Téma
Ballagás idézetek
-
Nem egyik napról a másikra leszel felnőtt, az érettség pedig nem egy gombnyomással valósul meg. Sem a szalagavató, sem az érettségi, sem a diplomaosztó, sem a gólyabál, sem a jogosítvány, sem más modern "szertartáspótlék" nem tudja megoldani azt, hogy felnőtt legyél, és hirtelen minden kitisztuljon. Sőt, az esküvő és a gyereked születése sem! Farkas Lívia
-
A "szegények ládájából" kerültek ki akkori ruháim. Ezek olyan viseltes ruhák voltak, melyeket a jómódú lányok adományoztak az iskolának. El sem képzelheted, mennyire féltem ezekben a ruhákban az iskolában megjelenni. Meg voltam róla győződve, hogy éppen a mellé a lány mellé kerülök, aki előttem a ruhát viselte, és most suttogva újságolja a többieknek, akik titokban csúfolódnak rajtam. Az a keserûség, hogy ellenségeim levetett ruháit kell hordanom, állandóan rágta, mardosta a lelkemet. Ha életem végéig selyemharisnyában járhatnék is, ez a seb akkor sem hegedne be. Jean Webster
-
A grund... Ti szép, egészséges alföldi diákok, akiknek csak egyet kell lépnetek, hogy künn legyetek a végtelen rónán, a csodálatos nagy, kék bura alatt, melynek égbolt a neve, akiknek a szemetek hozzászokott a nagy távolságokhoz, a messze nézéshez, akik nem éltek magas házak közé ékelve, ti nem is tudjátok, mi a pesti gyereknek egy üres telek. Ez jelenti számára a végtelenséget és a szabadságot. Egy darabka föld, melyet egyik oldalról düledező palánk határol, s melynek többi oldalán nagy házfalak merednek az ég felé. Most mára Pál utcai grundon is nagy, négyemeletes ház szomorkodik, tele lakóval, akik közül talán egy se tudja, hogy ez a darabka föld néhány szegény pesti kisdiáknak a fiatalságát jelentette. Molnár Ferenc
-
Az volt a szokás, hogy a lányokat elszakítják a családjuktól, amikor férjhez mennek. Ha nagy volt a távolság, előfordult, hogy többé nem is találkoztak. Maradt a levelezés, illetve ajándékok küldése. Ám a futárokat banditák támadhatták meg az úton. A hajók elsüllyedhettek. A várva várt örökösök pedig halva születhettek. Vagy ami még rosszabb: lánynak.
-
- Ó, a kamaszbánat - bólintott apu merengve. - Igen, az milyen kedves tud lenni! - értett egyet anyu. Nem! Nem kedves! Miért gondolják, hogy kedves, ha sírógörcsöt kapok éjjel, ha bedagadt szemmel ébredek, és nincs étvágyam? Egyáltalán nem kedves! Tragikus! Egész úton némán ültem, és a szüleimet hallgattam, akik "mókásnak" tartják, hogy éppen meghasad a szívem. Leiner Laura
-
Nem az ilyen utak eredményeként alakult ki a klímaválság? Mert az emberek egész kontinenseket szelnek át egy lánybúcsúért, amit afféle születési előjognak tartanak? Ez az esemény régen arról szólt, hogy az esküvő előtti estén együtt ettél a barátnőiddel. Mikor vált ilyen árucikké, lánybúcsús particsomagokkal, ivós játékokkal és szánalmas kvízekkel? Lucy Clarke
-
A kisfiú az osztály felé fordult. Arcok vigyorogtak feléje, sok-sok kis arc, mely egyetlenegy óriási, ijedelmes bálványarccá fancsalodott. (...) Valahol középütt talált egy tenyérnyi helyet, egy pad legszélén. Csak féllábával ülhetett le ide, úgy, hogy a másik lába az ûrben lógott. Mégis jobb volt ülni, eltûnni a szemek elől, megsemmisülni a tömegben. Kosztolányi Dezső