Téma
Beteljesült szerelem idézetek
-
Az emberek sokféle okból lehetnek szemetek. Néha egyszerûen azért, mert ilyen a természetük. De az is előfordul, hogy másokon verik le, ahogyan velük bántak. Így is nevelhették őket, és bár nincsenek ennek tudatában, felnőve ezt adják tovább a világnak. Megint mások félelmükben szívóznak, vagy hogy megelőzzék mások szívózását. Azaz önvédelemből teszik.
-
- Az én fogalmaim szerint (...), jó társaság az, ha okos, mûvelt emberek jönnek össze, akiknek van miről beszélniök; én csak az ilyet nevezném jó társaságnak. - Téved (...), az olyan nem jó, hanem a legjobb társaság lenne. A jó társasághoz elegendő a születés, a mûveltség és a jó modor... ámbár a mûveltség nem is olyan lényeges. Igazán csak a születés és a jó modor fontos; egy kis tanultság persze nem árt a jó társaságban; ellenkezőleg, igen hasznos. Jane Austen
-
Az idősebbeknek mindenről megvan a véleményük s mindig tudják, hogyan cselekedjenek. Nekünk sokkal nehezebb kitartani a nézeteink mellett olyan időkben, amikor minden idealizmust a sárba taposnak és kipusztítanak, amikor az embereknek csak a legvisszataszítóbb tulajdonságait látjuk, s megrendül az igazságba, a jogba és Istenbe vetett hitünk. Anne Frank
-
Fontos az önbecsülés, de az ember ne tartsa magát oly nagyra, oly sokra. Gyakorta tapasztalom, hogy mennyi baj származik abból az emberi kapcsolatokban, ha valaki túl fontosnak tartja magát. Az ilyen ember sértődékeny, és a sértettség rossz tanácsadó. Legyen az ember picit szerényebb, alázatosabb, s megelégedett lesz, és másként viseli el még a sértéseket is.
-
A betegség nem úgynevezett "jó". De például, aki volt valaha csecsemő, visszakerül vele az anyja ölébe, kialhatja magát végre, kap enni-inni, kiszolgálják, heverhet nyugton. Annyit alhat megint, amennyi alvás kell neki. Visszamerül a született kiváltságaiba. Király és titok. Gyengédség veszi körül és szolgálat. És ha csak lagymatag, tessék-lássék módra is; és ha álszent, beidegzett képmutatásból is; annyi baj legyen: jelzést kaptál az eredeti egyedülálló helyzetedről. Helyrebillen a világ: körülötted kering megint. Az embernek cseléd kell és nem parancsnok. Mindenkinek, a gyengének is, az erősnek is. A többi ember részéről. Születésed pillanatától fogva, és mindvégig is, segítségre van szükséged. Segítségre, mégpedig az élethez. Ottlik Géza
-
Az az ember, aki nem ért ahhoz, hogy mások előtt illedelmesen, bizonyos kecsességgel, vagy mint a francia mondja, bizonyos douceurrel megjelenjék, ki nem mutatkozik be arról az előnyös oldaláról, mely az őt megfigyelők szemének jól esik és akinek minden mozdulatában, arckifejezésében, beszédében és minden tettében nem nyilvánul meg a kellem, s báj, az összhangzat; az ilyen ember, bár a legszellemesebb, a legtudósabb, a legjámborabb, minden kiváló tulajdonsága dacára sem fogja megnyerni a finomabb világnak tetszését. Az ilyennek meg fogják bámulni erényeit, hősiességét, nagy tudását, vagy egyéb kiválóságait, de társaságát nem fogják keresni, sőt, mondjuk ki nyíltan, az ily modortalan, szögletes ember határozottan nevetséges és szánandó alak lesz mindenütt és mindenkor. Mert az ember lelkének értéke, szépsége csak úgy hat, ha az az érték, az a szépség külsőképen is érvényesül.