Ugrás a tartalomra
Szerettük egymást, az nem múlt el. Úgy rémlik, egy ideig haragudtam is, dühös voltam rá. (...) Én sem adtam semmi jelet, csak bámultam folyton. Ez volt a mi játékunk: hallgatás, nézés, távolodás.
Kapcsolódó idézetek
-
Folyton marakodtunk és veszekedtünk; de mindig az volt az érzésem, hogy ennek így kell lennie, és nemhogy gyöngítenék, inkább erősítik a szerelmünket. Talán észre sem vettük, se ő, se én, hogy lopakodik közénk a viszály.
Mario Soldati
-
Nem tudtunk egymásnak mit mondani. Úgy éreztem, mintha kettőnk között mindennek vége lenne, s mintha ő is úgy érezné, mintha mindennek vége lenne kettőnk között. Ettől azonban oly erős lett a feszültség; nem lehetett vége.
Nádas Péter
-
Összesimulva elnyúltunk egymás mellett, felkönyököltem és fölé hajoltam, magára vont, s tovább néztem vonásait, ő az enyémeket. Gyönyörködtünk a velünk játszó szépségben, amíg látni bírtunk, hiszen soha más alkalommal nem foszlott le álarcunk, nem engedtük érzelmeinknek, hogy megmutassák magukat: áttûnve és túltündökölve zártságunkon.
Vavyan Fable
-
Nem szégyellem, hogy bámulom. Õ is szokott bámulni. Kimondatlan egyezséget kötöttünk. Én hagyom, hogy figyeljen. Õ hagyja, hogy figyeljem. Sosem szólunk rá a másikra emiatt. Ezt az ajándékot adjuk egymásnak. Nincsenek kötöttségek, se elvárások, se sorok között olvasás. Rejtélyek vagyunk egymásnak. Talán ha (...) meg tud fejteni engem, én pedig őt, akkor elmagyarázhatnánk egymást egymásnak. Talán erre van szükségem. Hogy valaki elmagyarázzon engem saját magamnak.
-
Minden ugyanúgy folytatódott, ugyanúgy éltük a magunk külön kis életét, és egyik jelentéktelen nap követte a másikat. Jane nem haragudott rám, de egyrészt nem látszott boldognak, másrészt akárhogy szerettem volna, sehogy sem tudtam kitalálni, mit kellene tennem. Úgy tûnt, közöny költözött a szívünkbe, anélkül, hogy én ezt észrevettem volna.
Nicholas Sparks
-
Csak bámultam rá, ahogy feküdt ott, és annak ellenére, hogy tudtam, milyen régóta és mennyire szeretem, és hogyan zúzott szét és tett tönkre mindent, amit értékesnek és valóságosnak tartottam, és hogyan vette el tőlem az egészet anélkül, hogy bármi beleszólást engedett volna a dologba - ennek ellenére, és tudván, mennyire nemtörődöm módon bánt velünk és az életünkkel -, amikor fel kellett volna háborodnom, és dühösnek kellett volna lennem, nem láttam mást, mint hogy ott fekszik, és halkan lélegzik.
-
Azonnal eltávolodott tőlem, ha kimutattam, mit érzek iránta, mintha nem mert volna hinni benne, hogy joga van a boldogsághoz. Emlékszem, néha úgy tûnt, jobban szeret, ha elhanyagolom, ilyenkor szerelmesebbnek látszott. De amint viszontszerettem, elhúzódott.
Karin Alvtegen
-
Kívántalak mindig téged,
De a perc nem jön el soha már.
Csak játéknak nézted a szívem,
És ha volt kedved, játszadoztál.
-
Tudom, hogy kívülről jól mutattunk. Az igazság azonban az, hogy soha nem éreztem önmagamnak magam mellette. Mindig az volt az érzésem, hogy színjátékot játszunk. Valahogyan nem tûnt valóságosnak az egész.
Sophie Kinsella
-
Nem tudom elmondani, amit mondani akarok. Nincsenek megfelelő szavaim, amelyekkel széttörhetném ezt a borzalmas állapotot: a várakozást. (...) Megérintettél, felnyitottál, magadévá tettél. Féltékeny vagyok és őrjítően elhagyatott a némaságban. Az idő nem múlik. Egy helyben áll, de rossz helyen áll.
Ingmar Bergman