Ugrás a tartalomra
Tegyük fel, hogy tudósok föltalálnak egy x dolgot, amivel az emberek élete 87%-ban kényelmesebbé válhatna, de évi 8% halálos áldozattal járna, mit gondoltok, a parlament megszavazná-e a találmány forgalmazását? A hatvanas években még keményen vitáztunk erről etikaszemináriumon, és leesett az állunk, amikor az óra végén a tanár közölte, hogy az a bizonyos találmány az automobil. Ma persze már fel sem merülhetne ilyen kérdés, már 8%-os profitért is hulljon a férgese.
Kapcsolódó idézetek
-
Várhatnánk a General Motors következő reklámját, amelyben saját autóik hibáit részletezik, és a versenytársaik által gyártott jármûvek erényeit dicsérik. Vagy várjunk talán a McDonald`s színes szórólapjaira, amelyen eltömődött artériákat mutatnak? Ha így tennénk, hiába várnánk. Hasonlóképp, mit várunk, milyen fényben fogja beállítani magát az állam, amikor ő tanítja a gyermekeket? Talán elvárnánk a kormány által fizetett tanároktól, hogy nyíltan beszéljenek az államhatalom gyökeréről, amely az erőszak kezdeményezése törvényesen lefegyverzett polgárok ellen? Talán azt várnánk tőlük, hogy nyíltan és őszintén beszéljenek jövedelmük forrásáról, amely az adó, amit erőszakkal ragadnak el a diákjaik szüleitől? Vajon elvárnánk, hogy ugyanezek a tanárok arról beszéljenek, miként nő folyamatosan az állam hatalma az érdekcsoportok szüntelen nyomásán és kapzsiságán át, akik mohóságuk erőszakos kikényszerítésének költségeivel azokat az adófizetőket akarják terhelni, akiken élősködnek? Természetesen nem.
Stefan Molyneux
-
Nem éri túl nagy veszteség a társadalmat, ha lemond (...) a zavaros hátterû, tudomány által nem elfogadott dolgokról. Még akkor is, ha előfordul, hogy a tudomány is téved. Előfordulhat tízezer közül egyszer, hogy olyanról mondjuk, hogy hülyeség, amiről aztán kiderül, hogy nem az. Ha megnyitnánk a határokat, és mindenki ötletét elkezdenénk tudományosan vizsgálni, akkor le kéne állni a hagyományos tudománnyal, és csak ezekkel foglalkozni. Ez ráfordítás-haszon alapon mûködik, mint annyi minden a társadalomban.
Csányi Vilmos
-
Rossz szülők lennénk, ha nem érdekelne bennünket, mi történik gyermekeinkkel felnőttkorukban, még akkor is, ha esetleg csak kevéssé tudjuk befolyásolni őket. Hasonlóképpen, a tudósok számára sem lehet közömbös, milyen következményekkel járnak ötleteik, alkotásaik. Meg kell próbálniuk elősegíteni a társadalom számára előnyös - kereskedelmi vagy egyéb - alkalmazásokat. Amennyire tudnak, ellent kell állniuk munkájuk kétes értékû vagy fenyegető alkalmazásainak, és szükség esetén figyelmeztetniük kell erre a veszélyre a politikusokat. Ha az eredményeik etikai szempontból érzékeny problémákat vetnek fel - amint az gyakran és erőteljesen meg fog történni -, akkor a nyilvánossághoz kell fordulniuk, miközben rá kell jönniük, hogy szûkebb szakterületükön kívül nincs különleges felhatalmazásuk.
Martin Rees
-
A tudományos cikkek nagyon nagy részének soha semmi gyakorlati, de elméleti következménye sem lesz. A tudományos cikkek felét soha senki nem idézi az életben. (...) De te sem csak akkor kapcsolod be a biztonsági övet, amikor tudod, hogy neki fogsz menni a falnak vagy beléd jönnek. Azt mindig bekapcsoljuk, és nem tudhatjuk, hogy mikor lesz rá szükség. Amikor elméletet gyártunk, akkor a legjobb tudásunk szerint járunk el, és nem tudjuk, hogy mikor lesz ez egy továbblépés olyan irányba, amiből aztán valami olyan termék lesz, amit a gazdaboltban le lehet venni a középső porcról.
