Van bennem egy szeizmográf. Régóta van. Én megítéltem tizennyolc évesen is, hogy mi a szerelem. Mindig tudtam, hogy nekem ki a fontos. (...) Ugyanakkor azonban az elmúlás legapróbb jelét is tudtam érzékelni, azt, amikor már nem lettem idegbeteg attól, hogy jé, ennek nyolcra itt kellett volna lennie, és most fél kilenc van! (No nem baj, legalább kiolvasom az újságot.) Ha így reagáltam, akkor tudtam, hogy meghalt a szerelem.

Kapcsolódó idézetek

1. Kérdés, szerelem volt-e ez tényleg. Az volt. Mert fáj. Mindegy, most nincs más hátra, mint hordozni (...) a gyászt, tûrni a fájdalmat csöndben és titokban. Elmúlik. (...) El szokott múlni.
2. Ha valaki már régen adta jelét, hogy szeret, akkor én úgy érzem, hogy már nem. Főleg, ha közben másnak is adott szeretetet. Ezért nekem folyamatosan kell az, hogy mások éreztessék a szeretetüket velem, különben elvész, és ezzel együtt én is.
3. Ahol így kezdődik a levél, hogy "lelkemnek fényes, ragyogó csillaga" - ott bízvást el lehet mondani, hogy vége a szerelemnek. Én tudom, mert benne élek a szerelemben. És tudtam, mikor még nem is éltem benne (...). Én tudtam, hogy a szerelemnek olyan nagyszerû, nemes érzelemnek kell lenni, mely olyan, mintha halál volna... és olyan, mintha föltámadás lenne... mely akkor beszél, amikor hallgat... mely akkor lát, amikor behunyja a szemeit... mely olyan büszke, mint a felhő, és olyan szerény, mint a sóhajtás... Mikszáth Kálmán
4. Eljön az az idő, amikor fel fog tûnni, ha a tükörbe nézel, hogy az a csillogás, ami egykor a szemedben volt, már régen eltûnt. Már nem úgy látod a világot, mint egykor, már nem várod a csodákat, pusztán a sivár és kopár tényeket látod, amik villámként képesek átcsapni rajtad. De téged ez már cseppet sem izgat. Tudod nagyon jól, hogy ez a világ sajnos ilyen. Nem fogsz megbízni senkiben, és ezzel azt is képes vagy őrületbe kergetni, akit valójában szeretsz. Az ifjúkori szerelem már rég a múlté. Nem fog annyira lelkesíteni semmi a világon, mint régen, mert tudod, hogy semmi sem olyan fontos és nagyszerû, mint azt egykor hitted. A világ meghal benned, és vele halsz te is. Megölted a lelked egy tollvonással. Tihanyi Márk
5. Szerettem volna visszatekerni az időt, visszahozni a boldogság drága pillanatait, mert ha tudtam volna, hogy véget érnek, jobban megbecsültem volna őket. De hát ilyen az élet, gondolom. Mindig egy fél másodperccel lemaradunk, és egy szóval kevesebbet mondunk, mint amire szükség lenne.
6. Szerintem a szerelem egy olyan kis izé, Amit senki sem látott, de valaki már érzett. Széles vásznú, igazi élvezet, vagy lerombol, Mint egy katonai gépezet. Zanzibár
7. Mindig azt mondtam, a szerelem gyengeség, és azt vallottam, hogy ezek az évek nem alkalmasak szerelemre. Azt vallottam, hogy az ember életét csak a munka, a mozgalom töltheti ki, az teheti boldoggá. Aztán odabent rájöttem, hogy az élet ennél több. A szerelem is az élethez tartozik. Nagyon szeretlek. Berkesi András
8. Kezdtem beleszeretni. (...) Éreztem azt a zaklatott eufóriát, azt a boldog, gyámoltalan zuhanást, amelyet már az elsietett kezdetek során is mindig érez a kapcsolatokban az a fél, aki tudja magáról, hogy ő lesz majd az, aki szeret. Mert már ebben a zsenge korban is tudtam, hogy mindig van valaki, aki szeret, és valaki, akit szeretnek. John Banville
9. - Én szerelmesnek hittem magam. Tényleg, mitől lehetne ezt tudni? - Talán abból, hogy ha vele vagy, igazán önmagadat adhatod, és őszintén. A szerelem azt jelenti, hogy képtelen vagy élni a másik nélkül, és szavakban is nehéz kifejezni azt, amit a szíved érez. Vagy amikor a többiek csak értetlenkednek, de te tudod, hogy összetartoztok. Amikor egész éjjel csak rá gondolsz, reggel pedig pihentebben ébredsz. És aztán úgy érzed, meg kell kapaszkodnod valamiben, nehogy elszállj hirtelen.
10. A zseblámpámból kifogyott az elem. Most is emlékszem rá, milyen szaporán vert a szívem, ahogy lépkedtünk a fák között. Ott voltam a sötétben, kézen fogva a fiúval, akit szeretek. Tudtam, hogy elolvadok, ha hozzám ér. Ismeri ezt az érzést? Amikor öt percet sem bír ki nélküle? Amikor mindenről ő jut az eszébe? Amikor csinál valamit, és az első gondolata az, hogy: "Õ vajon mit szólna hozzá?" Õrült egy érzés. Csodálatos, de egyben fájdalmas is. Olyan félelmetesen sebezhető lesz tőle az ember. Harlan Coben