Téma
Bányász idézetek
-
A szerelmi kapcsolatainkban érzelmileg kiszolgáltatottá válunk, ezért a szakítás veszteségélménye rendkívül megrázó. Fel kell dolgoznunk, hogy nem kellünk, nem eléggé kellettünk a másiknak. A legtöbben úgy élik meg, hogy egy részük meghal ilyenkor, ami pótolhatatlan, és ami így, ebben a formában már nem lesz újra. Minden ilyen csalódás arra késztet, hogy legközelebb óvatosabbak legyünk, hogy ezt ne tehessék meg velünk.
-
Élete közepe felé sok férfi rájön arra, hogy tulajdonképpen a saját anyját vette feleségül. Ez mindig nagy meglepetés, és nagy csalódás is. Mert az anya világa az az érzelmi világ, amelyben otthon vagyunk - még ha neurotikus is. Mindig ugyanazt a bejáratott utat járjuk - abban a reményben, hogy valamikor rendbe jönnek a dolgok. Akik visszaélést szenvedtek el, rendszerint olyan házastársat választottak, aki visszaélést követ el velük szemben. Bár különös, mégis nagyon gyakori, és talán egyfajta halálvágy ez. Richard Rohr
-
Amikor egy párkapcsolat nem mûködik és vége lesz, akkor nagyon sok ember ahelyett, hogy elkezdene önmagában vizsgálódni, hogy mi az, ami nem stimmel, inkább villámgyorsan keres egy akármilyen másikat, csak hogy elfelejtse, hogy mi az, amiből éppen kijött. Vagyis ott van az illető ember, belerokkanva valamibe, bizonytalanul, és mégsem önmagával kezd foglalkozni, hogy miért nem jött össze... Ez persze nem azt jelenti, hogy ilyenkor el kellene kezdeni sírdogálni, és sajnálni kéne magát, mint azt sokan teszik ilyenkor, hanem őszintén szembe kell nézni mindazzal, ami fáj. És ha egyedül nem megy, akkor segítséget kér. Csernus Imre
-
Aki igaz barátjára néz, mintegy saját énjét szemléli benne. Azért az, akinek jó barátai vannak, távollétében is jelen van, akkor is bővelkedik, ha szükséget szenved, akkor is erős, ha gyengeség vesz erőt rajta. És ami még hihetetlenebb: holta után is él, mert életben maradt barátainak tisztelete, emlékezése, gyásza kíséri. Ezért van, hogy boldogok a megholtak, mert örökké élnek barátaik emlékezetében, és dicsők az élők, mert a síron túl is megtartották szeretetüket barátaik iránt. Marcus Tullius Cicero
-
Mindenkinek megvan a maga társa. Mintha a két lélek egy volt volna, ott, ahonnan minden élet ered, s két testbe osztottan fújták volna alá, hogy itt éljen a földön, ezen a rendetlen csillagon. S a két léleknek keresnie kell egymást. Meg kell találnia egymást, különben örökre hiányzik a szívének a fele. S ha meg nem találja egymást, s nem a maga felével egyesül, holtáig érzi a tévedését, szívének a hiányosságát, csonkaságát. Gárdonyi Géza
-
Tekintetét a földre szegezte, az árnyékára, a hóhér árnyékára, mely az övét követte. (...) Arra gondolt, ahogyan ebbe a világba belépett: egy hitvány falusi harami (törvénytelen) gyermeke, egy nem kívánt, szánalmas, sajnálatos baleset. Egy gyom. És mégis úgy hagyja el a világot, mint egy nő, aki szeretett és akit szerettek. Barátként, társként, gyámként. Anyaként. Végül mégis nyomot hagy maga után. Nem. Nem volt olyan rossz, gondolta Marjam, hogy így kell meghalnia. Nem annyira rossz. Törvényes vége volt egy törvénytelen kezdetû életnek. Khaled Hosseini