Téma
Búcsúzás idézetek
-
A tudomány makacsul ragaszkodik hozzá, hogy az életünk nem más, mint két semmi közötti rövid átmenet. De mi jobban szeretjük hinni, hogy ennek volt előzménye és lesz folytatása. Hogy valakit érdekel, hogy itt vagyunk, és nem csak úgy történnek körülöttünk a dolgok. Sok minden másban is szeretünk még hinni. - Például olyasmiben, hogy minden eleve el van rendelve az életünkben. Vagy hogy mind egy tökéletes emberpár utódai vagyunk. Vagy hogy egy fehér tollaskígyó tojta a napot az égre. Kereshet példát bármelyik kultúrából. - Hiszünk akár abban is, hogy ha rosszul viselkedünk, egy következő életben csörgőkígyóként születünk újjá. Több ezer év alatt több ezer válasszal álltunk elő, és még most is gyártjuk őket, megállás nélkül. Mert szívesebben élünk egy irracionális világban, amelynek értelme és célja van, mint egy racionális világban, amelynek nincsen. Fehér Boldizsár
-
Kezdünk úgy élni, mintha nem tudnánk, hogyan kell egy gyereket bepelenkázni vagy megbüfiztetni. Mindent kiszervezünk, mindennek van szakembere. Ahelyett, hogy elengednék magukat, és bulikba járnának, hogy megismerkedjenek lányokkal, fiúkkal, sokan azt hiszik, hogy már ahhoz is professzionális tanács kell, hogy hogyan csípjenek fel valakit. Kezd kialakulni egy álszakértői társadalom, amely azt a benyomást kelti, hogy az ember köznapi életvitelében mindennek megvan a maga szakértője, pedig ez nem így van. Pléh Csaba
-
A médiaközeg, ami körbevesz minket, a show-biznisz időnként elkápráztat, hogy pillekönnyû az élet, ne gyötrődj, ne szorongj, ne strapáld az agyad, az érzelmeidet, hagyd, hogy áthullámozzanak rajtad az évek, mint a nyári Balaton. De így valójában senki nem tud élni. Minden ember számára, hangsúlyozom, társadalmi helyzettől, tértől és időtől, szegénységtől és gazdagságtól függetlenül minden ember számára mélyen fontos a világhoz való viszonyulás, fontosak az emberi lét alapkérdései. Háy János