Téma
Diplomata idézetek
-
A világ ilyen téren is nagyot változott a rendszerváltás óta. Míg régebben a válásoknál a férj ment tönkre, hiszen a gyerekek miatt szinte mindig a nő kapta a lakást, vagyon meg kevés családban volt, ma már más az ábra. Kiváltképp a felső középosztálybeli családoknál, amelyekben megengedhetik maguknak, hogy a nő ne, vagy ne sokat dolgozzon, a férfi pedig úgy zsonglőrködik az általa keresett pénzekkel, ahogy akar. Válópereknél aztán az addig magas életszínvonalon élő nők gyakran nagyot koppannak, mert könnyen kiderülhet, hogy az égvilágon semmijük nincs a közös otthonon és az autókon kívül.
-
Az égi hatalmak addig terelgetnek, míg végül megtalálod önmagad: azt az embert, akinek ebben az életben lenned kell. Hogy kinek kell lenned, azt csak te tudhatod, és meg is fogod tudni, mikor eljön az ideje. (...) Sokkos időszakokban az ember nem gondolkodik, mert nincs is egészen magánál. És ez jó. Mert ilyenkor visszahúzódik az ego, utat enged a lélek a belső hatalom színre lépésének. (...) El kell veszíteni az emberi tudatot, a racionális elmével való kapcsolatot, hogy ez a mélyebb tudat előtörhessen... Berente Ági
-
Ha a szeretet aktusaként szertehintünk valamennyit a vagyonunkból, jobb érzéssel halmozunk fel többet annál, mint amennyire bárki emberfiának is szüksége lehetne a megélhetéshez. Ez azonban teljesen érintetlenül hagyja az egyenlőtlenség létező struktúráját. A gazdagok jobban alszanak éjszaka, míg a többiek épp csak annyit kapnak, amennyi az elégedetlenség lecsendesítéséhez elég. Slavoj Zizek
-
Igazából senkinek sem hiányoznék - folytatja, és szemernyi önsajnálat sincs a hangjában. Azt tudom, hogy a családja nem törődik vele. Biztos meggyászolnák, ahogyan néhány haverja is. De nem okozna törést az életükben. (...) Rádöbbenek, hogy csak egyetlen ember van, aki soha nem tudná kiheverni Peeta halálát. Én. Suzanne Collins
-
Nem igaz, hogy nem szeretem a ház népét. Én is tudok szeretni, mint minden élőlény, de nem kritika nélkül. Csak azt szeretem, aki szeretetre méltó. Érzelmeimnek nem adok hangos, látványos kifejezést. Aki nem érti meg csendes dorombolásomat, az nem méltó rá, hogy értelmes, jó ízlésû állatok ragaszkodjanak hozzá. Aki nem tud sokáig hallgatagon egy helyben ülni, az nem érdemli meg a társaságomat. Akinek mindig csak bravúros mutatvány kell, aki nem éri be a természetes mozdulatok egyszerû szépségével, az sohasem szerezheti meg a macska rokonszenvét. Aki mindig valami újat követel, aki folyton a változatosságot, az izgalmat hajszolja, aki nem kedveli a békét, az egyensúlyt, az állandóságot, aki azt hiszi, hogy mindig cselekedetekkel kell bebizonyítania létjogosultságát, aki nem ismeri a tûnődés szépségét, annak sohasem lesz hû macskája. Aki az élet felületes örömeit kergeti, annak a macska hátat fordít. Akit a macskák szeretnek, silány ember nem lehet. Bálint György