Téma
Belső béke idézetek
-
A politikusok mindig szeretnek egy csoportot megjelölni, ami ellen az agressziót könnyû kiváltani. Ha van ilyen csoport, és nagyon jól megfogalmazható, hogy miért őket utáljuk - például bevándorlók, menekültek, háromfülûek csoportját tudnám leginkább említeni - ez mindig egy politikai eszköz, és nincs valós tartalma. Csányi Vilmos
-
A közhiedelemmel ellentétben a legtöbb ember nem akar verekedni, főleg ha egyenlő küzdelemről van szó. Egy tömeg széttép egy embert, és egy fegyveres férfi a nemes ügy érdekében boldogan megöl sok nőt és gyereket. De a tisztességes küzdelmet megkockáztatni már nem olyan egyszerû. Ezért lejtik a részegek a "ne fogjatok vissza" táncot, és közben kétségbeesetten reménykednek, hogy valaki szereti őket annyira, hogy igenis visszafogja. Ben Aaronovitch
-
Biztosan azt állítanánk, miszerint gondot fordítunk arra, hogy a pirospaprikánk biotermesztésből származzon, az elfogyasztandó marha pedig zöldtakarmányon tartott állat legyen. Az emberek pedig valóban ezt is fogják állítani, amikor belépnek az élelmiszerboltba. Amikor azonban a kutatók kilépéskor belepillantanak ugyanezen vásárlók szatyraiba, akkor azt látják, hogy azokban minden termékcsoportból a legolcsóbb árucikkek vannak.