Egyszerűség idézetek

Eleinte alig veszed észre. Ha megkapod, egy szép napon mindentől elmegy a kedved. Semmi se érdekel, sivár minden. De ez a sivárság többé nem múlik el, megmarad s egyre nő. Napról napra, hétről hétre rosszabb. A beteg mind kedvetlenebb, belül mind üresebb, mind elégedetlenebb magával meg a világgal. Majd lassanként ez az érzés is megszûnik, többé semmit sem érez. Teljesen közönyös és szürke lesz, az egész világ idegennek tetszik neki, semmihez semmi köze. Már nem haragszik, nem lelkesedik, nem örül, nem szomorkodik, többé nem tud se nevetni, se sírni. A belsejében hideg lesz, már nem tud szeretni senkit. Ha idáig jut, a betegség gyógyíthatatlan. Nincs visszaérés. (...) A betegség neve: halálos unalom. Michael Ende

Biztos vagyok abban, hogy sosem megyek férjhez. Ha lenne valaki, aki hozzám való, akihez való vagyok, az igazi, akinek én vagyok az igazi, nem gondolod, hogy már rá kellett volna találnom? Julia Quinn

Mi vagyok tehát én? Gondolkodó dolog. Mit jelent ez? Nyilvánvalóan kételkedő, megértő, állító, tagadó, akaró, nem-akaró, de ugyanakkor elképzelő és érzékelő dolgot is. René Descartes

Minden ember szívében ûr van, egy mély seb, az elhagyatatottság és magány érzésével. Guillaume Musso

Oly szûk és tág az ő idejük, mintha egy hosszú, vízszintes vonalban élnének. Ilyen az öregség természete. Olia Savicevic Ivancevic

Az igazi szerelem színtelen, hallgatag, mint a hétköznapok. Csak az énekel, aki vár valakit. Az egymásra kulcsolt kezek hallgatagok.

Versben nemcsak a gondolat nem marad épen (...), de még az érzések is átszüremlenek a megolvadt szavak kohóján. A külsőségek egyszerre mind elesnek, és legbelül állunk, a lelki mûhely legközepén, más formájú, más színû, más illatú, más értelmû dolgok vesznek körül, mint kinn a napvilágon. Ady Endre

A hús az hús. Formátlan, idomtalan, alaktalan, célja nincs, öntudatlan izom- és zsírtömeg. Mozdul, ha mozdítja valami. Csikós Attila

Már-már tükörbe sem tekintek, ködkép leszek, bizonytalan árnyéka tûnő éveimnek. Kosztolányi Dezső

A macskám halott, mert ő sosem beszélt velem. Általa megértettem, meghallottam dolgokat, és tudom, hogy amikor az ölembe telepedett, oldotta a szorongásomat, levette rólam a stresszt. Beszélni viszont sosem beszélt, míg az emberi lények, azok, akik elkísértek engem nevetésben, gondban, dühkitörésben vagy szeretetben, ők nem halottak, ők folyton itt vannak körülöttem, és beszélgetünk egymással. Gérard Dépardieu

Egyre jobban zavar a középszer előretolulása és hogy ez magától értetődőnek számít, mert senki nem emel szót. Õrület, de már jó ideje nem láttam olyat, hogy egy rossz előadás közben felállt volna a közönség, és kiment volna a teremből. Ilyen lett a világ, megtapsoljuk a szart is. Tóth Gábor Ákos

Minden, ami korábban bûn volt, most betegség lett.

A fájdalom hullámai, amelyek idáig csak körbemostak, most feltornyosultak, átcsaptak a fejem fölött, lerántottak a mélybe. És nem is jöttem föl a felszínre többé. Stephenie Meyer

Az "ártatlan kis csipkelődések" és az esetenkénti komolyabb mondatok pont úgy viselkednek, mint a kosz. Egy ideig ragadnak, utána már csak kopnak.

A világ színei kifakultak. Elképzeltem egy nagy töltőtollat, amint egyszerûen kiszippantja az ég kékjét, a fák zöldjét, a zebrán áthaladó férfi barna kalapjának színét, míg végül az élet filmje csak fekete-fehérben fut tovább.

Idővel te ülsz ki az arcodra. A gondolataid, az érzelmeid, a bánatod, a sérelmeid, a vágyaid, minden, amin átmész. Schäffer Erzsébet

Megemeltem a fejem, és felé fordítottam. Találkozott az ajkunk. Kék színnel égő tûz volt, nem az a narancs és vörös lángolás, nem az a fajta hév: ez kék tûz volt. Egy pillanat múlva átölelt. A következő pillanatban már én is őt. Kezdtem nem érezni a csontjaimat, elernyedtem. Charlaine Harris

Leélünk két, tíz, húsz évet valaki mellett. Meglepődünk-e, mennyit felejtünk? Életünk óriási darabjai tûnnek el, emlékeink zavarossá válnak. Mit tettünk ennyi idő alatt? Hogy töltöttük párként az időnket? Itt-ott felmerülhetnek elszórt töredékek, de azt az első pillanatot sosem felejtjük el. A kéz, ahogy közelebb von, lecsukja a szemed, mialatt az idegen szájának édességét ízleled. Elmosódott kép a bőrről, a szemről, a szem elé hulló hajról, vállról. A képekből tündöklő láncot fonunk, a láncszemek sosem szakadnak szét, a gyöngyszemek nem gurulnak el. Velünk maradnak örökre. És megütközünk azon, hogy sokszor ez minden, amit a másikról megőrzünk.

Pár ütésből az ember rájön, hogy nincs is üvegből. Aztán pedig élni sincs kedve, ha nem feszíti végletekig a húrt.

Voltam már szúrós szálka szemekben, mindig rosszkor nevettem, nem jó embert szerettem. Voltam már copfos kislány zavarban, elszállt autó kanyarban, de még nyúl is kalapban. De nem voltam még igazán boldog, ennyire jól nem mentek a dolgok. Ez a nap ilyen - tele a szívem.