Téma
Álmodozás idézetek
-
Mese-zajlás volt. Még élt a Mese S egy tavaszon én valakire vártam. Mese-zajlás volt. Zajlott, sírt a vágyam, Parthoz sodort egy illatos mesét, Parthoz sodort egy kósza asszony-árnyat. Hol szedte? Merre? Nem tudom, de szép, Új mese volt ez s az árny csodasápadt. Mindig szerettem árnyat és mesét. Ady Endre
-
Ismertem egy embert, aki házat épített. Egy kis faluban lakott, becsülettel és szorgalmasan dolgozott, de egyszer egy váratlan örökség lehetővé tette, hogy megvalósítsa az álmát. "Olyan házat építek, aminél nem lesz jobb a nap alatt!" - mondta. És miközben építette, a környező kunyhókat leste. Hatalmas házat épített a legjobb fából, a tető a legerősebb nádból készült, a legnagyobb, csillámpala ablakokkal (...). A szomszédok lelkendezve nézték, és nem értették meg, hogy ez az ember csak egy nagy kunyhót épített. Jártam nála vendégségben, ültem az asztalánál, és csak arra tudtam gondolni: nehogy házigazdámnak eszébe jusson ellátogatni a városba! Mert akkor megérti, hogy a falakat kőből építik, a tetőket cseréppel fedik be, az ablakokba üveget tesznek. Ránéz a házra és megérti, hogy az csak egy kunyhó. Szergej Vasziljevics Lukjanyenko
-
A könyvek az igazi "egyenlősítők". Részeltetik azokat, akik hittel olvassák őket, az emberiség legnagyobb és java egyéniségeinek társaságában, szellemi jelenlétében. Nem baj, bármily szegény vagyok, nem baj, hogy tehetősebb kortársaim nem akarnak szerény lakásomba belépni: de ha fölszentelt nagy írók hajlandók hajlékomat felkeresni, ha Milton átlépi küszöböm, hogy a Paradicsomról zengjen nekem, és Shakespeare, hogy megnyissa szememnek a képzelet világát és az emberszív harcait, vagy Franklin, hogy gazdagítson gyakorlati életbölcsességével, akkor majd én nem panaszkodom arról, hogy nincs kellő szellemi társaságom, és mûvelt emberré válhatok, bár az úgynevezett "jó társaságból" ki is vagyok rekesztve. A könyvek az igazi "egyenlősítők". Részeltetik azokat, akik hittel olvassák őket, az emberiség legnagyobb és java egyéniségeinek társaságában, szellemi jelenlétében. Nem baj, bármily szegény vagyok, nem baj, hogy tehetősebb kortársaim nem akarnak szerény lakásomba belépni: de ha fölszentelt nagy írók hajlandók hajlékomat felkeresni, ha Milton átlépi küszöböm, hogy a Paradicsomról zengjen nekem, és Shakespeare, hogy megnyissa szememnek a képzelet világát és az emberszív harcait, vagy Franklin, hogy gazdagítson gyakorlati életbölcsességével, akkor majd én nem panaszkodom arról, hogy nincs kellő szellemi társaságom, és mûvelt emberré válhatok, bár az úgynevezett "jó társaságból" ki is vagyok rekesztve. William Ellery Channing
-
A gitártokokban gyûlnek az aprópénzek, Boldogan dalolnak az utcazenészek, Az élettől részeg az az öreg csavargó, az a padon alvó, Csipp-csepp, egy esőcsepp cseppen a földre, Csak figyelem csöndben, hogy a tócsát kitöltse, Csak fel ne költse, hisz jobb, ha nem látja, Hogy újságpapírral van bevetve az ágya, Pedig valaha szerették, de a magányba menekült, És pont azokon a napokon marad rohadtul egyedül, Mikor kéne egy társ, akivel mindent megoszthat, Örömöt, bánatot, jót és rosszat.