Sötét szavak csontvázán mámoros életként lüktet ez a szerelem: szívemben és agyamban muzsikál, önző húsomat csöndesíti és testvéreddé aláz és fölemel.

Kapcsolódó idézetek

1. A szerelem alaposan megviseli az embert. Boldoggá tesz, és megemészt. Az idő felgyorsul körülötte.
2. Csókkal borítván lábaid nyomát, Csak így imádlak szótlanul tovább, Körülfog titkolt szerelmem remegve, Mint a liliomot a gyászos este. Farkas Imre
3. Ámuló parázs csillan a mélyben, Szemeid tükre ma végtelent int. Pillantás illan időben, s térben... Lassuló szívemnek lobbanást hint. Remegőn simítom ajkadról szavaid, már őrjöng a vérem, s rohanna eléd... Félelem markában emlékek hamvai, de ölelő holnapom elindult Feléd... Pálnagy László
4. A szerelemnek csak a szikrája az első időszak, a lángjai akkor lobbannak fel, amikor a két test lélekben is össze tud kapcsolódni, addig az a valami, ami vonz a másik felé, csak a kezdet, csak valami nagyon nagy mélységû és magasságú, iszonyú tág amplitúdójú érzeleminga, ami lüktet a gyomor és a szív tájékán felváltva. Kattan jobbra és balra, és az ereidben lüktető vér pulzálása nem hagy megnyugodni. Egyre csak ûz és hajt afelé, hogy megtudd, a másik is ezt érzi-e. Hogy vajon az ő metronómjának a hangja egy ritmusban kattog-e a tiéddel. Papp Csilla
5. Szívembe boldog, könnyû, tiszta csend. A szavam gáttalanul száll és cseng. Reményik Sándor
6. Szívemben nem szûnik meg hevülni azon szeretet, amellyel bennünket az ég egybekapcsolt. Legyen az oly szilárd, mint az acél. - A te testvéri szereteted teszi lelkemet erőssé, s edzi meg a sors viszályai között.
7. Mint egy dalba, dalba, úgy burkolom magam szerelmedbe és úgy sodortatom magam. Illyés Gyula
8. Az én karom reszket ölelve téged, Az én szivemre verődik beszéded S hogy gyökeret vert tebenned a lelkem, Én felsikoltva önmagamra leltem. Lesznai Anna
9. És mind magamba lenge lelkedet (fejed fölött, mint lampion lebeg) magamba mind, mohón, elégitetlen, ha húsevő virág lehetne testem. - De így? Mi van még? Nem nyugszom sosem. Szeretsz, szeretlek. Mily reménytelen. Nemes Nagy Ágnes
10. A fájdalom s öröm betölti szívemet, amíg kezemben érzem átfagyott kezed; némán szemedbe nézek, látod, könnyezem, szeretlek, ennyit mond a perc, a csönd, a szemem.