Ugrás a tartalomra
Szomorúnak lenni, sírni és gyászolni rossz. Folyamatosan a történteken rágódni, elmesélni, beszélni róla szintén rossz. Vidámnak és boldognak kell lenni, mint a Susan Sarandon-os amerikai filmekben. Az jó. Akkor is, ha valami rossz történik, mert akkor legfeljebb egy snitt erejéig sírhat Susan Sarandon. De nem úgy, ahogy én, mert Susan Sarandon szépen sír. Éppen csak bepirosodik, aztán könnybe lábad a szeme, és maximum két-három könnycsepp csordul ki szép, barna szeméből. Majd máris mély levegőt vesz, szipog, nagyokat pislog, és vége is van a szomorúságának. Mert ő erős, megállíthatatlanul erős a mozivásznon, csakúgy, mint az anyám, amíg én zokogok, remegve és keservesen napokig zokogok, az arcom takonytól és könnytől nedves és dagadt, a testem egyszerre fáradt és dühös, és folyamatosan vádolom magam, vádolom a környezetem, és nem bírom abbahagyni a sírást, nem úgy, mint anyám filmjeiben Susan Sarandon.
Kapcsolódó idézetek
-
Nem baj, ha szomorú vagy, nem baj, ha sírsz. Nem az a dolgod, hogy mosolyogj, vagy elrejtsd az igazságot, csak hogy mások jobban érezzék magukat. Tartsd távol magad azoktól, akik megpróbálják elhallgattatni a fájdalmadat. Szabad szomorúnak lenned, szabad beszélned a fájdalmadról, és szabad támogatást kérned.
Elias Baar
-
Örülök, hogy van miért szomorkodni, mert ettől élhetek igazán, tudod? Ettől lehetek ember, hiszen csak úgy lehetek igazán szomorú, ha előtte igazán boldog voltam. A jó és rossz együtt jár.
-
A szomorúságnak is van létjogosultsága. Nem kell azonnal megszüntetni, beleengedhetjük magunkat. Jó, ha néha elcsendesedünk, és a rossz érzéseknek is helyet adunk.
Marijke ten Cate
-
Nem sírtam, hanem a szememből folytak a könnyek. Az, aki látott, persze könnyen azt hihette, hogy sírok. Az, amit csináltam, feltûnően hasonlatos volt a síráshoz: a szememből könnyek folytak. (...) Az ember nem sír ok nélkül. Még ha oka van, akkor is erőt vesz magán.
Márai Sándor
-
Miért szeretjük a szomorú történeteket? Miért sírunk néha színházban, moziban? Mert élvezzük, hogy ami szép: elmúlik. Az élet nagy pillanataiban van valami megható, a legnagyobbakban pedig megrendítő. Ne fojtsd el magadban a szomorúságot, és ne szégyelld a könnyeidet, mert azok a legemberibbek bennünk.
Müller Péter
-
Az arcán mintha szégyen futott volna át, ahogy igyekezett eltüntetni a nyomait annak, hogy sírt.
Szerintem meg inkább azt kell szégyellni, ha valaki egyáltalán nem tud sírni.
-
Ha sír valaki, az nem feltétlenül jelenti azt, hogy szomorú.
David Morrell
-
Nem akartam, hogy sírjon, de képtelen volt visszatartani a benne rekedt könnyeket. Zokogva az ágyra borult, arcát, mint egy kislány, a párnába fúrta. Nem magáért sírt, hanem a családjáért, és azért, mert a nap, ami a legboldogabb kellene, hogy legyen, a legboldogtalanabbá is vált egyben. Tisztában voltam azzal, hogy menyire magányos, és hogy bátorsága csak álarc, láttam mennyire fél ebben az új és idegen világban... de tudtam azt is, hogy... olyan túlélő, aki a múltat és a ballépéseit tisztán látja, de azokat soha meg nem bánja. Nem a kétségbeesés sírt benne, hanem az elmúlás.
-
Csak látni ne kelljen, csak nézni édes arcát,
mellén mint hegedû, ne kelljen heverni,
karjában csillapodni az őrjöngés után,
elviselni gyöngéd ujja vonulását,
míg fölsikoltanak az elragadtatástól
és sírni kezdenek a vékony húrú, boldog idegek.
Mint kőedény állni inkább szeme sugarát,
vakon a változásra, szerelem múlására
hidegen. Csak érezni ne kelljen, látni,
látszani, emlékezni, hallani,
hogy sír a másik is, vonít, míg játszik,
míg ölel, míg meghal egyszer.
Takács Zsuzsa
-
Bárhol és bármikor jogunk van sírni. Jogod van hozzá neked is. Jogunk van az érzéseinkhez. Még erősnek sem kell lennünk.