Sütkérezem elálmodozva A bágyadt, őszies napon. Lelkembe' nincs virág, verőfény, Csak hervadt, néma fájdalom. Tévedt madárként egy-egy emlék Repûl át néha szívemen, S szelíden, könyeimet áldva, Te újra megjelensz nekem.

Kapcsolódó idézetek

1. Most mint elkapott levél, Kit süvöltve hord a szél, Nyugtalan vagyok magamban, Örömemben, bánatomban, S lelkem vágy szárnyára kél. Vörösmarty Mihály
2. Átrepülnék hozzád mindenen, Rajtad kívül minden végtelen. Hideg szellő fújja arcom, Itt vagyok, de mégsem látszom, Hiszen a szívem Ott maradt, nálad hagytam.
3. Álmos vagyok, gubbasztok egymagam, kedvem, mint ázott zászló vászna, lóg, sötétben őrizem az emlékedet, mint arcképet a becsukott fiók. Unatkozom, nincs semmi, ami bánt és mint tanyán subát a számadó, fülig magamra húzom a magányt. Kálnoky László
4. Suhog a vágy, selyem az árnyék, szívem a szó, szemem a szándék, esténként esőként szitálnék, nem is keresve rátalálnék: kitárná ablakát, s ajándék lenne Õhozzá hullanom.
5. A szívem adnám oda hegedûnek, A szívem, melyből bú és vágy zokog, Lopjon szívedbe enyhe bánatot És kósza vágyat, mely árván röpülget, Hogy szûz álmodban, halkan, édesen, Nem is sejtve, hogy könny az, amit ejtesz, Álmodban, mit reggelre elfelejtesz, Sirasd el az én züllött életem. Tóth Árpád
6. Merengve várok, mindhiába... Ölelni készen, csókra vágyva, Szomjas szívvel itt kell epednem... Nem jön; nem jön az én szerelmem, Hogy szép fejét ölembe hajtsa, Míg csókra vágy és szomjaz ajka, Hogy üdvünktől a bûvös éjjel Megreszkessen szerelmi kéjjel S az erdő fojtó illatárja, Míg lágy szellőkön messze szállna, Mint egy csapongó, égi mámor Susogna üdvről, boldogságról Leroskadva egy rózsakerten... Ady Endre
7. Mint éheztem szivét, amíg telt-múlt a nap, De elfeledtem őt, az éj hogy rám szakadt.
8. Miként a fû, majd én is sorvadok, S ha gyötörnek is vágyak, sóhajok, Csak úgy szólnak a bordáim alatt, Mint rét ölén az őszi bogarak. Bárdosi Németh János
9. Lágy vagy és idegen, Hozzám repülsz a széllel, Álom terem a szemeden, Ha mellettem alszol el. Ákos
10. Az arcodat már álmomban se látom; a messzeség homálya elfedett, de érezlek, ha szél borong a fákon, s az éjtől visszakérem lelkedet.