatja az egész társadalom magatartását. Az izoláció, az atomizáció és a fizikai távolságtartás társadalmi méretûvé vált.
Bozóki András
-
Mióta eszmélek, szeretek szeretni, hiszen tudod: sokat és sokfélét szerettem. Téged talán jobban, mint másokat, de mindez nagyon rég volt. Az évek csöndben körém rakódtak. Közönyből építettem nyugalmat. Azt hittem, hozzám nem ér fel már semmi hullámverés. De te egyszer csak újra megjelentél, vadul dörömböltél, és rám törted a kaput. Szédülök, mint aki varázslatból ébred. Mi ez? Felfogni sem tudom, mi történt velem. Egyik pillanatról a másikra - váratlanul és hihetetlenül - sarkaiból fordult ki a világ? Vagy csak az én világom? Egy biztos: kötelékeim fellazultak, zárt énem kitárult, a mindenség részesévé lettem. Olyat kaptam Tőled és Általad, amit örökre elveszettnek hittem: a létezés értelmébe vetett hitet.