A politikusok mindig szeretnek egy csoportot megjelölni, ami ellen az agressziót könnyû kiváltani. Ha van ilyen csoport, és nagyon jól megfogalmazható, hogy miért őket utáljuk - például bevándorlók, menekültek, háromfülûek csoportját tudnám leginkább említeni - ez mindig egy politikai eszköz, és nincs valós tartalma.

Kapcsolódó idézetek

1. Az előítéletesség és a szélsőségesen agresszív cselekedetekre való hajlam éppen akkor a legerősebb, amikor nincs személyes érintkezés "az idegennel", megteremtődik viszont a potenciá­lis ellenség képe. Egyszerûen azért, mert ez tulajdonképpen egy projektív felület: minden negatív érzésemet, indulatomat, minden problémámat rá tudom vetíteni. Még egy viszonylag egészséges társadalomnak is - hát még egy megnyomorítottnak - szüksége van arra, hogy bûnbakot találjon. Ebből a szempontból a menekült ideális célpont, hiszen róla végképp semmit nem tudunk, tehát minden bennünk lévő dühöt rá tudunk vetíteni. Ebből egy "majdhogynem társadalmi konszenzus" alakulhat ki, hiszen mindnyájunknak vannak sérelmei, a menekültekkel szembeni utálatunk pedig olyan téma, amit meg lehet osztani másokkal.
2. Az előcsalogatott és felfûtött negatív érzelmek tudják egy családdá, egy politikai közösséggé kovácsolni az embereket. És innen már csak egy lépés, hogy szembekerüljenek bármely más közösséggel, például a külföldiek, idegenek, a menekülők közösségével - ha ezt a politika úgy akarja. Kálmán Olga
3. A politikusok szívesen szónokolnak a háborúról. Mindegy, hogy a jobb- vagy a baloldalon állnak, vagy épp melyik korban élnek. A háborúra vonatkozó utalás vagy a keménykedő kijelentés, hogy háború van, mindig hatásos. "A terror elleni háború" vagy a "kábítószerek elleni háború" - még az sem fontos, hogy az ellenség konkrét legyen, ha egyértelmû, hogy harc dúl a "mi" és az "ők", a jó és a rossz között. Ewoud Kieft
4. Miért rosszindulatúak az emberek egymással? Miért negatívak? Ez társadalmi szinten rettenetesen kártékony. (...) Majdnem mindenki, akivel beszélek, utálja a politikusokat, a hivatalokat, az államot, az intézményeket. Mindenki mindenkiről hazugságot tételez fel, gyanakvás van, mindenki azt hiszi, hogy akkor okos, ha rájön arra, hogy a másik hogy akarja őt átverni. Feldmár András
5. Nem azért gyûlölünk embereket, mert azok rosszak. Annak mondjuk őket, azzá tesszük őket, mert kell valaki, akit gyûlölhetünk.
6. A szóbeli erőszak, a gyûlölködő beszéd a végén mindig öléshez vezet. Nem lehet elégszer mondani, hogy behatoljon a kemény fejekbe. És ha mégsem hatol, ha könnyedén és kéjesen folytatják más embercsoportok szutykos szidalmazását, akkor azt kell gondolnunk, hogy tudatosan az öléshez vezető utat választották. Lángh Júlia
7. Hogy mi a baj a hírekkel? A válasz pofonegyszerû: azok, akiknek hatalom jutott a kezükbe, szeretik, ha az emberek félnek. Egyenesen érdekükben áll. Jól jön nekik, ha az emberek megbénulnak a félelemtől, például a puszta gondolatra, hogy bármikor meghalhatnak. Márpedig mindig lehet találni valamit, amitől félhetünk. Mira Grant
8. Az új szót mindig én töltöm föl tartalommal! A menekült szóban van tartalom, ő valami elől menekül, tehát van a szóban egy erkölcsi ellenpont; lebombázták a földjüket, levágták a kezüket, és X napja nem ettek. A migránsról nem merül fel, hogy miért van itt, csak az, hogy itt van.
9. Az erőszakot a legkönnyebb és a legnehezebb megérteni a világon. Néhányan készek vagyunk rá, hogy hatalomvágyból használjuk, mások csak önvédelemből, megint mások egyfolytában, és vannak, akik soha. De van olyan is, aki más, mint a többiek, aki ok nélkül verekedik. Bennük több lehet az állati, mint bennünk, vagy talán több az emberi, de aki belenézett egyre sötétedő szemükbe, pontosan tudja, melyik fajtába sorolhatók. Nem tudni, vajon hiányzik-e belőlük valami, ami másokban megvan, vagy épp ellenkezőleg. Hogy kialszik-e bennük valami, mikor ökölbe szorítják a kezüket, vagy éppen meggyullad. Fredrik Backman
10. Az én szememben a gyilkosság mindig csak gyilkosság. És mindegy, hogy ki hajtja végre. Egy személy egy másik ellen, vagy az egyik népcsoport a másik ellen. Janne Teller