Ugrás a tartalomra
Századunkban nem mítoszok születnek, hanem tervek. Utakról, vízierőmûvekről, duzzasztógátakról, bányákról, ültetvényekről, olajkutakról, üzemekről. A ma embere szeretné meghódítani és átalakítani Amazóniát. Ki akarja szívni a föld mélyéből az olajat, energiává alakítani a folyók roppant erejét, elhordani a Serra do Caraja vasércét. Aligha érdekli, vajon melyik folyó mentén éltek - ha éltek - az amazonok, sokkal fontosabb számára a bauxit. A turistabiznisz légkondicionált szállodákba csábítja a gazdag külföldit, "denaturált" dzsungelbe, ahol nem kell tartania a kígyóktól, a jaguároktól, a piranháktól, hát még az indiánoktól. Sikerülnek vajon a nagyvonalú tervek? Miért is ne? Csak az a kérdés, milyen eredménnyel.
Kapcsolódó idézetek
-
Az emberek megpróbálják kijavítani a földrajzot, hegyeket lyuggatnak ki, folyókat terelnek új mederbe, abban a hiszemben, hogy ilyenformán a történelmet alakítják, de nem mennek messzire, mert egy szép napon úgyis minden összedől. A vizek elnyelik a hidakat, átszaggatják a gátakat, és döntik a bányákat; a házak, a paloták és a viskók összedőlnek, az omladékot benövi a fû, és minden a földdel lesz egyenlővé.
Giovannino Guareschi
-
Ha most az őserdőben ugrándoznánk meztelenül, az a normális biológiához sokkal közelebb álló életforma lenne. (...) Annak mi értelme van, hogy most felöltözve ugrándozunk egy betondzsungelben? Az az értelme, hogy sokan vagyunk, hogy tudunk betondzsungelt építeni, és azért építünk betondzsungelt, hogy tudjunk újabb betondzsungeleket építeni, mert az nagyon jó.
Csányi Vilmos
-
Van egy régi történet a csendes-óceáni szigeten élő bennszülöttekről, akik egy tengerparti házban éldegélnek, gyümölcsöt szednek a fáról, és halat fognak a vízből. Egy üzletember jön a szigetre, megveszi az összes földet, kivágja a fákat és gyárat épít helyettük. Felveszi a bennszülötteket, hogy pénzért dolgozzanak benne, és egy nap majd megengedhessék maguknak a szárazföldről hozott gyümölcs- és halkonzervet, egy szép kis salaktömb házat a tengerpart közelében, kilátással a vízre, és szabadok lehessenek hétvégenként, hogy élvezzék. Abban a pillanatban, hogy az emberek elköltöznek a földről, amely közvetlenül ellátta őket, az élethez szükséges dolgok kikerülnek az egyéni ellenőrzésük alól. Azokat a dolgokat, amelyeket korábban meg tudtak termelni a túlélésükhöz, most meg kell fizetniük. Lehet, hogy pontosan ugyanott élsz, ahol egy gyümölcsfa egykoron embereket táplált, de most a gyümölcs nyolcszáz kilométerről érkezik, és darabja harmincöt centbe kerül. Ebben az szétválasztásban rejlik a profit lehetősége.
-
Mesés kalandjaink tervezgetése közben tartsuk észben, hogy a természetben semmire nincs garancia. A guatemalai dzsungel tukánjairól és Tanzánia ivóhelyeinek elefántjairól őrzött minden egyes emlékemre jut egy másik, amikor egy kenuból bámulok valamelyik hondurasi tó ködébe, hasztalan keresgélve lamantinokat, vagy ahogy mesebeli hegyi túrát teszek India ormaira, ahol magasra nőtt fûből rengeteg van, de tigrisből egy sem.
-
Hány millió ember hány tonna kerozint éget el, hogy sokszor látott épületeket fotózgasson? Azt sugallják, hogy oda kell menned, az az igazi. Valaha voltak nagy felfedezők, korszakos utazók. Ma mindenki utazik, és nem lett se kulturáltabb, se mûveltebb. Ezek pazarló hiedelmek.
Csányi Vilmos
-
Aligha akad izgalmasabb a hûlt helyeknél. Luk az úttesten, luk a földeken, utcákon; aztán hirtelen ott terem a rongyokon a gazdagság, étel az abroszon, a dús növényzet, erdő, víz, zuhatag és a hegyek, csupa ékszer. Egyszer csak ott a semmin a valami.
Kiss Noémi
-
A jelenleg uralkodó gazdasági rendszer arra buzdít minket, hogy menjünk szembe az alapvető természetünkkel. Arra ösztönöz, hogy a pénzt hajhásszuk mindenekfelett. Hierarchiát teremt, mely szerint egyes emberek jobbak, mint mások. Azt állítja, hogy minél több holmink van, annál boldogabbak leszünk. Arra tanít minket, hogy halmozzuk fel az erőforrásokat, és hogy többre tartsunk egy nagy kocsit, mint mondjuk egy öreg erdőt. Bárki, aki valaha eltöltött akár csak egy kis időt is egy öreg erdőben, megmondhatja, hogy sokkal nagyobb megelégedést okoz egy kétezer éves mamutfenyő alatt ülni, mint egy Lincoln MKX-ben, amilyet Matthew McConaughey vezet a tévéreklámokban. Túlburjánzott fogyasztói társadalmunk a lényeg félreértésének masszív gyakorlása.
-
Csodára várunk: hogy csak úgy a szánkba repüljön a sült galamb. Hogy megkapjunk mindent, anélkül hogy kimásznánk a kemencesutból. Hogy a kemencében magától süljön a palacsinta, az aranyhal meg teljesítse, amit csak kívánunk. Ide nekem a szépséges királylányt! És repíts egy másik birodalomba, oda, ahol tejtől és méztől duzzadnak a folyók. Álmodozók vagyunk! A lelkünk küszködik, a dolog meg alig megy előre, mert ahhoz már nincs bennünk elég szusz.
Szvetlana Alekszijevics
-
A városlakóknak több kell annál, mint amit a környezetük meg tud adni. Az élelmet, a vizet és az energiát máshonnan kell beszerezniük. Innentől kezdve már teljesen mindegy, milyen békés és nemes eszményeket dédelgetnek az emberek a szívükben. Az ilyen társadalom szükségszerûen hódításra és pusztításra épül, mert senki sem adja oda önként a földjét, a vizét vagy az erdőit. Amikor a város feléli a saját erőforrásait, kénytelen máshová nyúlni értük. Ez az elmúlt tízezer év története röviden. Újra és újra ugyanaz a minta ismétlődik: egy felduzzadt hatalmi központ körül meghódított területek sorakoznak, melyekből a központ addig szivattyúzza ki, amire szüksége van, amíg végül az egész össze nem omlik.
Derrick Jensen
-
Az álom a legjobb kalauz. Nem az éjszakai álom. Hanem amit ültében-jártában csinál magának az ember. Magának meg a világnak.
Illyés Gyula