Ugrás a tartalomra
Valahányszor fenyegetőzött, azonnal feltétel nélkül kapituláltam. Mindent beismertem. Hibákat, amelyeket el se követtem, szándékokat, amelyek soha eszembe se jutottak. Ha rideg és kemény volt velem, könyörögtem: legyen újra jó hozzám, bocsásson meg, szeressen.
Kapcsolódó idézetek
-
Nem hazudok már jó ideje magamnak,
bármikor hangosan köszönök a bajnak.
Nem félek tőle, belenézek a szemébe,
mire feleszmélnék, már vége.
Horváth Tamás
-
Sosem éreztem ehhez foghatót, s féltem, hogy többé be sem érem kevesebbel. Már nem harcoltam önmagammal, s nem kellett érte küzdenem. Odaadtam mindenemet, azt is, aminek létéről nem is tudtam. (...) Szerettük egymást.
Vavyan Fable
-
Azt tudod, hogy mennyi mindent ki tudok állani. A gyomrom éhséget, az idegeim rettegést, a bőröm vágást, viszketést, hideget, a büszkeségem lemondást. Meg tudom bocsátani egy nőnek, ha szeretett és megcsalt. De hogy egy hölgy más jogon nevezzen magáénak, mint azon, hogy szeret "szeret": ezzel a gondolattal nem tudok kibékülni soha!
Jókai Mór
-
Meg kellett tennem olyan dolgokat, amiket egyébként nem tettem volna meg és amiket soha többet nem fogok megtenni, el kellett viselnem sok sebet a testemen és a lelkemen, és meg kellett bántanom másokat, akiktől később bocsánatot kértem - amikor ráébredtem, hogy bármit megtehetek, csak azt nem, hogy kényszerítsem a másikat arra, hogy kövessen az őrültségemben, kielégíthetetlen életszomjamban.
Paulo Coelho
-
Megesküdtem magamban, hogy soha többé nem találkozom vele, örökre kitörlöm az emlékezetemből a mellette elvesztegetett időt, s még a nevét sem említem soha. Valamilyen különös oknál fogva megszállt a béke és a nyugalom. Semmi nem maradt abból a haragból, ami hazulról elüldözött. S attól féltem, hogy másnap újult erővel visszatér majd belém a keserûség, a szégyen és a féltékenység; hogy mindaz, amit aznap este megéltem, a saját súlyánál fogva darabjaira esik szét.
Carlos Ruiz Zafón
-
Miért is ragaszkodtam ennyire ehhez a férfihoz, aki nem is érzett semmit irántam? Mintha egy százéves kapcsolatnak lenne vége. Vagyis nem. Már a legelejétől tudtam, hogy semmit sem jelentek neki (...). Inkább olyan ez, mintha száz évig aludtam volna. Hagytam, hogy édes szavakat suttogjon a fülembe, hogy bármikor ágyba vigyen. És úgy kapaszkodtam belé, mintha el akartam volna hitetni magammal, hogy tényleg belém szerethet, pedig tudtam, hogy igazából ez lehetetlen. De végre felébredtem.
-
Annyit szenvedtem, a szívem már annyit vérzett azon az ezer és egy éjszakán, amikor fölriadtam, és vártam, hogy megcsörrenjen a kulcs a zárban, belépjen a szobába (...), lefeküdjön mellém, és ne szóljon egy szót se. Megfogadtam, hogy ha ez valóban bekövetkezik, nem fogok kérdezni semmit, csak megcsókolom, azt mondom neki, hogy "szép álmokat, szerelmem", és másnap együtt ébredünk, kézen fogva, mintha ez a rémálom soha nem történt volna meg.
Paulo Coelho
-
Tûrtem idáig a hûtlenséged; vége, elég volt!
Szégyenteljes vágy, hagyd el örökre szívem!
Fölszabadultam már, a bilincstől megmenekedtem,
s mit nem szégyelltem, szégyellem azt ma nagyon.
Győztem a csúf vágyon s lábbal tapodom ma szerelmed.
Publius Naso Ovidius
-
- Annyira sajnálom!
Talán gyûlölnöm kellene... Dühösnek kellene rá lennem, mégsem vagyok az. Elmosolyodom. Végeredményben neki köszönhetem, hogy boldogabb vagyok, mint korábban bármikor. Gyorsan beszél, közben sír, magyarázkodik. Fél füllel hallgatom. Nem érdekelnek a részletek. (...) Egyetlen szót akar tőlem hallani... Várok. És amikor végül megadja a lehetőséget, boldogan mondom ki:
- Megbocsátok.
Harlan Coben
-
Megígérem, hogy hûségesen szeretlek, mindenki másról lemondok, jó időkben és rossz időkben, betegségben és egészségben, bárhová vigyen is az élet. Védelmezlek, bízom benned és tisztellek. Megosztok veled örömöt és bánatot, szükség idején vigaszt nyújtok neked. Megígérem, hogy gyöngéden szeretlek, táplálom reményeidet és álmaidat, és biztonságban tartalak magam mellett. Minden, ami az enyém, mostantól a tiéd is. Neked adom a kezem, a szívem és a szerelmem e perctől, amíg csak élünk.
E. L. James