Téma
Álmodozás idézetek
-
Az Álmom és én is nagyon vártuk, hogy találkozzunk az Igazival, az Egyetlen Igazival, akiről már annyit hallottunk. Egész életünkben kutattuk bokrok mögött, emberek mögött, mások mögött, hétfőtől szombatig, kerestük életem szerelmét, szívem kiválasztottját, Isten ajándékát, azt, akivel az életben olyan öbölbe siklunk, amiről azt sem tudtuk, hogy ott van. Linn Skaber
-
Amikor tornádó pusztít valamelyik lapos közép-nyugati városban, a hírekben megjelenő képek közt mindig van legalább egy, melyen egy épen maradt, érintetlen ház latható - egy ház, amelyen nem fogott a pusztítás -, míg a környék többi házából csak faforgácsok maradtak a felismerhetetlen törmeléken kívül. És a mozdulatlanul álló ház több szempontból sokkal megrázóbb látvány, mint a többi, ami összedőlt. A ház, amely mellett több száz ember haladt el nap mint nap szinte úgy, hogy észre sem vették, most meg egyik napról a másikra csodálat tárgyává vált még akkor is, ha - vagy talán pont azért, mert - maga a ház semmit sem változott. Colleen Oakley
-
Ha értek egyáltalán valamihez, a szerelem az. Nincs ebben semmi különös, én mégis büszke vagyok rá. Úgy tanultam meg, ahogy egy kóbor kutya tanul úszni: a pusztulásra ítélt kölykökkel együtt durva zsákba gyömöszöltek, sebes folyóba vetettek. Az egyetlen, aki minden várakozás ellenére túlélte, én voltam. A fuldoklók halálsikolyával a fülemben meg kellett tanulnom szeretni. Nem merültem el. Elértem a túlsó partot. Tudok szeretni. Mások szívükben hordják bánatukat. Belülről, láthatatlanul emészti őket el. Én úgy menekültem meg, hogy bánatomat kívül hordom: hadd lássa mindenki.
-
A régi kor természettudósai beszélnek egy csodaállatról, amelynek neve "krák". (...) A krák egy töméntelen nagy, tengeri állat, mely lenn a tengerfenéken lakik, s melynek néha-néha eszébe jut a vizek színére felemelkedni. Mikor aztán rengeteg nagy háta felmerül a hullámok közül, befedve tengeriszappal, telenőve tengeri fügével, tengeri tulipánnal, korallerdővel, akkor a penguinok, kormoránok azt gondolják, hogy ez valami új sziget, odatelepednek, ott fészkelnek, rondítanak a hátán; a krák engedi azt békével. Idő jártával aztán belepi a fû a hátát; a hajósok meglátják: "ni, milyen szép zöld sziget!" kikötnek rajta, birtokukba veszik, házat építenek rá; a krák mindazt tûri szépen. Azután elkezdik a hátát fölszántani, bevetik árpával; a krák engedi a hátát szántatni, boronáltatni; legfeljebb akkor, mikor tüzet raknak rája, gondolhat annyit magában, hogy milyen nagy baj az, mikor egy ilyen nagy állat nem tudja a hátát megvakarni. A hajósok mindig jobban találják magukat rajta, már kutat is ásnak a hátán, s ugyan örülnek rajta, mikor víz helyett zsírt meregetnek fel a kútból. A krák engedi szivattyúztatni a zsírját, hiszen van neki elég. A hajósok a gazdag szigetre raktárakat építenek, vámot, rendőrséget importálnak rá, talán még részvénytársulatokat is alapítanak föléje. Egyszer aztán, mikor már az eleven húsáig lefúrtak, a krák azt gondolja, hogy de már ennek fele sem tréfa, s visszaszáll a tenger fenekére. Vele együtt madár, ember, hajó, raktár és részvénytársulat. Ilyen napjai voltak a kráknak 1848-iki március közepén. Jókai Mór
-
Minden gyermek elégedett önmagával, elég önmagának - ebben rejlik a szépségük; önmaguknak fényeskednek. Ellenben minden öregember haszontalan, mert rádöbbentek, hogy nincs szükség rájuk. És minél öregebbek lesznek, annál erősebbé válik bennük az érzés, hogy nem kellenek senkinek. Az emberek, akiknek szükségük volt rájuk, eltûntek mellőlük; a gyermekeik felnőttek, és saját családot alapítottak. A feleségük halott, a férjük halott. A világnak nincs többé szüksége rájuk; senki nem nyitja rájuk az ajtót, senki nem teszi tiszteletét náluk. Osho
-
Mintha egy gyertya meggyújtása, vagy egy ima elmondása mindent rendbe hozna. (...) Mert legvégül ha elveszítünk valakit, az összes gyertya, az összes imádság sem teszi semmisé a tényt, hogy nem marad másunk, mint egy lyuk az életünkben, ott, ahol régebben az a valaki volt, akit szerettünk. És egy sírkő, egy születési dátummal.