Téma
Ateizmus idézetek
-
Egyeseknek olyan tág és olyan rugalmas képük van Istenről, hogy bárhol keresik, szükségképpen rátalálnak. Olyasmit hallani, hogy "Isten a legnagyobb", vagy "Isten a mi jobbik természetünk", vagy "Isten a világ". Természetesen, mint minden szónak, "Istennek" is olyan jelentést tulajdonítunk, amilyet csak akarunk. Ha azt mondjuk, "Isten az energia", egy szénrakásban is könnyen rábukkanunk Istenre. Steven Weinberg
-
Az az ember is, aki azt mondja, hogy nincs Isten, ellentmond egy fontos filozófiai alapelvnek. Õ mint véges értelemmel bíró személy tesz abszolút kijelentést a végtelen természetéről. Ez olyan, mintha azt kérdeznénk, hogy mennyi az emberiség teljes tudása. Albert Einstein, a Nobel-díjas fizikus azt mondta, hogy az emberiség a teljes tudásnak kevesebb, mint egy százalékát képes felfogni. Ha a teljes tudásnak csupán egy százalékával rendelkezünk, nem lenne lehetséges Isten számára, hogy a maradék kilencvenkilenc százalékban létezzen?
-
Fakultatív ateistának vallhatnám magam: nem hiszek az Édenből kiûző, Káint testvére ellen fordító, az élővilágot vízbe fojtó, Bábel népének alkotásvágyát káoszba fullasztó, Egyiptom elsőszülötteit angyalaival megölető Istenben. (...) Amíg ilyen istenképpel élünk, és nem tagadjuk meg a patriarchális törzsi társadalomból örökölt, zsarnoki arculatát, nem nyerhetjük el a megjövendölt, békességesebb világot, a szeretet megjövendölt országát. Bitó László
-
Nem vagyok semmilyen vallásnak a híve, van egyfajta hitvilágom, amelyet magamnak kreáltam ebből a sokféle hatásból, de alapvetően szkeptikus ember vagyok. Hozzáteszem, a szónak a jó értelmében, vagyis nem úgy, hogy semmiben sem hiszek, hanem úgy, hogy mindent lehetségesnek tartok. Szóval, megmaradtam szellemi kóbor kutyának. Popper Péter