Téma
Demokrácia idézetek
-
A hivatalos fényképekről kiretusálni, a családi albumokban a tisztogatások során kirostált rokonok arcát tintával átmázolni viszonylag könnyû, de kitörölni ezeket a nem létező lényeket az emlékezetből, valami egészen más. Ki mondja meg, hogy biztonságos magányban, lehunyt szemhéj mögött a múltnak melyik változatát őrzik meg az emberek?
-
Ha ösztöneink összeütközésbe kerülnek a modern erkölcsiséggel, felül kell vizsgálnunk azokat, megállítani a kezet, mely kupán vágni készül az ellenfelet. Fel kell ismernünk, ha manipulálnak minket, főként, ha ezt általunk tisztelt személyek teszik. Sajnos, az emberi elme genetikailag elfogult, de az elvi lehetőség megvan arra, hogy semleges megfigyelőként szemléljük magunkat, és megértsük az idegi automatizmusainkat. Boldogkői Zsolt
-
Földünk nem engedheti meg magának a nyugati világ meggondolatlan fogyasztási lázát, amely mohó csápjaival körbeöleli a földgömböt. Túl nagy az ára, amit ráadásul javarészt a gyerekeinknek kell majd megfizetniük. Csak ha összefogunk, és elutasítjuk az olyan ételt, amelyhez méreg és szenvedés tapad, csak akkor szállhatunk szembe a bolygónkon keringő vállalati hatalommal. Fogjuk meg egymás kezét! Beszéljünk a némák és szegények helyett! Jane Goodall
-
Az emberek néha éppúgy szeretnének kigyógyulni az emlékezésből, mint, teszem azt, a rákból. A nagy többség számára azonban ez pusztán beteges önmarcangolás. Mert hiába hiszik, hogy sikerülhet nekik. A tudatuk mélyrétegeiben ott lappang, amitől rettegnek. És bármikor rájuk törhet. Az emlékek, mint valami élősködő kórokozók, beették magukat az elméjükbe. A szerencsésebbek annak örvendhetnek, ha idővel megfakulnak fejükben az ijesztő képek. Ez egyfajta önvédelem is. Ám az emlékezet raktárából sosem lapátolhatják ki végleg és egészen a démonokat. Nógrádi Gergely