Ugrás a tartalomra
Vannak helyek, ahol a varázserejû múlt hosszú ujjai akár több száz kilométernyi kihalt vidéken is átnyúlnak, és tûzforró harapófogójukba szorítják a nyílt sebként vérző szívet.
Kapcsolódó idézetek
-
A múlt kígyóként tekeredhet rá a jelenre, és olykor mérget fecskendezve belé, könyörtelenül megmarja.
Guido Tonelli
-
Emberek jönnek feléd a múltból, tekintetek érnek, szavak zsongnak. És mérhetetlenül vágyódsz oda vissza, ahonnan a sors elszakított. Fáj, tudom. Lelked eltépett gyökérszálai véreznek ilyenkor. És ez a fájdalom gyakorta visszatér.
Wass Albert
-
A múlt néha olyan, mint egy súlyos bilincs.
-
A múlt szereplői, mint réges-rég földbe szúrt fejfák, a jelenbe nyújtózkodnak, kikerülhetetlenül.
Szendi Nóra
-
Vannak helyek, ahol a szellemek kövek közé zárva élnek. Ezek, az őseink által épített, mára elhagyatott helyek annyira szentek, hogy energiáik évszázadokon keresztül tovább rezegnek. Lehetetlen úgy járni ezeken a köveken, hogy ne éreznénk a múlt zúgását és az ott összpontosuló, hatalmas erőt.
Isabelle Allende
-
Valahol pásztortüzek gyúlnak,
És a lángok az égbe nyúlnak,
A feledés homálya lassan elmossa a múltat!
-
Az emlékek éppen olyan mély sebet tudnak ejteni az emberen, mint egy éles tőr.
Nalini Singh
-
A múlt néha olyan, mint egy fekete lyuk. Ha túl közel mész hozzá, beszippant.
-
Harcoltak, megbékéltek, városokat emeltek vagy tiportak el, szerettek s gyûlöltek évezredeken át. Uralták a lapályokat, hegyeket, erdőségeket, sivatagokat, és a varázserő síkját - de önnön lelkük fölött gyakorta elvesztették hatalmukat.
Böszörményi Gyula
-
A szív megszakadhat a láthatatlan földekért, az erdőkért, ahol az élete zajlott, de nem tér vissza.
Violet Jacob