Egyszerűség idézetek

Néha a helyzethez való hozzáállás alakul át, máskor pedig maga a helyzet módosul. Nem lehet tudni előre. Eline Snel

Hallgass! Nem azért jöttem, hogy te beszélj, hanem hogy én elmondjam... én mindig jónak láttalak, mindig őszinte, normális embernek tartottalak, hogy verhettél át, hogy voltál erre képes? (...) Tudod, hogy mi történik, ha egyszer elveszíted a másik bizalmát? Az, hogy soha többé nem hiszel majd annak az embernek! Ha akkor hazudott, most mért ne tenné ugyanazt? Elérted azt, hogy innentől kezdve, soha többé nem lehetek biztos benned. (...) Én a legszebb dolognak hittelek az életemben, de kiderült, hogy a leggonoszabb vagy.

Karjaid engem többé nem melegítenek. Tested eztán nem az én combomon hevül. Idén is csak kuporgok majd a takaró alatt, s vágyom utánad szemérmetlenül.

Íróként nekem nem dolgom, hogy az egyetlen igazságot, a helyes utat mutassam meg. Olyan ugyanis nincs. Igazságok vannak. A próza az összetört igazságdarabokat gyûjti össze. Cserna-Szabó András

Nem félek a haláltól, mert úgy érzem, ha majd valóban előtte állok, már nem fogok gondolkodni.

Az emberek a rákot, szélhûdést, szívrohamot vagy valami más, fontos szervük megbetegedését árulásként fogják fel. A beteget megdöbbenti, hogy egy ilyen közeli (és eleddig nagyszerû) barátja, mint a saját teste, egyszer csak fogja magát, és sztrájkba kezd. A következő reakciónk az, hogy ha egy barát ilyen könyörtelenül cserbenhagy bennünket, akkor már nem is érdemes a barátságunkra. Az ebből eredő következtetés szerint pedig az már végképp lényegtelen, hogy ez a barát méltó-e hozzánk, vagy sem. Az ember nem fordulhat el saját hûtlen testétől, nem nyújthat be ellene petíciót, nem csinálhat úgy, mintha nem lenne otthon, amikor telefonon keresik. (...) Talán a test egyáltalán nem is barát, hanem ellenség, mely a betegség kezdete óta csak arra készül, hogy győzedelmesen a porig rombolja azt a felsőbb akaratot, amely eddig őt uralta. Stephen King

Nem értem, miért akar bárki megölni valakit. Ha vár egy kicsit, előbb-utóbb úgyis meghal. Carl Sandburg

A reménység régen elhagyott, elfelejtett boldogság vagyok.

A dolgok úgy szakadnak félbe, mint az élet. Demjén Ferenc

Nem vagy az enyém, és így is elveszíthetlek. Janne Teller

A modorosság a mûvészetben az, ami a népekben az erkölcsi romlottság. Denis Diderot

Az olvasás (...) csendes módja annak, ahogyan valamit újra szóhoz engedünk jutni. Hans-Georg Gadamer

A szeretet megtanulható. Ehhez nem kell más, mint felejteni. El kell felejteni a vágyat, a morált, mindent, amit belénk programoztak. El kell felejteni azt az értékrendet, amit ma annak neveznek. Meg lehet érteni, hogy mi a nem szeretet, és ha ezt megértette az ember, akkor egy kicsit közelebb kerül ahhoz, hogy mi a szeretet.

Csak bámultam rá, ahogy feküdt ott, és annak ellenére, hogy tudtam, milyen régóta és mennyire szeretem, és hogyan zúzott szét és tett tönkre mindent, amit értékesnek és valóságosnak tartottam, és hogyan vette el tőlem az egészet anélkül, hogy bármi beleszólást engedett volna a dologba - ennek ellenére, és tudván, mennyire nemtörődöm módon bánt velünk és az életünkkel -, amikor fel kellett volna háborodnom, és dühösnek kellett volna lennem, nem láttam mást, mint hogy ott fekszik, és halkan lélegzik.

Az embert általában nem az gyötri, amit megtett, hanem az, amit nem, s úgy hal meg, hogy már nem is teszi meg. Clara Sánchez

Szinte érzéki vágyam van a magyar betûre. Beleharapnék Móricz Zsiga ízes magyar mondataiba, micsoda édes szájízt csinálnak Gelléri Andor tündéri elbeszélései! Kodolányi archaikus, régi szavak szálaiból szőtt nyelvét is élvezettel tapintanám, mint a vevő a legfinomabb szövetet. Keszei István

Vannak dolgok az életben, amelyeket egy ölelés sem képes átérni. Jón Kalman Stefánsson

Különös, hogy leginkább az éretlen emberek kérik számon másokon az érettség hiányát. Ám ez az ellentmondás is csupán látszólagos: a valóságban azzal, hogy másokat vádolnak éretlenséggel, a saját magukét akarják védelmezni.

A könyvek... ablakok. Még akkor is, ha azok a helyek, amelyeket rajtuk keresztül láthatok, elérhetetlenek.

Kezdetben jött tőled ez-az, levél vagy lap néhanap, olykor többoldalas, olykor csak pár soros híradás, általánosságban mozgó, hevenyészett és felületes, nekem mégis becses, mert megtudtam belőle, hogy vagy, és ezzel kimondatlanul arra biztatsz, hogy én is legyek, hiszen a legrosszabb végül is nem történt meg, és azt is, hogy nem akarsz egészen elszakadni tőlem, mert tartozol ennyivel magadnak. (...) Ám végül mégsem jöttél, és nem jött más se többé, se levél, se lap, és azóta nem tudom, hol vagy, mit csinálsz, kivel élsz, miért, azóta mégis olyan, mintha egyszer s mindenkorra mindent tudnék rólad, és attól, hogy olyan, már semmit se sem akarok tudni. Oravecz Imre