Ugrás a tartalomra
A koronavírus bebizonyította, hogy illúzió volt az a biztonságérzet, amit Délkelet-Ázsia és Afrika távolsága eddig nyújtott. Ami manapság a világ bármelyik pontján előfordul, az máshol is előfordulhat, és ezt mi, emberek csináltuk.
Kapcsolódó idézetek
-
Sokszor halljuk, hogy olyan, mintha a koronavírus-járvány miatt a világ kifordult volna önmagából. Azt hiszem, a legtöbben mégis tisztában vagyunk azzal, hogy ez már régen megtörtént, én legalábbis pontosan emlékszem arra a pillanatra, amikor ezzel szembesültem. Néhány évvel ezelőtt történt, egy napsütéses, tavaszi délutánon. Nem az őserdő lángolt, nem terrortámadásról érkezett hír - csak kaptam egy csomagot Kínából.
Kiss Tibor Noé
-
A biztonság illúzió, és az illúziók azért vannak, hogy fenntartsák őket. Ellenkező esetben az életet senki sem tudná elviselni.
-
Ha az ember otthonába betörnek, teljesen összeomlik a biztonságról alkotott illúziója. Ha már otthon sem vagyunk biztonságban, akkor sehol.
Bill Watterson
-
Illúzió azt hinni, hogy ha megvan a védőoltás, attól kezdve már minden rendben. Lehet. De csak a koronavírus tekintetében. Az oltás nem véd a stressz, a félelem okozta betegségek ellen, nem véd a már eddig is ismert betegségektől, nem véd meg balesettől, nem véd meg egy lezuhanó tetőcseréptől, sem a táplálkozási veszélyektől, vagy a környezetszennyezés okozta betegségektől, sőt az éhhaláloktól sem. Azt gondolom, a helyén kell kezelni ezt is, mint minden mást. Besorolni a többi közé. És élni az életet. Mert lehet azt gondolni, hogy lesz jövőre is karácsony. Lehet, hogy valóban lesz még. De az biztos, hogy nem mindenkinek.
Csitáry-Hock Tamás
-
A koronaválság felfedte, hogy a mélyben a válságok egész láncolatával nézünk szembe, melyek közül mindegyik potenciálisan nagyságrenddel veszélyesebb, mint a koronavírus: a gazdasági értékképzés válsága, új civilizációs betegségek válsága, a demokrácia válsága és a klímaválság. A jövőre nyíló ablakot ugyanakkor nem lehet becsukni.
Scheiring Gábor
-
A koronavírus gazdasági rendszereket válságba sodor, de kilátásba helyezi a sikeres és új tőkefelhalmozás lehetőségét is. (...) A koronavírust mindenki a saját érdekei szolgálatába állítja. A gazdagok még gazdagabbak lesznek, a szegények még szegényebbek.
Végel László
-
A halál mindig is jelen volt. Egyszerûen csak kerültük a tekintetét. Elrejtettük, hogy elfeledkezhessünk róla, hogy azt hihessük, velünk nem fog megtörténni. De a pandémia alatt a halál közelibbé és lehetségessé vált, és mindenhol, mindenki érezhette. Mi egy olyan éra túlélői vagyunk, amelyet a halál határozott meg.
Hayley Campbell
-
A nemzetünk hozzá van szokva a félelemhez. Ha őszinte akarok lenni nemcsak hozzátok, hanem önmagamhoz is, akkor azt kell mondanom, ez nem csak a nemzetre vonatkozik, hanem az egész világra, és nem csak egyszerû megszokás, hanem függőség. Az emberek sóvárognak a félelem után. A félelem mindent igazol. Azt is, hogy fokozatosan lemondunk a szabadságunkról; a végén már azt is eltûrjük, hogy minden lépésünket szemmel tartják, és olyan adatbázisokban rögzítik, amelyekhez egy átlagember soha nem fog hozzáférni. A félelem teremti, meghatározza és alakítja a világunkat, és nélküle a legtöbben aligha tudnának mit kezdeni magukkal. Az őseink egy korlátok nélküli világról álmodtak, mi meg arról, hogy új korlátok mögé szorítjuk az otthonainkat, a gyerekeinket és önmagunkat. Napról napra tovább szûkítjük a mozgásterünket, egy olyan fokú biztonság nevében, melyre hiába is törekszünk. Egy lehetőségekkel teli világot vettünk át az elődeinktől, és összezsugorítottuk. És elmondhatjuk ezek után, hogy biztonságban érezzük magunkat?
Mira Grant
-
Az egyik legnagyobb illúzió az életben a biztonság. Minél jobban hajszolja valaki, annál inkább aggódással teli lesz az élete, hiszen biztonság mint olyan nincs, nem létezik. Bármennyire törekszik is az ember rá, az élet már számtalanszor bizonyította, hogy egyetlen tollvonással újraír bármit, és fenekestől felfordítja az egész világot körülöttünk.
Szabó Péter
-
A világjárvány már az elején, a kitörésének eltitkolásakor mindenütt a hazugság járványa lett. Egy-két szerencsésebb ország becsületes elitjének kivételével azóta is hazudoznak világszerte. Ilyen-olyan riadt, ideig-óráig célszerûnek tûnő pótcselekvések eredményeként, szándékosan vagy szándéktalanul könnyedén irthatnak ki százmilliókat. Amit az Emberi Jogok Nyilatkozata óta nagy nehezen felépítettek az eleink, a XX. században is szépen rombolgatták, most pedig végleg lerombolhatják. Aki túléli, tapasztalni fogja, milyen a technikailag fejlett középkor.
Spiró György