Ugrás a tartalomra
Vannak szelíd, holdas éjszakák, midőn az egész természet reszket a kéj és boldogság mámorától; midőn a virágos tavasz illatának legbódítóbb részeit adja át a szellőnek, hogy maga a lélekzés legyen idegeink csábítója s midőn a madárdal beszéddé válik és az álmodó szívet az élvezet titkairól világosítja fel. Ilyenkor az eltemetett szerelem sírhantjai is egyszerre a vágyak virágágyaivá válnak; akkora termékenyítő ereje van az érzékiség langy-meleg légkörének. Talán csak percekig tart a bûvölet; de határozhat az élet sorsáról.
Kapcsolódó idézetek
-
Csillagos éjeken, hogy ha minden pihen,
Te vezetsz, szerelem, titkos ösvényeden.
A hold sejtő arca biztatva lép elő.
Balzsamot lehellő ekkor a lágy szellő,
S ég, föld rezgi velem azt a kéjt, izgalmat,
Amit szívem érez s miről ajkam hallgat.
Szeretlek! s az élet mi is volna nekem,
Ha te nem szeretnél, édes egyetlenem!
Kemény Zsigmond
-
Hát nem igazi őszi nap van? Épp az a csendes melankólia, melyet úgy szeretek - mely harmóniát teremt élet és természet között. A madarak már hazaútjukról tanácskoznak, a fák felöltik a hervadás lázas, avagy épp halovány színeit, és kezdik behinteni a földet, hogy az ember még lépteivel sem zavarná meg föld és lég pihenését, míg olyan illatot árasztanak, mely tökéletes enyhszer a nyugtalan léleknek. Pompázatos ősz! Egész lelkem rabul ejti, s ha madár lehetnék, mindenütt az ősz nyomában szállnék a világban.
George Eliot
-
Szél az erkélyen. Tulipánillat. A legnagyobb szerelem. Az első csók. Néhány pillanat. Egy ember, bármelyik ember, olyan kevés, elillanó esélyt kap arra, hogy ezen pillanatok valamelyikében éljen. Elengedni az időt és zuhanni. Meggondolatlanul szeretni. Felrobbanni a szenvedélytől. Néhányszor, gyerekkorunkban talán sikerül, már azoknak, akik lehettek gyerekek. De később hányszor engedhetjük meg magunknak, hogy gondtalanul lélegezzünk? Miféle érzések engedik, hogy hangosan és szégyenkezés nélkül ujjongjunk?
Fredrik Backman
-
Már nem tudtak beszélni, nem is néztek egymásra, de a ki nem mondott szavak oly mámorító boldogsággal töltötték el őket, hogy öntudatlanul egymáshoz hajoltak, legyőzhetetlen vágytól ûzve, ahogy az illattól duzzadó virágok hajolnak össze forró éjszakákon, ahogy a fák - melyeket beragyog a hold fénye - borulnak álmukban a csobogó patak fölé csendes tavaszi éjeken, miközben a még távoli nappalról, a napfényről álmodoznak epekedve.
Wladyslaw Stanislaw Reymont
-
Vannak nagy egymásra találások, amelyekben már az is mámorító kéjt okoz, ha a másik a szobában matat, mert a jelenléte maga a gyönyör. Mert olyan klímateremtő ereje van, hogy vele a völgyben is érdemes elheveredni a szerelmi csúcsokra való felkapaszkodás lihegése után. És csupán ezek a nagy találkozások érnek valamit. Csak ezekben tartósítható a pillanat mûfaja: a boldogság.
-
Mindjobban egymásnak éltek, egymásért rajongva. A szív teleszívódik szerelemmel, mint isteni balzsammal, mely megőrzi üdeségét. Innen van az élet hajnalával kezdődő szerelmek megzavarhatatlan jelene s a hosszúra nyúló nagy szerelmek örök frissessége. Ez a szerelem bebalzsamozása.
Victor Hugo
-
Tavasszal édes mélabú költözik az emberbe, a szív elnehezül a sok régi tavasz terhétől, ismerős szagok kóvályognak a levegőben, az ember az orrával és a tüdejével emlékezik... A tavasz a megilletődött, csendes kéjek évszaka.
Hevesi András
-
Az emberek behunyhatják szemüket a nagyság előtt, a szörnyûség előtt, a szépség előtt, fülüket is eldugaszolhatják a dallamok vagy a hízelgő szavak elől. De az illattól nem menekülhetnek. Mert az illat a lélegzet testvére. Vele együtt lopakodik be az ember testébe, nélküle nincs élet, nem lehet kikerülni. És az illat közvetlenül a szívbe hatol, és ott határozottan dönt vonzalomról és megvetésről, undorról és kedvességről, szerelemről és gyûlöletről.
-
Van valami lelket simogatóan egyszerû és üdítő abban, ha a természetben lehetünk, ha kihasználjuk a szabad ég adta lehetőségeket, ha odafigyelünk Természetanya ajándékaira, és két kézzel ragadjuk meg a tavaszt, a nyarat és az ősz, a tél friss, derült napjait.
-
Tavasz van, az az évszak, amely nyugtalansággal tölti el az embert, az erősödő fény időszaka, amikor a talaj feléled és annyira megtelik élettel, hogy az emberek még álmukban, a hétköznapok zaján át is észreveszik; az élet ellenállhatatlan, buja, szemérmetlen ereje ez.
Jón Kalman Stefánsson