Téma
Boldog szerelem idézetek
-
Amiről nincsenek tapasztalataink, azt történelem előtti kornak hívjuk. Az a már kézzel tapintható korszak, amit mi a szó szûkebb értelmében történelemnek nevezünk, körülbelül hatezer évet ölel föl; hatezer fordulatot a Nap körül; sorsüldözött, szeretett és elátkozott bolygónk hatezer ellipszisét, melyet fáradhatatlanul kísér útján kicsi, tekintélyes, sápadt mosolyú társa, a Hold. Erich Kästner
-
Legelőször is azt kell górcső alá venni, amit az emberek bûnnek neveznek, be kell látni, hogy csak nemzeti törvényeik és erkölcseik megsértését illetik ezzel a névvel, hogy amit Franciaországban bûnnek tartanak, alig száz mérfölddel arrébb már nem számít annak, hogy nincs oly cselekedet, mit az egész földön egyetemesen bûnnek tekintenének, s ily módon alapjában véve semmi sem érdemli meg, hogy józan ésszel bûnnek nevezzék, mert minden csak nézőpont és földrajz kérdése. Donatien Alphonse Francois de Sade