Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

Volt egy csajom. Azt mondta, hogy indián. Amíg csak lehetett, kint volt az erdőben, valahol, mit tudom én, hol. A Mátrában. Sátra volt. Komoly sátor, ő építette, varrta. Meleg hely volt, az eső is úgy esett be, még ha vihar volt, akkor is, hogy nem áztál el. Áll a sátor most is. Egyszer aludtam ott. De (...) annak is volt lakása Budán, gazdag bankárapuka, két diploma meg nyolcezer befolyásos ismerőse. Nem lehettek úgy senkik, hogy nem vagytok valakik!

Jónás Tamás
🪞 Önértékelés 👩‍👧 Egyedülálló szülő
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. Ismertem egy embert, aki házat épített. Egy kis faluban lakott, becsülettel és szorgalmasan dolgozott, de egyszer egy váratlan örökség lehetővé tette, hogy megvalósítsa az álmát. "Olyan házat építek, aminél nem lesz jobb a nap alatt!" - mondta. És miközben építette, a környező kunyhókat leste. Hatalmas házat épített a legjobb fából, a tető a legerősebb nádból készült, a legnagyobb, csillámpala ablakokkal (...). A szomszédok lelkendezve nézték, és nem értették meg, hogy ez az ember csak egy nagy kunyhót épített. Jártam nála vendégségben, ültem az asztalánál, és csak arra tudtam gondolni: nehogy házigazdámnak eszébe jusson ellátogatni a városba! Mert akkor megérti, hogy a falakat kőből építik, a tetőket cseréppel fedik be, az ablakokba üveget tesznek. Ránéz a házra és megérti, hogy az csak egy kunyhó. Szergej Vasziljevics Lukjanyenko
  2. Volt valahol ezen a földön egy nő, lehet, hogy csak két lépésre, de lehet, hogy tíz kilométerre tőlem, és egyetlenegy dolog számított, csak az érdekelt, hogy el tudjon érni. Tele voltam bizakodással, energiával. Azt hiszem, abban az időszakban elégedett voltam az életemmel. Mert ha nem volt is velem, legalább tudtam, hogy valahol létezik. Anna Gavalda
  3. Sok száz, sátorban töltött éjszaka után is újra és újra elálmélkodtam rajta, milyen védelmet tud nyújtani a legádázabb időben is két vékony réteg szövet az embernek. Edmund Hillary
  4. Sokszor, ha rosszul aludtam és felébredtem, közelebb húzódtam, és veled aludtam vissza. Te mit se tudtál róla. Csak sóhajtottál vagy arrébb fordultál az ágyban, én pedig úgy helyezkedtem, hogy a kezem, a lábam, mindegy, csak valamim hozzád érjen. Nem szerettem távol lenni otthonról. Ha tehettem, minden vidéki vagy külföldi utat elkerültem. Nem tudtam pihentetően, feltöltődve aludni nélküled. A soron következő naphoz te kellettél. Ha úgy tetszik, éjszaka vettem magamhoz az adagomat, belőled. Légrádi Gergely
  5. A környéken lakó többi gyerekkel (...) se jöttem jól ki. Persze apám se volt a segítségemre. Egyszer például vett nekem egy íjat nyíllal és mellé egy indiánfelszerelést, amikor a többiek mind cowboy ruhákban jártak. Charles Bukowski
  6. Soha nem hittem volna, hogy az ember valakit ennyire megszerethet. Hány lány volt, istenem, hány lány, asszony, különböző városokban. Hosszabb, rövidebb ideig. Futó kalandok, néhány hónapos szerelmek. Beléjük bolondultam, tetszettek (...), de mindig ott tudtam hagyni őket. Jött egy másik, egy kívánatosabb, kéznél volt... nem csináltam belőle gondot. Örültem, ha találkoztam velük, de soha nem vesztettem el egészen a fejem. Kiválasztottam őket, elejtettem őket. Szép, sima ügyek voltak. Soha nem hittem volna, hogy valakit ennyire... Talán azért, mert ő választott ki engem. Ezt mindig éreztem, hogy ő választott ki engem.
  7. Valami volt. Dsida Jenő
  8. Néha mindenkinek kell valaki, akár egy vadidegen, aki emlékezteti, hogy nincs egyedül. Nekem egyszer ez egy hajléktalan volt, aki egy parkban, amikor egyszer kimerülve, sírva rogytam le egy padra, mellém ült, és megkérdezte, hogy van-e hol aludnom éjszaka. (...) Sose lehet tudni, ki lesz az a vadidegen. Ki lesz az, aki, ha nem is szó szerint, de visszaránt egy vadidegent az erkély széléről. Talán egy nap pont te leszel az.
  9. Szegénységben nőttem fel. Nem vagyok egy tanult ember. Nincsenek képességeim. Nem vagyok kemény munkaerő. És a legtöbb ötletem vagy unalmas, vagy egyenesen szar. És mégis belebotlottam egy olyan állásba, amire nem voltam felkészülve, nem értettem hozzá, és már valaki másé volt, és így is megkaptam. Ha engem kérdeztek, ez az igazi amerikai álom. Bárkivel megtörténhet bármi. Teljesen véletlenszerû.
  10. Nem ravatalos szûk szobában: Ott fent feküdt, a hegytetőn. Tavaszi szél suhant felette, Nappal a napfény nézegette, Éjjel a csillagok, merőn. Reményik Sándor
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat