Búcsúzás idézetek

Vannak tragédiák, amelyekre felkészülhet az ember (...), de előfordulnak hirtelenek is, amelyek egyik pillanatról a másikra változtatnak meg mindent. Ahogy az én életemet is. Volt a tragédia előtti - és van ez a mostani. A kettőnek fájdalmasan kevés köze van egymáshoz. Harlan Coben

- Iszonyú a halál? - Csak a halálhoz vezető út. - Iszonyú az élet? - Csak a születéshez vezető út. - Mi van a két iszonyat között? - A létezés öröme és szenvedése. Popper Péter

Viszontlátásra, - mondom, és megyek. Robognak vonatok és életek - Bennem, legbelül valami remeg. Mert nem tudom, Sohasem tudhatom: Szoríthatom-e még Azt a kezet, amit elengedek. Reményik Sándor

Néha nem könnyû eldönteni, melyik az a néhány pillanat az életben, ami kicsit különlegesebb, mint a többi. Gyakran csak utólag ébredsz rá, hogy milyen nagy volt az előző pillanat, de addigra már véget ért. Cecelia Ahern

Talán örökre nyomot hagynak az emberben bizonyosfajta fájdalmak, ha az életnek bizonyos meghatározó időszakaiban jelentkeznek. Sally Rooney

Nehéz dolog viselni a hatalmat, nehéz a méltóságot, de a méltóságot hatalom nélkül - hát azt bizony a legnehezebb. Szentmihályi Szabó Péter

A bánat olyan, mint egy hosszú, kacskaringós völgy, ahol minden kanyarulat vadonatúj tájat rejthet. Ám korántsem szükségszerûen. Néha a meglepetés lényege éppen abban rejlik, hogy ugyanolyan vidéken járunk, mint amiről azt gondoltuk, hogy már mérföldekkel magunk mögött hagytuk. Az ember ilyenkor elálmélkodva szétnéz, hogy a völgy vajon nem egy körbe vezető árok-e. De nem az! Vannak ugyan visszatérő részletek, de a sorrend nem ismétlődő. Clive Staples Lewis

Ha mégis véget ér, mit mind öröknek hittél, és bánat ül szíveden, Néha fáj majd, hogy visszanézz, és lesz olyan, hogy reggel attól félsz, Ki néz majd vissza rád a tükör másik oldalán?

Nem vettétek még észre hogy minden örömötök két bánat közé ékelődik? Ezért tûnik nékem mindig úgy minden mosolyotok kezdete mintha éppen akkor hagytátok volna abba a sírást - s minden mosolyotok végén mintha már ott fuldokolna a következő sírás kezdete. Simonyi Imre

Ahogy (...) szomorú arcát néztem, elméláztam az emberi viszonyokon. Hiába vagyunk jóban, ha máshol élünk, más suliba járunk, szétválnak útjaink. És vajon hány emberrel fogok még találkozni a városban? Vajon hány emberrel fogjuk megérteni egymást?

Az álom sorsa az ébredés, De mégis él, mégse tévedés, Szép emlék, és ez nem kevés, Jobban fáj az, ha elvész.

Végtelenül, kimondhatatlanul, halálosan szeretném magát még egyszer látni egypár pillanatra. Okát sem tudnám megmondani, miért - mondanivalóm nincs semmi, csak egyszerûen látni óhajtanám egy-két percig, és menni tovább újból. Talán nyugodtabban mennék... Brüll Adél

Azt mondják, a hûség örök kötelék. Talán így van, de van egy kis gond. Hosszú idő, míg a másik bizalmát kiérdemeljük, de elég egy pillanat, hogy elveszítsük azt.

Semmi sem tart örökké. Eljön az idő, amikor mindannyiunknak búcsút kell venni a világtól, amit ismertünk, búcsút mindentől, amit magától értetődőnek tartottunk, búcsút azoktól, akikről azt hittük, sosem hagynak el. És mikor ezek a változások végre szemet szúrnak, mikor az ismerős távozik, és az ismeretlen átveszi a helyét, mi mindannyian csupán annyit tehetünk, hogy így köszöntjük: Isten hozott!

Vannak történetek, amelyek félbeszakadtak. Ezek a történetek sokkal inkább jelen vannak, mint a többi, és amíg nem zárjuk le őket, addig nem tudunk továbblépni. (...) Ezért olyan fontos, hogy bizonyos dolgokat hagyjunk elmenni. Paulo Coelho

Csak a földi szerencse kinál örömet, S noha mennyről álmodozunk, A búcsú perceiben kiderül: Hogy a föld a valódi honunk. Mihail Jurjevics Lermontov

Az elválás és a kétségbeesés is elviselhető, ha legalább egy halvány reménysugár van, ami éltesse az embert.

A várakozás nyitja az emlékek sorát, és az is zárja le.

Mi lesz, ha megbánt? Mi lesz, ha elhagy? Mi lesz, ha meghal? Nem tudnám elviselni. Ezért rövidre zártam, nehogy megtörténjen. És mondjak valamit? Ez volt életem legeslegnagyobb baklövése. Te most ugyanezt a hibát akarod elkövetni, és átkozott legyek, ha végignézem. Kockáztatni kell (...), muszáj. Én nem tettem, és nézz rám, boldogtalan vagyok, árnyéka vagyok önmagamnak. Ez nem azt jelenti, hogy sosem fog megbántani, de azt garantálom, hogy bármennyire is fog fájni, soha semmi nem lesz fogható ahhoz a fájdalomhoz, amit a megbánás okoz. Hidd el, én megtapasztaltam mindkettőt. A fájdalom semmi a megbánáshoz képest, amit nap mint nap érzek. Ne menekülj el!

Könnyeket küldesz majd értem a kék égre, s én magányos, mennyei imákkal koldulok örök bebocsáttatásodért. Addig bekötözött szemmel élünk, hogy csak egymást lássuk, azt az utolsó földi búcsút, ameddig a soha eltart. Tedd a szíved a szívemre, érintsd a könnyed a könnyemhez, most még itt vagyunk.