Vannak a népek történetében korok és korszakok, melyeknek szimbóluma a tavasz; s ilyenkor úgy látszik, mintha felpezsdülne a nemzetek vére, mintha lángot fogna gondolatuk, s mintha valami bár érthetetlen, de mégis jól megérzett ősi erőnek vonzását követnék. Azért ilyenkor tenni s áldozni készek; lelkesednek és küzdenek, s ugyanakkor aztán teremtenek is. Ilyenkor a konzervatív passzivitást az élet vágya váltja föl, s új, friss s üde élet szele leng végig a világon. Az ily korszakokban fordul nagyokat a világ.

Kapcsolódó idézetek

1. Tavasz van, az az évszak, amely nyugtalansággal tölti el az embert, az erősödő fény időszaka, amikor a talaj feléled és annyira megtelik élettel, hogy az emberek még álmukban, a hétköznapok zaján át is észreveszik; az élet ellenállhatatlan, buja, szemérmetlen ereje ez. Jón Kalman Stefánsson
2. Az évszakok olyanok, mint az ember életútjai. Mint erőtől duzzadó ifjú, ront be a tavasz. A forró izzadságban megfürödve és vihartól megedzve járja be a nyár a hegyeket és gleccsereket. Meggondoltan és lassan megy a lejtőn az ősz lefelé.
3. Szeretni kell az élet tavaszán, Gyermek szivünkkel forrón s igazán, S ha jő a nyár, a komoly küzdelem, Mi edzi szivünk, az a szerelem. És jő az aggkor, életünk tele, Naponként fogyva a test ereje, Hogy megőrizzük szivünk tavaszát: Szeressünk hát! Petőfi Zoltán
4. Az emberek alig várják a tavaszt, igaz? Minden életre kel... Később viszont minden el is pusztul. Tavasszal minden újrakezdődik, de az óra máris ketyeg az élet minden apró morzsája fölött.
5. A fák (...) az élet, a megújulás, a tudás és az öröklét szimbólumai. Annyi mindent mondanak róluk. Az idő fája. Az élet fája. A tudás fája. A világfa. Jelképezik magát az embert, de az emberi életutat is: növekednek, virágba borulnak, termést hoznak, végül megöregszenek és meghalnak. Végigkísérik az emberi élet állomásait, készül belőlük bölcső és koporsó is. Ugyanakkor a hosszú életû, hatalmas fák évről évre megújuló lombjukkal, viharoknak ellenálló életerejükkel és holtig való növekedésükkel az időt és a múló időt legyőző életet testesítik meg. Réczey Kata
6. Tavasszal újjászületik az élet. Ahogy világosodnak a reggelek, hosszabbodnak a napok, úgy ébred fel újra a természet is téli álmából. A tavasz érkezése ünnep, melyben ott van az újjászületés - minden újjászületése. Legyen szó egy kis hóvirágról, egy rügyet hajtó gyümölcsfáról, de akár az emberek lelkéről is, minden új ruhába öltözik, minden újjászületik.
7. Újabban, ahogy közeledem a hatvanhoz, kíváncsibb vagyok a világra. Ami mellett korábban, negyven-ötven évesen közömbösen elmentem, most alaposan megnézem. Reggel először az ablakhoz lépek és kipillantok a világra, megvan-e még? Esik, fúj, ködlenek a hegyek, vagy süt a nap? Ezek az időjárási események jelentik az emberiség életében az állandóságot. Bármi történik is a helyi, vagy földrésznyi politikában, az eső megered, a köd leszáll, s ha éppen úgy tartja kedve Nap-istennek, ránk ragyog. Bertha Bulcsu
8. Van olyan időszak, amikor az embereket csupán a remény s a jobb életbe vetett hit élteti, van olyan is, amikor az élő nemzedéket csak a múlt emléke nyugtatja meg, és van olyan boldog idő is, amikor az emberek szíve együtt dobog a világ történelmi fejlődésével. Andrej Platonov
9. Nincs kinosabb ellentét, mint mikor odakünn tavaszi fényben ragyog a világ s benn, leeresztett függönyök mögött, félhomályban nyögjük a betegség fájdalmait. Csak tavaszkor ne legyen beteg az ember! Mikor a földön minden megujul és szeliden, fájdalom nélkül történik az átalakulás, borzasztó lehet az a gondolat, hogy csak a mi lényünkben nem alakulhat át a bánat örömmé és a betegség egészséggé. Bármit mondjanak is a pesszimizmus költői az élet nyomoruságáról, tavaszkor nem szeretnék meghalni. Szép és költői dolog lehet a sirban pihenni, mig fölöttünk a virágok illatoznak, minden kizöldül és a fák suttogásába madárdal vegyül, de még szebb és különösen: még jobb ilyenkor odakünn jó egészségben sétálgatni és vigan végignézni a természet megujulását. Tábori Róbert
10. Minden kornak megvan a maga rügyezése, virágzása, hervadása. Az ember többször virágzik és hervad életében. Az ember, elmélkedett, közelebb áll a fákhoz, amelyek újra meg újra megismétlik a virágzás és a termés időszakát, mint bármi máshoz. Ez reménységre jogosít. Mindig. Eduard Petiska