Téma
Egyszerűség idézetek
-
Nyoma sem látszott annak, hogy itt ház állott, és hogy abban emberek éltek, s azok az emberek itt elmúltak a hó alatt. Elmúlt a hangjuk és a mozgásuk, elmúlt a rosszaság és elmúlt a kegyetlenség. Minden békés lett, átalakult másfajta valamivé az egész élet. A nyelvekből üszök lett, s a sértegetésekből füst és pára. Móricz Zsigmond
-
Elveszteni a fivért annyi, mint elveszteni valakit, akivel megoszthatnánk az öregedés élményét, akitől azt várnánk, hogy sógornőt és unokaöcsöket hoz, olyan lényeket, akik benépesítik életünk fáját, és új ágakat adnak neki. Elveszteni az apát olyan, mint elveszteni valakit, akitől útmutatást és segítséget kapunk, aki úgy támaszt alá, ahogyan a fatörzs támasztja alá az ágait. Elveszteni az anyát olyan, mintha a napot vesztenénk el a fejünk fölül. Yann Martel
-
Boldogság természetesen nincsen, abban a lepárolható, csomagolható, címkézhető értelemben, mint ahogy a legtöbb ember elképzeli. Mintha csak be kellene menni egy gyógyszertárba, ahol adnak, három hatvanért, egy gyógyszert, s aztán nem fáj többé semmi. Mintha élne valahol egy nő számára egy férfi, vagy egy férfi számára egy nő, s ha egyszer találkoznak, nincs többé félreértés, sem önzés, sem harag, csak örök derû, állandó elégültség, jókedv és egészség. Mintha a boldogság más is lenne, mint vágy az elérhetetlen után! Márai Sándor
-
Szerelem?! Biztos, hogy tényleg a világhíres, eget-földet összeborító, szívmélyi érzés talált rám? Szerelmes volnék, csakugyan? (...) Előbb csak állóképként vetítettem magam elé őt, majd megszólaltattam, kissé közelebb hívtam, visszaemlékeztem az éjszakára... - ettől az ájulásig megrendültem, valóban. Gyanús, hogy ez tényleg szerelem; mi egyébtől szalad le a vér a fejemből a bokámig, ha a pasas arcára, pláne érintésére gondolok? Vavyan Fable
-
- Meséltem, hogy mikor tudtam, hogy elveszlek? - Mikor először láttál a kifutón? - Nem. Akkor, amikor abban a harmadik utcai étteremben voltunk. - Hm... már emlékszem! - Fehér vászonruhát viseltél. És rendeltél egy hatalmas adag oldalast, és olyan étvággyal ettél; könyékig szaftos voltál, húscafatok a fogad közt, a hajad csupa zsír. Mikor végeztél, mondtam, hogy milyen egy malacka vagy. Erre előkaptad a tükröd, megnézted magad és kitört belőled egy hatalmas, boldog, önfeledt, zabolátlan kacagás. Betöltötte a helyiséget. Én meg arra gondoltam, hogy ez az a hang, amit hallani akarok életem végéig. Ezért kértem meg a kezed; semmi köze nem volt a szépségedhez. - Tudod én mikor döntöttem el, hogy örökre veled akarok lenni? - Nem. Mikor? - Úgy körülbelül fél perce.