Ugrás a tartalomra
Szeretni valók és esendőek a színészek. A szerencsések megtehetik, hogy egész életükben "homo ludensek", játszó emberek legyenek, de akiknek a sors nem ad játszóteret - világot jelentő deszkákat vagy kamerákat -, boldogtalanok lesznek, amit cinizmussal, áljókedvvel vagy vad magánélettel kompenzálnak.
Kapcsolódó idézetek
-
A színész egyik nap tündér lehet, a másik nap gonosztevő. Egy estére az egész világ ura lehet, a következő este pedig egyszerû szolga. A színpadon mindig a saját életünkből indulunk ki, abból építkezünk, ugyanakkor felszabadító, hogy elrejtőzhetünk egy szerep mögé. De minden szerep igazságát meg kell találni a hiteles játékhoz.
Halász Judit
-
Minden színész főszerepeket akar játszani, ha azonban szakmailag igazán jó helyzetben van az ember, a lényeg az, hogy olyan szerepeket kapjon, amelyek örömet tudnak okozni. A jó szerep pedig nem feltétlenül főszerep!
-
A színésznek minden öröme a maga jó szerepében van; jaj de fáj az nekünk, ha azt, amit eljátszottunk sokszor, egyszer lemajmolja más. Nem adom a magamét másnak s nem vágyódom én sem a máséra.
Blaha Lujza
-
A színész számára az élet nem egyszerûen a megfigyelés tárgya, amelyet aztán a technika segítségével többé-kevésbé tehetségesen újjáéleszt a színpadon. Az élet belenő a színész technikájába, formálja emberi tulajdonságait.
-
Sorsod, hogy élsz, hogy vagy, hogy olyan vagy, amilyen; olyan a tested, a lelked, a személyiséged, olyan a tehetséged, a vágyad, a szenvedélyed - vagyis a szereped... Hogy azok az embertársaid vesznek körül, akikkel életed drámáját jól-rosszul el kell játszanod: apád, anyád, testvéreid, gyereked... Mind a te játékostársaid!... De még a szomszédod, az idegenek, sőt a halálos ellenségeid is!... A kör igen széles, mert a tér nagy: ne feledd, hogy ez világszínház!
Müller Péter
-
A világ olyan, mint egy mûkedvelő színház, ott nem illik a főszerepeket elkapkodni, az alantasabbakat pedig lenézni. Egyébként minden szerep jó, ha az ember mûvésziesen játssza, és nem veszi túlságosan komolyan.
Boleslaw Prus
-
Mivel az ember él - szerelmes lesz, megél örömöket és fájdalmakat. Ezt mind beleviheted a színészi játékba. A közönség pedig értékeli ezt, mert ugyanezeken a dolgokon - örömökön, fájdalmakon - megy keresztül.
Gregory Peck
-
Sokan nem ismerik, nem élik igazi emberi minőségüket. Ha mégis, előfordulhat, hogy rosszul, vagy rosszul rögzült arányokban használják, "túltolják" vagy szemérmesen alig érezhetővé halkítják érezhetőségüket. A szerencsének mások a casting-szempontjai. Hamarabb megtalálja azokat, akiknek belső tartalma kifénylik a többiek közül, akik szinte vonzzák a kapcsolódást.
Mikola Péter
-
A színész (...) fogyasztási cikk is, hiszen arra van, hogy "fogyasszák". A színész nem arra való, hogy betegyék egy szekrénybe, hanem arra, hogy lássák és tapsoljanak neki. Azok a színészek, akik azt mondják, hogy nem szeretik a sikert, nem mondanak igazat. Mert akkor az ember ne menjen színésznek. Ha valaki nem szereti, ha tapsolnak, csináljon mást...
Jean-Paul Belmondo
-
A színésznek nemcsak színésznek kell lennie, hanem politikusnak is, vagyis kora eszméi szerint kell élnie, éreznie kell az egész emberiség örömét és bánatát.