Téma
Beszéd idézetek
-
Kezdetben az erő mindenekfölött materialisztikus, nyers, durva volt; csak később, a már nagyobb fokú tömörülésekor bomlasztották meg az őseredeti egységes hatalmat az uralkodó elemek. Így például a legrégibb időkben a teokráciáé volt az erő; a pap kezében volt a pallos és a füstölő. Később megoszlott már a hatalom a főpap és a király között. Ma, a mi társadalmunkban, az emberi mûvelődésnek e magaslatán, a hatalom már annyifelé oszlott, hogy a másként és másként megnyilatkozó erőt hol iparnak, hol gondolatnak, hol pénznek vagy szónak nevezzük. A hatalom, nem lévén meg többé egységessége, társadalmi bomlás felé vezet, mit egyedül érdekek korlátoznak. Ezért ne támaszkodjunk többé sem a hitre, sem a materiális erőre, hanem az értelemre. Fölér-e a könyv a pallossal? Fölér-e a vita a cselekedettel? Honoré de Balzac
-
A politika sem más, mint puszta értékesítés. Rejtsd az elképzeléseidet szakkifejezésekbe, ezeket a kifejezéseket úgy válaszd meg, hogy tetsszen azoknak az embereknek, akiknek a szavazatait megszerezni kívánod, és az egészet jól csomagold be. A csomagot pedig juttasd el olyan messzire, amilyenre csak bírod.
-
Nincs olyan alkotó vagy politikus, akinek a híre a sajtó, a rádió, a tévé segítsége nélkül manapság eljutna a közönséghez. Sem Pavarottiról, sem Madonnáról, sem Clintonról nem tudnánk semmit, ha nem szólna róluk a média. Az oktatáson, nevelésen kívül ez a modern kor egyetlen eszköze, amellyel valóban befolyásolhatjuk az emberek érdeklődési irányát, viselkedésüket és véleményüket. Nógrádi Gergely
-
A propaganda abban különbözik a reklámozástól, hogy a reklám maximum arra képes, hogy rávegyen valakit először kipróbálni egy terméket - ha a termék minősége nem elégíti ki a szükségleteidet vagy az elvárásaidat, akkor egyszerûen nem fogod újra megvenni azt. A propaganda azonban egészen más. A reklámozás a választásra és az önérdekre apellál; a propaganda arra használja a retorikát, hogy erkölcsileg igazolja a választás és az önérdek hiányát. A reklámozás csak egy egyszeri keresletet tud stimulálni; a propaganda permanensen elnyomja a racionalitást. A reklámozás általában a következményekből kiinduló érvelést alkalmazza (jobban fogsz járni); a propaganda mindig erkölcsi érvelést alkalmaz (gonosz vagy, ha kételkedsz). Stefan Molyneux