Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

Tizenegy éves koruk körül a gyerekek - normális és szükséges módon - kezdenek eltávolodni a szüleiktől. Amint elindulnak a felnőtté válás hosszú útján, az első és legfontosabb dolog, amit tesznek, hogy fokozatosan kialakítják a saját identitásukat. Egyszerûen fogalmazva ez azt jelenti, hogy rájönnek, kik is ők tőled függetlenül.

Michelle Icard
😮‍💨 Stressz 🎨 Művész
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. A tizenéves életszakaszban a fiatalok lassanként kilépnek korábbi énjükből, vagyis a család által teljesen körbevett és a rokonság alakította életből. Megismerik énjük új határait, eközben pedig keresik a lehetőséget, hogy elkülönüljenek a családjuktól. A szülők nagy bánatára e folyamat nem mindig méltóságteljesen zajlik le. Amint a fiatalok megízlelik a függetlenség gyümölcsét, gyakran minden elképzelhető módon megpróbálnak elszigetelődni a szüleiktől. Michael Slepian
  2. A felnőtté válás nagyrészt arról szól, hogy az ember elhatárolja magát gyerekkori élményeitől, és úgy tesz, mintha nem számítanának, utána pedig lassan ráébred, hogy pedig csakis ezek fontosak, mert kilencven százalékban ezek határozzák meg. Emma Straub
  3. Amikor elég idősek vagyunk hozzá - rajtunk áll, hogy ez a pillanat tizenöt vagy ötvenéves korban jön el -, akkor nem szabad megijednünk attól, hogy önálló döntéseket hozzunk. A szüleink igyekeznek a maguk módján mindent megtenni, de felnőve már nem kell minden egyes tanácsukat megfogadnunk. Udvariasan hallgassuk meg őket, de a végső döntés rajtunk áll.
  4. Mindannyiunk életében eljön a pont, amikor felnőtté kell válnunk, csak nem tudjuk, hogy ez mikor következik be. Van, akinél 18 évesen, van, akinél 40 évesen, de egyszer eljön.
  5. Az iskolázás első néhány éve kulcsfontosságú. Ez az az időszak, amelyben a legtöbb gyerek betörik, és elveszti saját akaratát. Ez az az időszak, amelyben megtanulja, hogy az ő kíváncsisága nem érdekes, hogy mások döntik el, mit kell tanulnia.
  6. A gyermekkor az élet nagyon fontos szakasza, de sokkal tovább vagyunk felnőttek, mint gyerekek. Felnőttkorban is lehet fejlődni, ez az időszak tele van lehetőségekkel, kreativitással. Ráadásul megválogathatod, hogy kikkel akarod tölteni. Esther Perel
  7. A felnőtt élet kapujában, tizennyolc évesen sokan indulunk a világ megváltásának szándékával. Küzdünk, verekszünk, tanulunk, tudással vértezzük fel magunkat, majd jó ideig szégyelljük letenni a magunkra vállalt terhet. Ahogyan fogynak éveink, úgy világosodik meg előttünk, hogy a dolgok összefüggésrendszere mennyire bonyolult. Simonyi Károly
  8. Onnan tudhatjuk, hogy a gyerekek kezdenek felnőni, hogy elkezdenek olyanokat kérdezni, amire van válasz. Addig leginkább csak az anyanyelvûket tanulgatják - attól kezdve egyre inkább egy nyelvet is beszélnek a felnőttekkel, nemcsak a konkrét anyanyelv értelmében, hanem átvitt értelemben is: többé-kevésbé ugyanazt értik azon, hogy mi számít megfelelő válasznak egy kérdésre és mi nem. Mérő László
  9. A tizenhat-tizenhét éves gyerek az esetek jelentős részében felfedezi, hogy rettentően magányos. Miközben persze sok társ veszi körül, igazából egyedül van - ezért elkezdi kinyújtani a csápjait a szülei felé. Ezt abból lehet észrevenni - és mindenkit szeretettel kérek, akinek hasonló korú gyereke van, figyeljen erre oda -, hogy azt mondja: "A szüleim nem értenek meg engem!" Én ezt nagyon jó jelnek tekintem, mert azt jelenti: ott van már benne a vágy, hogy megértsék. Egy évvel korábban eszébe se jutott volna ilyet mondani. Akkor még fütyült rá, hogy megértik-e őt a szülők, vagy sem, most már megjelenik a vágy, hogy értsék meg. Vagyis van öt-hat nagyon nehéz év, amit szülőként emberpróbáló feladat végigcsinálni. Az azonban hihetetlenül fontos, hogy amikor kinyújtja a csápjait, akkor ott legyen a szülői kéz, amelybe belekapaszkodhat. Mert bizony tizenegy-tizenhat éves kor között úgy el tud romlani egy szülő-gyerek kapcsolat, hogy a kinyújtott csápok nem találnak kapaszkodót, hát a gyerek visszahúzza azokat. Ranschburg Jenő
  10. Előbb-utóbb - és tudom, hogy tinédzserek mellett ez az idő nagyon-nagyon hosszúnak tûnik - a gyerekeink kénytelenek egyedül felnőni, fejlődni, tanulni és érni. Nem vállalhatjuk át tőlük ezt a feladatot.
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat