Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

- Szerinted a vallás lényege csak ennyi? Reményt adni az embereknek? - Az Ószövetség félelmet és bûntudatot gerjeszt, az Újszövetség erkölcsi törvényeket ad, amiket nálam jobb filozófusok és költők adtak a számba. De a tanítást nem gyakorolják. Mesékből építenek egyházakat.

🕯️ Emlékezés 🎓 Diplomaosztó
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. A vallás véleményem szerint elsősorban és főképpen a félelmen alapul. Részben az ismeretlentől való rettegésről van szó, részben pedig, mint mondtam, arról a vágyról, hogy valami "idősebb testvér"-félét érezzünk magunk mellett, aki minden gondunkban, konfliktusunkban velünk van. Bertrand Russell
  2. Ha a tudomány az igazságot adja nekünk, akkor az erkölcs a jót és helyeset, a politika az igazságosságot, a vallás tartománya pedig az ígéret és várakozás. Fő feladata leküzdeni az elkeseredést és reménytelenséget, válaszul az emberi tragédiákra, a konfliktusokra, a törékeny emberi sors durva, váratlan és megmagyarázhatatlan tényeire. Ilyen interpretáció mellett a vallások nem elsődlegesen igazak, sem pedig jók vagy igazságosak; ha úgy tetszik, inkább emlékeztetők, kísérletet tesznek a bánaton, félelmen, aggodalmon, és megbánáson való túllépésre, gyógyírt kínálnak a fájó szívre, legalábbis nagyon sok - ha nem minden - ember számára. Paul Kurtz
  3. Nem az evangéliumok irányítják az emberiséget, hanem a bot, az erőszak és a félelem! A börtönnel vagy bitófával fenyegető törvénykönyv nagyobb erkölcsi hatást gyakorol az embercsordára, mint minden vallás együttvéve. És nem Megváltóra vár ma az emberiség, nem ő kell neki, hanem uralkodó, aki képes egyszerre kérlelhetetlen ura és hóhéra lenni. Wladyslaw Stanislaw Reymont
  4. Az Egyház csak egy diktatúrát jelent számomra, ami rabszolgaembereknek készült. Felhasználták az emberek félelmeit a gonosztól, hogy kihasználhassák őket, és hatalomra tehessenek szert.
  5. A vallás foglalkozik a történelemmel, a költészettel, az irodalommal, az etikával, az erkölccsel, beleértve azt is, hogy könyörületesen bánjunk a legszerencsétlenebbekkel. Mindezek olyan dolgok, amiket teljes szívemből támogatok. A vallás akkor kerül bajba, amikor úgy tesz, mintha értene valamit a tudományhoz. Carl Sagan
  6. A társadalom termeli a vallást, egy visszájára fordított világtudatot, mert maga is visszájára fordított világ. A vallás ennek a világnak általános elmélete, enciklopédikus összefoglalása, népszerû formába öntött logikája, spiritualista becsületügye, lelkesedése, erkölcsi szentesítése, ünnepélyes kiegészítése, általános vigasztaló és igazoló alapja. A vallás az emberi lényeg fantasztikus megvalósulása, mert az emberi lényegnek nincs igazi valósága. A vallás elleni küzdelem tehát közvetve küzdelem ama világ ellen, amelynek szellemi aromája a vallás. Karl Marx
  7. A vallási dogmákkal csak a tömegeket szédítik. Ha a nép megkapja az ópiumot, békésen elvan. És szerintem (...) az egyház nem hisz abban, amit prédikál. Max Brooks
  8. A vallás olyan, mint a szerelem: nem lehet senkire rákényszeríteni. Azért a hiábavalóság, a vallást államrend­szabályokkal meghonosítani vagy megszilárdítani akarni; mert valamint a ki a szerelmet valakire rá akarja kény­szeríteni, gyûlöletet teremt, úgy a ki vallásosságot akar kicsikarni, hitetlenséget kelt. Arthur Schopenhauer
  9. Az élet célja az, hogy kifejlesszük önmagunkat. Hiánytalanul meg-megvalósítani természetünket - ez itten mindannyiunknak rendeltetése. Az emberek manapság félnek önmaguktól. Elfelejtették az első és legnagyobb kötelességüket, azt a kötelességet, mellyel önmaguknak tartoznak. Természetesen irgalmasok. Táplálják az éhezőt, ruházzák a koldust. De tulajdon lelkük koplal és meztelen. A bátorságot többé nem ismeri az emberi nem. Talán sohase is voltunk igazán bátrak. A társadalomtól való rettegés, mely az erkölcs alapja, az Istentől való rettegés, mely a vallás titka - ez a két dolog kormányoz bennünket. Oscar Wilde
  10. Ha a vallással kapcsolatos félelmeimről beszélek, nem arra az egyébként teljesen logikus ellenséges érzelemre gondolok, amit bizonyos történelmi vallásokkal szemben érzek... megkérdőjelezhető erkölcsi tanításaik, szociális elveik és politikai befolyásuk miatt. Nem is arra a kapcsolatra, ami sok vallásos hitcikkely és babona, valamint az empirikusan nyilvánvalóan hibás dolog elfogadása miatt fennáll. Valami ennél sokkal mélyebb dologra gondolok - magára a vallástól való félelmemre... azt akarom, hogy az ateizmus igaz legyen és kellemetlen számomra az a tapasztalat, hogy néhányan az általam ismert legintelligensebb és legjobban informált emberek közül vallásos hívők. Nem csak arról van szó, hogy nem hiszek Istenben és természetesen remélem, hogy nincs is Isten! Nem akarom, hogy legyen Isten és nem akarom, hogy a világegyetem ilyen legyen.
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat