Ugrás a tartalomra
Ti is féltek, körbeálltok engem, készen arra, hogy rám ugorjatok, de érzitek, hogy körülöttetek is állnak, készen arra, hogy rátok vessék magukat, és így tovább, ott vannak körülöttük is, aztán meg azok körül is, onnan már egyáltalán nem látszom, de ti se látszotok, és azok a nagypofájúak se látszanak a hatalmas fegyvereikkel, és tök mindegy, hogy most engem szétszedtek-e, vagy sem, mert ott, ahol mi még csak porszemek se vagyunk, egészen kint, ott van az igazi élet.
Kapcsolódó idézetek
-
Születésünktől fogva szabadok vagyunk. Akik ezt el akarják venni tőlünk, legyenek bármilyen erősek, engem nem érdekel. A lángoló víz, a jeges tájak... egyik sem érdekel! De az lehet a világ legszabadabb embere, aki látta mindezeket. Küzdj! Ez olyasmi, amiért az életemet is adnám. A világ odakint talán félelmetes hely, de ez nem számít. Talán kegyetlen hely, de ez lényegtelen. Küzdj!
-
Te ki vagy? Mit akarsz? Mit remélsz? (...) Egyik pillanatban azt gondolom, most már semmi lényeges nem történik velem, minden rendben lesz, rendben, és kíméletlenül halad majd minden a maga útján, és ezt a rendet és kíméletlenséget hívom az életemnek; a másik pillanatban meg ismeretlen, homályos jövő mered rám, farkasszemet néz velem, kicsit félek, mi lesz ebből, és remegőn gondolok arra, mi minden történik még velem.
Esterházy Péter
-
Egész életemben helyesen cselekedtem, tudtam, mi a különbség jó és rossz között, harcoltam a gonosz ellen. (...) Aztán hirtelen azt láttam, hogy a gonosz nem olyan gonosz, azok pedig, akiket jónak hittem, valójában rosszak. Elvesztettem önmagam és most újra meg kell találnom. De most össze kell szednem magam, meg kell találnom a helyem ebben az őrült világban.
-
Minél feljebb hágunk a hegyre, annál jobban fel kell öltözni. De mint emberek, teljesen levetkőzünk egymás előtt, mire felérünk a csúcsra. Ha máshol nem, de ott fent a magasban mindenki csak önmaga tud lenni. A Földön akkora emberek járnak, hogy az ember nem lát tőlük. Ha ott vagyok a sziklafal oldalában, akkorának érzem magam, mint egy porszem. Ha jön egy vihar, még akkorának sem. Ez a valós méretünk.
-
Félek az igazságtól. Félek, hogy nem hoz el a holnap. Hogy utoljára ébredek melletted. Hogy maga alá temet a világ. Kizsigerel. Majd kiköp. Elegánsan, mintha soha nem is éltem volna. Mintha nem jelentettem volna senkinek semmit.
Albert Tímea
-
Csak apró porszemek vagyunk a történelem arcán, pillanatnyi szándékaink a végtelenbe nyúlnak vissza és előre. Ezek a gondolatok egyszerre riasztottak és vigasztaltak. Nem kellemes dolog felismerni a saját jelentéktelenségünket, de bizonyos értelemben felszabadító. Úgy viselkedhetsz, ahogy akarsz, úgy élhetsz, ahogy választod.
-
Menjünk, kérlek, mert én még élni akarok,
Bebörtönöz a sorsunk, de legyünk végre szabadok!
A dolgok körülötted elrontják a holnapot,
továbbállnak és kívánnak szép tegnapot.
Értelmetlen életed érvágásra élezve,
kilátásom képtelen korátokra képezve,
a kezeink lefogva, érintésre éhezve,
a szívünk darabokban, az életünk már szétszedte.
-
Ha ők támadnak, mi is támadunk. Minden egyes pillanatban, mikor egyre keményebben visszatámadunk, a fény áttöri a fellegeket, és a világ szemei rád szegeződnek a távolban. A háború a világ, és a világ a háború. De minden fegyver mögött egy ember áll. Mi vagyunk azok az emberek. Túlbuzgóak és naivak, dicsőek és egyben bûnösök, legendák, de egyben elfeledettek vagyunk.
Battlefield c. videojáték
-
Tudod van, hogy összejön minden. Ott vagy abban az életben, amit elképzeltél, talán tízszer jobb, mint amilyennek sejtetted, aztán meg már mennél is tovább. Nem élnéd meg a perceit, nem vennéd el azt, ami azzal jár, hogy harcoltál, mert már a következő lépés érdekelne. Ilyenek vagyunk... képtelenek leállni, pihenni, szétnézni a domb tetején, és élvezni a kilátást, azt, hogy ha már egyszer eljutottál a helyedre, ott le is kell ülni egy picit, és ki kell pihenned a harcot.
Oravecz Nóra
-
Nem tarthatod magadat reménytelennek, bármilyen szemétre bukkannál benned. Nem mondhatsz le magadról. Ne hidd, hogy csak úgy ki lehet állni az élet forgalmából... hogy bocsánat, megőrültem, megöltem magam, nem veszek tovább részt benne.
Popper Péter