Téma
Carpe diem idézetek
-
Az életben csak a jelen a létező, de - micsoda irónia! - éppen a jelen az, ami megfoghatatlan. Mint a vonal, amely két színfoltot elválaszt egymástól, a jelen határmezsgyéje az élet ama szakaszának, amely még nem létezik, és annak, amely már elsült. Egyetlen jelen pillanat sem ugyanaz. Semmi sem képes megállapítani ezt a menetelést az elmúlás felé, és minden, ami valóságos, abban a pillanatban esik meg, amely tulajdonképpen nincs is, s mégis, rajta kívül nincs valóság. Jean-Louis Barrault
-
Éljünk a mának, mert az idő szeszélyes és kiszámíthatatlan, sohasem tudhatjuk, hogy mennyi adatott belőle itt a földön, tehát nagyon is fontos, hogy mindig maradjunk kapcsolatban a belső énünkkel, legbelsőbb vágyainkkal, (...) mert az egyetlen dolog, ami számít, az az itt és most. Bátran vegyük le a páncélunkat, úgy gondoljunk a másikra, mint önmagunkra, szeressünk, szenvedjünk, éljünk teljes és fenntartások nélküli életet!
-
Imádott vásárolni. Az volt neki az élet sója. Az ember ismerősökkel találkozik, és beszélgethet egy kicsit, pletykálhat az eladókkal, és lehetősége nyílik megnézni a különféle árukat a különféle üzletekben. És egész hosszú időt el lehet tölteni ezekkel a kellemes elfoglaltságokkal anélkül, hogy lelkiismeret-furdalást kellene éreznie a kimaradásért. Agatha Christie
-
Amit emléknek nevezel, itt él, és hat időtlenül és elevenen, és formálja az életet. Nehéz elképzelni, hogy jelenlegi életed minden pillanatát nemcsak a múltad sugallja, hanem a jövőd is: sejted, hogy mivé kéne lenned, de nehezen sikerül. Az emlékek nemcsak a múltból tolnak, hanem húznak is a jövőből. Müller Péter