Te is drága! kifejtőztél Az élet fogházábul, És szebb országba költöztél Ott a néma siron túl! Hol az angyalok sorában, Az örökség nyugalmában Várod hû barátodat: Ki elhagyva mindenektül Némán kora sirodon ül, S zokogja halálodat.

Kapcsolódó idézetek

1. Amit az élet tőled megtagadt, Megadta a sír, bárha oly sötét; Itt elvesztetted szívnyugalmadat, S a túlvilágon újra felleléd! S azért nyugodj hát békén, csendesen, Mi majd virággal fedjük sírodat, Emléked nálunk örökös leszen: Költészeted szent ereklyénk maradt!
2. Hol van a te régi kedved, És mosolygó gyermek álmod? Sírsz-e? sírj, ha nem nevethetsz, Rég ohajtott köny szemedben, Rózsakendő kezeidben, Sírj, s töröld el könnyedet. Vörösmarty Mihály
3. Miért vagy olyan bánatos, Hol minden szív örûl? Szemed mutatja, ne tagadd, Itt sírtál egyedûl. (...) Hívnak vidám barátaid, Mindannyi úgy szeret. Ha veszteséged még oly nagy, Köztünk felejtheted. Johann Wolfgang von Goethe
4. Úgy távolodtál, mint néma angyal. Állok sírodnál: édeni béke. Földi emlékek lengnek fölötte, s a tiszta lélek ártatlan álma... Vaszilij Andrejevics Zsukovszkij
5. Lassú kortyokban nyelném újra és újra drága lényed mámorító közelséged soha meg nem unnám veled a létezés szégyenét elviselni megtanulnám de fogytán már időnk otthonunk és vesztőhelyünk ez a sivár kietlen terep ne sírj te gyönyörûséges ne fordítsd el a fejed öleljük inkább át egymást vacogva hideglelősen ameddig csak lehet.
6. Hulló könnyekkel állok sírod felett, a koporsó bezárta legdrágább kincsemet. Megállt egy szív, mely élni vágyott. Csak az idő múlik, feledni nem lehet. Nehéz az életet élni nélküled. Felejteni téged soha nem lehet. Ha a bús napjaim le fognak telni, Oda vágyom hozzád megpihenni.
7. Ó, állj meg itt, s gondolj rám, idegen! Voltam én is, mint te, oly eleven. S leszel te is halott, mint én vagyok. Készülj: vár rád a sír s az angyalok.
8. Õ már el nem válik tőlem, Menekülhetsz bárhová, Minden múló perccel hûsít, perzsel, Mindig várok rá. Nyitva áll az ûzött kastély, Magány helyett társra vár.
9. Eljátszottad már kis játékidat, Kedves fiú, hamar játszottad el; Végsőt mosolyga orcád, s a halál Leszedte róla szép rózsáidat: Nemcsak magad menél, elvitted a Szülék vidámságát, elvitted a Legszebb remények gazdag bimbaját. Vörösmarty Mihály
10. Egyetlen voltál e világon s múlhatatlanul örök. Elmentél? Igen. Te messze jársz, s én itt ringatlak az ölemben s ha fáradt leszek, átadlak a fiamnak s ő így tovább itt voltál s nem tûnhetsz el többé a szívünkből és a szemünkből. Kassák Lajos