Téma
Buddhizmus idézetek
-
A mi nyugati társadalmaink arra valók, hogy változzanak, ez a struktúrájuk és szervezetük elve. A primitívnek mondott társadalmak főleg azért tûnnek számunkra primitívnek, mert tagjaik úgy alkották meg őket, hogy tartsanak. A külvilágra való nyitottságuk igen szûk, és az a szellem, amit mi úgy fejeznénk ki, hogy lokálpatriotizmus, náluk uralkodóan elterjedt. Az idegent, legyen bár közeli szomszéd, piszkosnak és durvának tartják: sokszor odáig mennek, hogy emberi mivoltát is kétségbe vonják. Azonban megfordítva, a belső társadalmi szervezet szövedéke szorosabb és gazdagabban díszített náluk, mint az összetett civilizációkban. (...) Ez azt is megmagyarázza, hogyan lehetséges, hogy nagyon alacsony technikai-gazdasági szinten álló társadalmak úgy érezhetik, jólétben és bőségben élnek, és mindegyikük meg van győződve arról, hogy az egyetlen élet, amelyet élni érdemes, az övék. Talán ilyen módon több boldogságot tartogatnak a tagjaik számára.
-
A nemzet nem feltétlenül közös beszélt nyelvet vagy anyanyelvet jelent, hanem inkább szolidaritást. A szolidaritás minden közösségben a tagok szoros kapcsolatában nyilvánul meg, és a szolidaritás kétségtelenül legerősebb, de nem egyedüli eszköze a nyelv. Vannak más lehetőségek is, amelyek versengenek a közös nyelven alapuló önazonossággal, és akár ki is olthatják azt: a vallás, a kultúra, a történelem. Lucian Boia
-
Van, akinek nem keresem a társaságát, mert pazarlásnak tartanám azt az időt, amit vele töltenék. A gyûlölet nagyon erős szó. És túl intenzív érzés. A valódi gyûlölet óriási energiákat emészt föl, nagy luxusa az életnek. Inkább távolságot szoktam tartani, de azt sem helyektől, csak emberektől. A helyek önmagukban mindig ártatlanok. Térey János
-
Tulajdonképpen a 20. század közepétől kezdve minimálisan vesszük igénybe fizikai funkciók ellátására a testünket, hiszen az elérhető technológia révén vagy nem szükséges mobilisnak lennünk, vagy mobilizációnk megoldható gépek segítségével. Testünket a neoliberális kapitalizmus kolonizálta, így rabjai vagyunk ennek a nem funkcionális, hanem pusztán esztétikai ökoszisztémának.
-
Az idő figyelemre méltó dolog. A legtöbben csak azért élünk, ami előttünk áll. Néhány napért, néhány hétért, néhány évért. Az egyik leggyötrelmesebb pillanat minden ember életében valószínûleg az, mikor belátja, hogy elérte azt a kort, amikor már több dolgot hagyott maga mögött, mint amennyi még vár rá. És mikor már nincs előttünk sok idő, más dolgokat kell keresni, amiért érdemes élni. Emlékeket, talán. Délutánokat a napsütésben, valakivel kézen fogva. A frissen kiterített virágföld illatát. A vasárnapokat a kávézóban. Talán unokákat. Az ember megtalálja a módját, hogy valaki más jövőjéért éljen. Fredrik Backman
-
Vannak szelíd, holdas éjszakák, midőn az egész természet reszket a kéj és boldogság mámorától; midőn a virágos tavasz illatának legbódítóbb részeit adja át a szellőnek, hogy maga a lélekzés legyen idegeink csábítója s midőn a madárdal beszéddé válik és az álmodó szívet az élvezet titkairól világosítja fel. Ilyenkor az eltemetett szerelem sírhantjai is egyszerre a vágyak virágágyaivá válnak; akkora termékenyítő ereje van az érzékiség langy-meleg légkörének. Talán csak percekig tart a bûvölet; de határozhat az élet sorsáról. Kemény Zsigmond
-
A közösségi média fejlődésének köszönhetően ma már lehetőségünk van arra, hogy mindenki a saját érdekei szerint egy buborékba gyûljön össze másokkal, akik látszólag ugyanúgy gondolkodnak, és ha két embernek eltérő a véleménye, akkor ritkán próbálnak kompromisszumot találni. A kompromisszum azonban a demokratikus cselekvés alapja. Ha csak arra figyelek, hogy érvényesítsem az érdekeimet a csoportomban, és harcba szállok a másikkal, és csak én vagy ő létezik, akkor a demokrácia véget ér. A demokrácia olyan, mint egy nagy család. Ott sem dönthet egyedül senki. Angela Merkel
-
Bármennyire könnyû is gyûlölni a hegyeket, jót tesz, ha ezeken futunk. Először is, mert rövid intervall futásoknak felelnek meg, és kényszerít a tempó, az intenzitás stb. változtatására. Másodszor pedig szinte akármilyen nagyobb versenyen indulunk, vagy akármerre futunk hosszabb távot, a hegyeket nem kerülhetjük el. Ha most mégis elkerüljük őket, később sokkal rosszabb lesz találkozni velük - ugyanúgy mûködik ez, mint a fogorvossal és társaikkal.
-
Egyszer azt olvastam, hogy a szerelem olyan, mint a rózsa: a virágszirmokat csodáljuk, de a tüskés szár tartja magasan és életben. Szerintem a házasság is ilyen. Ahogyan az apám mondta, azok a legértékesebb dolgok az életünkben, amelyekért megküzdünk. És végül, ha jól végezzük a dolguk, a szárat többre fogjuk értékelni, mint a virágot. Richard Paul Evans
-
Hát mire vágunk fel, mire az a sok fertőtlenítés, illatosítás, dezodor, arcszesz, ha egyszer bûzlik minden, ami orrunkból, fülünkből, szájunkból, egyéb nyílásainkból származik. A bőrünk varacskosodik, megpetyhüdik, a hajunk csimbókosodik, zsírosodik, kész hányinger az ember, ha engem kérdeztek. Mi hát az ember, hogy Isten mégis megemlékezik róla? Kiloccsantott víz, törött agyagedény, levegőben foszló füst, oszló pára, kósza fing, semmi, a minden semmiségnyi darabja, egy stampi tömény, amint eltûnik a melósgallér mögött. Lackfi János