-
Mit szólna akkor, ha a tudomány lehetőséget kínálna arra, hogy megtudjuk az igazat a halál utáni életről? Akarná látni a bizonyítékokat? A legtöbb ember erre a kérdésre azonnal igennel válaszolna. Nem gondolnák végig, hogy ez a tudás örökre megváltoztatja őket, mindent más színben tüntetne fel, ami fontos volt a számukra; fényében másként értékelnék addigi törekvéseiket és céljaikat. Tegyük fel, hogy a kiderített igazság idegesítő. Félelmetes. Vajon maga meg akarná ismerni? Még akkor is tudni akarná az igazat, ha nem felemelő, hanem iszonyatos? Mi van akkor, ha nem élvezetes, hanem rettenetes? Ha legalább olyan mértékben külön, idegen és döbbenetes, mint amennyire megvilágosító?
Dean Ray Koontz
-
Azt szoktam mondani és írni, hogy "95 százalékos ateista vagyok", ami azonban a valóságban egyre fogyó százalékot, arányt jelent. Lehet, még egy-két év és elérem a 99 százalékot, netán a százat is. Az Isten választása a könnyebbik út, mindenben. A világ keletkezése, a természet mûködése, a kozmosz törvényei stb. témákban mindig egyszerûbb azt mondani: egy isten teremtette, ő igazgatja, az ő akaratát követve mennek a dolgok. Aki filozofikusabb alkat, sőt egyáltalán, gondolkodó ember, az ne menjen ezen a könnyebb úton.
Nemere István
-
Néhányan azt mondják, inkább az iskolában lenne a helyem. Néhányan azt mondják, inkább tanulnom kellene, hogy klímakutató legyek, és így "megoldhassam a klímaválságot". De a klímaválságot már megoldották. Ismerjük a tényeket és a megoldásokat. Csak annyit kell tennünk, hogy felébredünk és változtatunk. És miért is tanulnék egy jövőért, ami hamarosan megszûnik létezni, amikor senki nem tesz semmit, hogy megmentse azt a jövőt?! És mi okból tanulnak tényeket az iskolarendszerben, ha a legfontosabb tényeket, amelyeket ugyanezen iskolarendszer legkiválóbb tudománya kínálhat, a politikusaink és a társadalmunk nyilvánvalóan semmibe veszik?
Greta Thunberg
-
Egy tudósnak, klímakutatónak ebben az évszázadban nem csak azért nehéz, mert kivonják a forrásokat a felsőoktatásból. Nem is ez fáj igazán, hanem hogy a közvélemény, a politikusok, akikre rá voltunk utalva, a klímatagadóknak szolgáltatták ki a hazánkat. Általában véve az értelmiség és kivált a kutatók ellen fordultak. Gonosznak bélyegeztek minket, áldozathibáztatás célpontjai lettünk. De az emberek többségével ellentétben én tudok mit felelni a gyerekeimnek, ha rákérdeznek, tettem-e az ember okozta globális felmelegedés megfékezéséért. Tudós kollégáim és én próbálkoztunk, de kudarcot vallottunk. Mégiscsak jobb, mint ha hagytuk volna az egészet a fenébe.
James Powell
-
Nem szoktak azzal büntetni valakit gyilkosságért, hogy felszólítják, járjon iskolába. Ámbár - tettem hozzá, visszaemlékezve rég múlt iskolai napjaimra - az ember néha még a halált is szívesebben választaná, mint egy csütörtök délutáni dupla fizikaórát.
Darren Shan
-
Többször hallottam már szociológusokat, orvosokat arról beszélni, hogy mennyi ember él olyan defektusokkal, amelyek közveszélyesek, nem gyógyíthatók, és a legegyszerûbb megoldás az volna, ha ezek az emberek nem lennének közöttünk. És azt is sokan mondják, hogy a gyerekükért ölni is képesek lennének. Persze kérdés, hogy ha ilyen helyzetbe kerülnének, hányan tennék meg valójában.