Talán az ember gondjainak igazi gyökere, hogy fel akarjuk áldozni életünk minden szépségét; totemekbe, tabukba, keresztekbe, véráldozatokba, tornyokba, mecsetekbe, rasszokba, hadseregekbe, zászlókba, nemzetekbe börtönözzük magunkat, hogy letagadjuk a halál tényét, amely az egyetlen tény, amit tudhatunk.

Kapcsolódó idézetek

1. A gond a szívünk gyökerén tanyázik, s ott titkos kínokat csirázik, békétlen hánytorog, zavar nyugtot, gyönyört; mindegyre új meg új álarcot ölt. Johann Wolfgang von Goethe
2. Ahogy elismerjük a bajok létezését, összejátszunk velük, szemet hunyunk felettük, mohón magunkhoz öleljük a betegséget és a szenvedést, önmagunkat döntve romba test és lélek szörnyû bûnében: nem csupán tétlen szemlélői, de aktív részesei vagyunk önmagunk lerombolásának; nem csupán álldogálunk az omló ház alatt, de mi rogyasztjuk magunkra a tetőt; és nem csupán kivégeztetünk, de hóhérok is vagyunk, mégpedig önmagunk hóhérai. Oliver Sacks
3. Miért lobogjon örökké életünk lángja? Nem érti, ki a földön áll, bilincsbe zárva. A sorsot kísértik - mondja -, de ugyan mivégre? Miért hajtja az embert nyughatatlan vére? Várjuk talán merengve, míg leszáll az alkonyat? Nem nyerünk egyebet, csak elveszett álmokat.
4. Az elmúlás tényéhez alkalmazkodni kell, s az ember végtelen találékonysággal terveli ki a tagadás, netán a menekülés különböző útvonalait. Gyermekkorunkban a szülői vigasz, illetve a világi és vallásos hitrendszerek segítségével tagadjuk a halált; később megszemélyesítjük, valós alakká, szörnyeteggé, démonná tesszük. Elvégre ha a halál egy bennünket üldöző démon alakját ölti magára, akár ki is térhetünk előle; és bármilyen rettenetes is ez a halált hozó szörnyeteg, az igazságnál - miszerint saját halálunk csíráit önmagunkban hordozzuk - mégsem borzasztóbb. Irvin David Yalom
5. Nekünk, embereknek sok minden fáj, és sokszor nem is tudjuk, mi az oka a fájdalmunknak. Csak ránk telepszik a szorongás, és összezsugorodik tőle a lélek. Fredrik Backman
6. Mindannyian emberek vagyunk, bûnben fogantunk, bûnösek vagyunk, megijedünk, amikor a boldogság elérhető közelségbe kerül, és legszívesebben mindenkit megbüntetnénk a saját tehetetlenségünk, sérelmeink és boldogtalanságunk miatt. Megfizetni a bûneinkért és megbüntetni más bûnösöket - hát nem maga a gyönyörûség? Dehogynem. Paulo Coelho
7. A bajok sok felől törnek ránk: némelyik természetes, mint a betegségek, fájdalmak, vagy egy szeretett lény elvesztése; a többi hamis, közönséges, rövidlátó vélekedésünk tévedéséből fakad. Míg az előbbinél a lélek és a test kiszolgáltatott; az utóbbinál hatalmunkban áll uralkodni felettük. Aki álszenvedései (önbecsülését, hajlamai kielégítését) ért csorbák miatt panaszkodik, az csupán sajnálatra áhítozik egy olyan dologban, amely se nem fájdalmas, se nem kínos, se nem megoldhatatlan, csupán a részvét kedvéért tesz úgy, mintha az lenne.
8. A különböző kultúrák és korok mítoszai ugyanazokat az alapvető félelmeket tükrözik. (...) Közös borzalmak, amelyek az összes törzsnél és országban megtalálhatóak, amelyek mélyen beleivódtak minden emberbe: betegségek és járványok, háborúskodás, kapzsiság. (...) Mi van, ha ezek a dolgok nem csak babonák? Mi van, ha közvetlen kapcsolatban állnak egymással? Nem külön-külön létező félelmek, amelyeket csak a tudatalattink kapcsol össze. Mi van, ha a tényleges múltunkban gyökereznek? Más szóval, mi van, ha ezek nem csupán közös mítoszok? Hanem közös igazságok? Guillermo del Toro
9. Az emberiség legnagyobb problémája a félelem. Minden gondjuk a félelemből fakad. Félnek, amikor hiányt szenvednek valamiben, de még jobban félnek, ha valamit birtokolnak, mert akkor attól kell rettegniük, hogy egyszer majd elveszítik azt. De az emberek leginkább a haláltól és a haldoklástól félnek. Egész életükben a halál gondolata gyötri őket; vagy a saját haláluk miatt, vagy a szeretteik halála miatt aggódnak. Azzal, hogy életének egy bizonyos részéhez ragaszkodik az ember, korlátokat állít, és nyilvánvaló, hogy fél a változástól. Amikor valaki megtanul félelem nélkül élni, az lesz igazi életének első pillanata.
10. Az élet - még az elkerülhetetlen traumájával, fájdalmával, gyászával és szenvedésével és a halállal együtt is - ajándék. Ajándék, amit elszabotálunk, amikor börtönbe zárjuk magunkat: a büntetéstől, a kudarctól és az elhagyatástól való félelmünk; a szégyen és a vád; a felsőbbrendûség és az alacsonyabb rendûség; a hatalom és az irányítás iránti szükség börtönébe. Ha meg akarjuk ünnepelni az élet ajándékát, akkor bármi történik, mindenben meg kell találnunk az ajándékot, még abban is, ami nehéz, amiről azt sem tudjuk, hogyan éljük túl. Edith Eger