Szállj hát velem egy rezdülésû szárnycsapással. Hullongó tollak voltunk egyedül, - szárnyak lettünk egymással.

Kapcsolódó idézetek

1. Most, ha csak egyedül volnék, repkednék ide-oda céltalanul és kissé elveszve, de ahogy így össze vagyunk ölelkezve, úgy érzem, még ennek a sodródásnak is célja van.
2. Sziszegő villámok surrantak rajtunk, amikor összekulcsolódtunk, mint egy imádkozó kéz ujjai, akik már csak egymásból szívhatnak megmentő meleget a köréjük fagyott világ ellen. Szilvási Lajos
3. Elmenni messze, magasba felrepülni, csapódni kőhöz, üvegként összetörni. Veled, mégis egyedül állni, csak állni szótlan, végleg összeforrva az életen túl, egy csókban. Kormorán
4. Helyenként füstjeleket váltunk a magunkfajtákkal. Széttárt karokkal magunkra maradunk az úton, s láthatatlan könnyektől nedves porán nyammogunk. Kevés időt töltünk itt: néhány szó, néhány mondat, semmiség a csillagos ég alatt, csak ennyi a világ egyéb dolgai közt. Jean-Michel Maulpoix
5. Kézzel-lábbal kapálózom az olyan teendők ellen, melyek önmagamtól vonnak el és másegyébhez láncolnak. Kölcsönözzük oda magunkat, ha kell: de csak önmagunk­nak adjuk magunkat. Michel de Montaigne
6. Azt sem tudtuk, hogyan szeressünk, csak fogtuk egymást, Amíg dühöngött a szerelmünk, nem láttunk mást. Te sem bírtad már a kalitkát, miért maradnál, Hiszen minden szívnek szárnya van, s néha elszáll. Demjén Ferenc
7. Mert ezt teszi velünk a szerelem: repülünk, de könnyen padlót foghatunk. Szárnyak nélkül zuhanunk, mint egy darab szikla, és közben azon gondolkodunk, mi a francért kellett leugranom? De érted ezt is bevállalom, a zuhanást is. Itt csak egyetlen ember van, aki szárnyakat ad nekem, és az te vagy.
8. Õrzik a fák a lépteink, A fényképek, hogy mennyi szépben volt részünk, örökre szóló emlékek. Egyedül maradtam, így megyek el, de így van jól, Én boldog leszek attól, hogy az enyém voltál, pillangó. Children of Distance
9. Könyörülj rajtam, változtass sós cseppé, hadd száradjak fel szépen, finoman azon a búcsúlevélen, egy hullámos kis dudort hagyjak csak magam után.
10. Mi nem csak egymást öleltük, magunkhoz vontuk az éjszakát, a fényes villámokat, s az általuk szabdalt eget, a sárkányüvöltő mennydörgést, a rongyosodó felhőket, a fellélegző növényeket és a búvókövet keresgélő békát, s részévé lettünk a végtelennek, a teljességnek. Mi voltunk minden: fû, fa, ég és eső, fény és meleg. Ránk talált a harmónia, elszenderedtünk hullámain. Vavyan Fable